Snow Valley-ben rengeteg minden van - hó azonban csak elvétve akad. Szökőévben egyszer, ha kinyílik a fagylaltoskocsi ajtaja. Na, akkor van hó. A völgy nevét a fehér sziklákról kapta - meg talán azért is, mert a szentgyörgyi telepesek tudták, mi az irónia.
Snow Valley bizonyos szempontból csalódás volt: ez azon kevés state park-ok egyike, ahol kutyával nem lehet mindenhova elmenni. Nem volt teljesen világos, hogy miért, de így sokkal kevesebbet kirándultultunk, mint egyébként tettük volna.
Csak a lávamezőt néztük meg.
St George épületeinek jelentős része az itteni homokkőből és lávából épült.
Dél-Utahban már hozzászoktunk a lávamezőkhöz, meg a vörös és fehér mészkőhoz. Itt azonban a három szín egyszerre volt jelen. A vörös-fehér-fekete szinorgiát néha zöld növények szennyezték.
A vízmosásokban mediterrán jellegű fák keresték a vizet, a mezőkön kaktuszok nőttek. Kicsit sajnáltam is, hogy szandált vettem és nem vastag túrabakancsot.
A tájat nézve- már amikor láttam valamit a szemembe folyó verítéktől - azt hittem, valahol a Földközi-tenger medencéjében vagyok. Minden megmászott domb és hegy után vártam, hogy meglátom a tengert. Valószínűleg pár millió év késésben voltam, mert tengert nem találtam sehol. Csak homokkövet. Meg lávát.
A lávafolyások külső része lehült és megszilárdult, belül azonban tovább haladt az izzó közet. Ha megszünt az utánpótlás, az forró anyag néha kifolyt a csőből és kisebb-nagyobb üregeket hagyott maga után. Ez - ha jól emlékszem - a gimnáziumi földrajzkönyvben olvastam. Most végre láttam is.
Majdnem olyan meleg volt, mintha a láva még izzott volna. Tűzött a nap. Még a földimókusok is fedezékbe vonultak. Mi is így tettünk és elindultunk Utah belső, hűvösebb része fele.
Snow Valley bizonyos szempontból csalódás volt: ez azon kevés state park-ok egyike, ahol kutyával nem lehet mindenhova elmenni. Nem volt teljesen világos, hogy miért, de így sokkal kevesebbet kirándultultunk, mint egyébként tettük volna.
Csak a lávamezőt néztük meg.
St George épületeinek jelentős része az itteni homokkőből és lávából épült.
Dél-Utahban már hozzászoktunk a lávamezőkhöz, meg a vörös és fehér mészkőhoz. Itt azonban a három szín egyszerre volt jelen. A vörös-fehér-fekete szinorgiát néha zöld növények szennyezték.
A vízmosásokban mediterrán jellegű fák keresték a vizet, a mezőkön kaktuszok nőttek. Kicsit sajnáltam is, hogy szandált vettem és nem vastag túrabakancsot.
A tájat nézve- már amikor láttam valamit a szemembe folyó verítéktől - azt hittem, valahol a Földközi-tenger medencéjében vagyok. Minden megmászott domb és hegy után vártam, hogy meglátom a tengert. Valószínűleg pár millió év késésben voltam, mert tengert nem találtam sehol. Csak homokkövet. Meg lávát.
A lávafolyások külső része lehült és megszilárdult, belül azonban tovább haladt az izzó közet. Ha megszünt az utánpótlás, az forró anyag néha kifolyt a csőből és kisebb-nagyobb üregeket hagyott maga után. Ez - ha jól emlékszem - a gimnáziumi földrajzkönyvben olvastam. Most végre láttam is.
Majdnem olyan meleg volt, mintha a láva még izzott volna. Tűzött a nap. Még a földimókusok is fedezékbe vonultak. Mi is így tettünk és elindultunk Utah belső, hűvösebb része fele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése