Szegedi halászlé Budapesten

- Itt fogunk ebédelni? - B nagyjából annyira megdöbbent, mintha egy vidám vasárnapi dögkuti partira hívtam volna meg.

- Itt.

B tamáskodva nézett körül. Több éves budapesti tapasztalatai mind a hely ellen szóltak.

- De a pincér csikósnak van öltözve.

- És a gatyája is kék - kontráztam - De ez valódi csikósruha. Nem tchikosch.

- Látom. A vendéglőt meg halászhálók díszítik.

- A Dunaparton vagyunk.

- A csikós meg alföldi.

B szemében láttam, aggódik értem. Ha napszúrást kapok, ki fogja kifizetni ezt a számlát?
A józan ész azt diktálja, hogy ha nem akarjuk az American Express-t csődbevinni ebédünkkel, Budapesten lehetőleg nem ülünk be egy dunaparti, panorámás vendéglőbe, ahol halászeszközök díszítik a falat és a pincér autentikus csikósnak van öltözve, a gatyája pedig kék.



- Meglásd, jó lesz! - megnyugtatónak szánt mondatom nagyjából annyit ért, mint a láncfűrészes gyilkos mosolya és békítő megjegyzése:

- Majd lassan csinálom, hogy ne fájjon.

B rámnézett és több éves barátságunkra való tekintettel leült a teraszon.

- Mit fogunk enni?

- Bízd rám - B ekkor feladta és hagyta magát sodorni az árral. Élvezte a kilátást és azt a tudatot, hogy én hívtam meg. Láthatóan azon merengett, hogy elég lesz-e az órámat zálogba csapni vagy a házat is el kell adni a számla kiegyenlítéséhez.

A pincér mosolyogva közeledett. Rendeltem. Bíztam benne, hogy a magyarul valamennyire beszélő B nem érti meg a rendelésemet.

B spanyol és a spanyolok általában nem eszik a folyami halat. Tehát a halászlét sem eszik. Személyes tapasztalataim szerint legjobb spanyol barátaim szeretik a halászlét. Kíváncsi voltam, B átmegy-e a teszten.

A pincér először egy kis csípőst hozott. B gyanakodva nézegette a tálcán felszolgált mérget.



- Már attól bőgök, ha ránézek - mondta, majd eltolta magától a paprikástálat.

Én megszagoltam az erőset és bőgni kezdtem. Ez annyira erős paprika, hogy kanállal nem is szabad beletenni a levesbe, mert elolvad a kanál.

Aztán megjött a kétszemélyes filézett pontyhalászlé. B döbbenten nézte a vérvörös nedűt.

- Mi ez?

- Edd meg. Finom.

B átértékelte életét és végiggondolta, lehet-e okom arra, hogy megöljem. Majd nagy levegőt vett és megkostolta a halászlét.



- Ez nagyon finom.

Evett egy keveset.

- Ez hihetetlenül finom.

Aztán ettünk. A lavórnyi halászlé fogyni kezdett.

A szegedi fehértói halászcsárda budapesti vendéglőjében voltunk, ami a nemzetközi hajóállomás mellett, a Belgrád rakparton nyílt. A halászlé és a kiszolgálás ugyanolyan volt, mint az eredeti vendéglőben. Az árak is. Ezerhatot kértek egy pontyhalászléért. A kilátás azonban jobb volt. Ettük a halat, néztük a világot és pár pillanatra minden tökéletes lett.