A meredek ösvény mintha nem is a Gödöllôi-dombságban lett volna. Voltak pillanatok, amikor majdnem négykézláb másztunk fölfele.
- Itt kell legyen - momdta R.
- Legalábbis húsz éve itt volt - tette hozzá.
Picit arrébb volt, de megtaláltuk a honvédemlékmûveket. A sírok békésen húzódtak meg a sûrû erdôben.
JSC elismerôen nézte az emlêkmûveket. JSC tizenöt éve él Magyarországon és tökêletesen olvas magyarul. Néha fordít is magyarról.
JSC-nek két lánya van. Magyar állampolgárok (is). JSC egy EU ország állampolgára. JSC felesége magyar állampolgár.
A Bevándorlási Hivatal jelenleg JSC tartózkodási engedélyével szôrôzik.
JSC vigyorogva mesélte, hogy a múltkor egy 19 éves diákja megmondta neki, hogy ô, JSC nem magyar és nem is lehet az. A lányai esetleg. A többi diák egyetértett.
1848-49 leghíresebb tábornokai közül sokan harcoltak Isaszegnél.
Volt, amelyikük hibázott, rosszul mérte fel az esélyeket, a helyzetet, de végül gyôztek.
Egy 10%-kal kisebb, valamivel rosszabbul felszerelt magyar hadsereg megvert egy nagyobb oszták hadsereget. Ha veszítenek, vége a tavaszi hadjáratnak és talán 1848-nak is: mehetnek vissza a Tisza mögé. De nyertek és Windisch-Gräetz mehetett a Duna mögé, aztán vissza Bécsig.
Ültünk a csatában elesett osztrákok piros-fehér-piros szalaggal díszített emlékmûve mellett és eleinte össze-vissza beszéltünk a csatáról, 1848-ról, aztán elkezdtük keresni a lengyel önkéntesek sírját (akkor jutottak eszembe vad asszociációként a lengyelek, amikor a három lengyel fiatalt hozzásegítettem Budapest megismeréséhez néhány buszjeggyel).
Elôször azonban az aradi tizenhármak emlékmûvét találtuk meg.
Álltunk a már romantikusan korhadó ôsmagyar jellegû Makovecz-angyal elôtt. Álltunk egy erdôben az alkonyatban. Felolvastam a tizenhárom nevet.
Damjanich, Kneizic, Aulich, Leiningen, Pöltenberg, Láhner, Vécsey, Török, Kiss, Nagysándor, Desseffy, Schweidel, Lázár.
Tizenhárom ember. Tizenhárom név, amit elvileg minden magyarnak meg kell tanulnia az általánosban. Azt nagyon kevesen tanulják meg, miért fontosak azon túl, hogy életüket adták Magyarországért, amiben hittek.
Azért is nagyon fontosak, mert ôk választottak. Tudatosan magyarnak vallották magukat. Sokan nem is beszéltek magyarul. Többen közülük nem születtek magyarnak. Egyeseknek a feleségük volt magyar.
De egy adott pillanatban azt mondták: magyarok vagyunk. Vállalták döntésüket és mindazt, ami ezzel járt. A nemzeti emlékezet pedig magyarként tartja ôket számon.
Danjanich szerb volt.
Poeltenberg osztrák.
Kneizić horvát.
Aulich német.
Lahner német. Talán cipszer.
Leiningen osztrák.
Schweidel német.
Kiss és Lázár örmény-magyar.
Kiss és Lázár örmény-magyar.
Vécsey, Desseffy és Török magyar.
Azoknak, akik megtagadják JSC és lányai magyarságát, eszükbe se jut belegondolni az aradi tizenhármak magyarságába. Az, hogy ki, hova tartozik, néha egyéni választás eredménye is.
Néztük a rozsdás keresztet az erdôben, ami egy ismeretlen lengyel kapitány sírját jelöli.
Elérzékenyültünk.
Aztán ránéztem JSC-re:
- Továbbra se szereted a kakaós palacsintát?
- Nem.
- Na, akkor tényleg nem vagy magyar.
Nevettünk és elindultunk.
nagyon erdekes eszemefuttatas volt. koszi a kepeket is.
VálaszTörlésEz jó volt! Köszi! Odahaza annyi lexikális tudást gyömöszölnek a diákok fejébe....csak épp a lényeg veszik el útközben...
VálaszTörlésMegalájk.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörléscsatlakozom. A magyarság nem (csak) anyanyelv kérdése..
VálaszTörlésÓ,ez nagyon jó volt. Köszi. Továbbá mély egyetértés, és jó utat nektek! :)
VálaszTörlésBodza, koszi.
VálaszTörlésNagyon tetszett, köszi
VálaszTörlésOrulok :)
VálaszTörlés