Ha szerda, akkor Szerdahely

Miercurea Sibiului - Szerdahely - egy tipikus erdélyi falu: az országút a falu közepén halad át és onnan tökéletesen meg lehet nézni a főteret és a régi szász házakat. Én ma sem értem, hogy azokban a falvakban, ahol a kamionforgalom évtizedek óta 90 körüli sebességgel csörömpöl el alig 2-3 méterre az ablaktól, a helybeliek miért nem lobbiznak egy elkerülőútért. A 7-es főút forgalmasabb pillanataiban a két Koreát elválasztó határnál is nehezebben átjárható.

Zebra nincs, vagy ha van, akkor se törődik vele senki. Brassó megyében a falvakban valamennyire védik a zebrákat, így ott csak 70-nek megy át rajta - és a vakmerő gyalogosokon - a kamion.



Szerdahelyen vakmerően kiálltunk a sorból és leparkoltunk a főtéren. A rendőrség előtt két egyenruhás nézte a városkán 90-nel átsöprő kamionokat.



A főtéren csend volt és nyuhalom. Még a galambok is aludtak. Sütött a nap és a világ gyönyörű volt. Úgy nézett ki, az utolsó szászokkal együtt az élet is elhagyta a kisvárost.
Reussmarkt tipikus szász város volt, nagy, zárt házakkal, kapukkal, összefüggő utcasorokkal és erődtemplommal.



A templomerőd ajtaja zárva volt, de motozást meghallotta a gondnok és beinvitált minket.
A templom valaha román stílusú lehetett, aztán gótikussá alakították. Egyszerű volt, szép és makulátlanul tiszta. A Reussmarktban maradt pár tucat szász tökéletesen karban tartotta (tartatta) a templomot és az erőd falát.



A várfal belső oldalán kamrákat alakítottak ki. A kamrák tetején vezetett a gyilokjáró, amit a kaputoronynál egy, a falban haladó folyosó egészített ki. Reméltem, hogy a folyosóról ki tudok nézni a főtérre, de csak óriáspókok alvó koloniáját sikerült felébresztenem.



A templomerőd nem volt nagy, inkább csak egy-egy váratlan, kisebb támadás elhárítására tervezték.



A falba építettt kamrákat ma is használták. Az egyikbe legszívesebben azonnal beköltöztem volna a füstölt szalonnák közé. De nem költöztem be, hanem mentünk tovább.