Helper egy igazi ráadás volt. Mi azt se tudtuk, hogy Helper létezik. Én egy tájékozatlan ember vagyok, a Bitburgerről is azt hittem, hogy a programozók húspogácsás szendvicse, Helperről meg az jutott eszembe, hogy valami konyhai segédanyag, amitől két sárgás porból és kevés vízből ebéd lesz (sülthús krumplival és brokkolival).
Pedig Helper egy város Utahban, Carbon megyében. Már a megye neve is rosszul hangzik, a városéról nem is beszélve. Azért megálltunk.
Helperben ma is iszonytató mennyiségű szenet bányásznak. A nevesincs városkába dupla sínpár érkezik, az alagutak bejáratát évtizedek füstje kormozta össze. Ami még meglepőbb, személyvonatok ma is megállnak itt.
A főutca sok más "vadnyugati" városhoz hasonlóan pár éve még elhagyatott lehetett, ma azonban lelkes helybeliek életet varázsolnak az ódon falak közé és még virágot is tesznek ki cserében az utcára.
A helytörténészek pedig elhagyott mozdonyokat és vasúti relikviákat mentenek meg az enyészettől. Más lokálpatrióták mindent összeszednek, ami még mozdítható (a mozdítható tárgy definiciója, hogy kisebb egy mozdonynál) és mindent behordanak a helytörténeti múzeumba.
A múzeum olyan, mint a titkos katonai bázisok a filmekben. Kivülről ez egy jelentéktelen épület, belülről öt szint régi épület és négy szint ultramodern múzeum (épp csak megépítve). Az új teherlift akkora volt, mintha mozdonyokra számítanának a szervezők. A pincében a helybeliek berendeztek egy kisebb bányát, meg pár tárnát és azt hiszem, több csilléjük volt itt lenn, mint sok kisebb bányában. (Az egyik önkéntes dolgozó nem értette, mi bajom a rengteg csillével, elvégre be kell mutatni a csillék történetét is, nem?)
Az első emeleten volt egy komplett osztályterem, meg egy bank, megbújt itt egy vadnyugati szatócsbolt. A második emeletet a két világháboú foglalta el: a helperi fiúk Indiába is eljutottak. Valahol ez döbbenetes volt: a sivatag közepéből elviszik az embereket a háborúba, Indiába, amiről lehet, a helperiek nem is hallottak.
A múzeumban volt még egy kórház is, komplett fogorvosi berendezéssel, amit valósz0nűleg egy sci-fi kedvelő dizájner alkotott.
A múzeum után már csak ebédelni kellett - egy hamisítatlan vadnyugati szalont válaszottunk (más nem is volt). A helyben óriásit csalódtam, se John Wayne, se Clint Eastwood nem tért be lelőni valakit. A hamburgerek viszont finomak voltak és lelógtak a tányérról, pedig a tányért máshol hétszemélyes fatányéros szervírozására használták volna.
A személyzet viszont kedves volt - lehet, Wayne vagy Clint mégiscsak járt itt és lelőtt egy-két kötekedő csapost. Vagy csak féltek Yodától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése