Ipar, eső és kosz - Lowell

- Esetleg vehetnénk egy vízalatti fényképezőgépet...

A finoman permetező eső becsurgott nyakamba, miközben kisebb patakok szaladgáltak a szemüvegemen, erecskék csordogáltak a fényképezőgépen.

- Legalább elmossa víz a koszt...

Egy nyári napon égszinkék ég alatt, miközben a cinkék teli tüdőből bömbölik dalukat a langymeleg, virágillattól dús szellőbe, a csatornák kék vizét vidám kirándulóhajók szelik, a Merrimack és a Concord összefolyásánál fodrozódik a víz, a vöröstéglás épületek körvonalai élesen kirajzolódnak a horizonton, miközben a fák üdezöld levelei rebegnek ahogy a városnéző villamos végigdöcög a százötven éves síneken és turisták hada lepi el a kockaköves utcákat.



Egy télvégi (?) napon Lowell messze volt a prospektusok lefestette idilltől. Fagyos, megroskadt hósár kupacok eresztették bőkezűen szabadon az elmúlt négy hónap alatt összeharácsolt szemetet. A csatornák félig fagyott vizében jégtáblák, fadarabok és rejtélyes szemetek úsztak. A boltok vaksin néztak a déli félhomályba és a szemerkélő esőben csak a mentők és a rendőrök szirénázása hallatszott. Azt hiszem, több mentőt és rendőrt illetve rendőri intézkedést láttunk három óra alatt Lowellben, mint három hónap alatt Bostonban.



Lowell jól néz ki. Lowell jó hely, csak mi rosszkor voltunk ott.

Lowell olyan, mint egy 19. századi Dunaújváros. A várost két folyó találkozásánál építették fel gazdag bostoni befektetők 1821-ben. Bonyolult csatornarendszert ástak és létrehozták a kor egyik legnagyobb textilipari központját.

A folyók és a csatornák vize szolgáltatta az energiát, mozgatta a gépeket. A Merrimack-folyónak itt egy másfél kilométeres szakaszon több, mint tíz méteres esése van. Ez a vízienergia tette lehetővé, hogy negyven év alatt a semmiből egy harmincezres város jöjjön létre. Ekkor több, mint tízezer ember dolgozott Lowell tíz nagy ipartelepén.



A befektetők emberarcú kapitalizmust igértek - és fura mód igéretüket valamennyire be is tartották. Lowellben alapításakor nyoma sem volt az ipari forradalom Angliájában mindennapos nyomornak. Még a nők is kiemelkedően magas fizetést kaptak a textilgyárakban. A gyárak munkáslakásokat, munkáslakótelepeket építettek. Segítették a kórház- és templomépítéseket. A korban meglepően hosszú pihenőidőt biztosítottak a munkásoknak a 12-14 órás munkanap alatt - igaz, a szabadidő egy részét a női munkásoknak a templomban kellett eltölteniük.



A munkásnegyedekben sétálva látszott, ez egy olyan hely volt valamikor, ahol esténként gyertyafénynél Engelsnek a Munkásosztály helyzete Angliában 1848-ban című könyvét olvassák fel a gyárosok az alkalmazottaknak, hogy tudják, milyen jó dolguk van. Természetesen Lowell a 19. század derekán sem volt munkásparadicsom, a világ egyik első női sztrájkját is itt szervezték 1830-ban.



A gyárak egy része az első világháború után bezárt, a maradék az ötvenes években adta fel a harcot. Lowell egy gigászi ipari rom lett - az olcsó gyárakból a nemzeti történelmi helyet, egyféle ipari nemzeti parkot alakítottak ki. A múzeumok a nemzeti parkokhoz tartoznak. A város is megteszi a magáét, hogy ismét vonzó célpontja legyen a befektetőknek és a turistáknak.



Egyes üzemcsarnokokból felsőkategóriás loftlakások lettek. Más gyárakban luxusapartmanokat alakítottak ki. Ipari múzeumok és galériák települtek a gyárakba. A folyamat lassú, de az eredményeket már most látni lehet.

A belváros impozáns köz- és magánépületeit helyreállították.



A város az oktatásba is jókora összegeket fektet, ha tanulnak a fiatalok, talán nem lesznek munkanélküliek. Régi szövetségi épületekből iskolákat alakítottak ki, de új iskolaépületeket is emeltek.



Az új iskolaépület le se tagadhatná Lowell ipari származását. Az iskola inkább egy atomreaktor tömbjére vagy egy hatalmas gyárra emlékezetet, ahol a rendezetlen alapanyagból szalonképes terméket állítanak elő.



Az egykor csodált munkáslakások mára lehangolóan néznek ki. A budapesti Wekerle telep sokkal jobban néz ki, igaz, azt az állam építette és jó hetven évvel fiatalabb. A különféle bevándorlónegyedek ma is felismerhetők. Az ortodox templom körül hatvanas években bebútorozott görög éttermek várják a ma is görögül veszekedő családokat. Az írek színtén őrzik hagyományaikat, bár egyre több bolt cégérén jelennek kínai és mókás helyesírású spanyol feliratok.



Szép időben nagyon tetszett volna ez a város. Rosszkor voltunk itt - ha kitavaszodik, úgy négy-öt hónap múlva, ha tudunk, visszajövünk.