A két vállas, ôszülô férfi eltorlaszolta az ajtót.
A Keletiben voltunk. A vonat bebizonyította, hogy a haladás viszonylagos dolog. Jó tizenöt percbe telt az utolsó pár száz méter megtétele. Háromnegyed órát döcögtünk Váctól Budapestig, ami azért érdekes teljesítmény, mert az asszimálódott szerb költô által versbe foglalt vonatnak ez 49 perc alatt sikerült (+10 perc megálló). Szóval, fejlôdés az van, a világ 150 év alatt öt percet gyorsult.
- Taxi, taxi - kiáltozta a két ôsz alak és egyenként fel tudták mutatni az összes ismérvét annak a taxishiénának, akinek a kocsijába nem szabad beülni.
A magasabbik kinyúlt pólóján golyostollal firkált kartonpapír fityegett TAXI felirással. Az ember valószínûleg azt remélte, ettôl hivatalosnak fog kinézni.
A hálókocsikalauz diszkréten leemelte a bôröndöket. Örültem, hogy Prágában bemutatkoztam neki. Az akkor a jegyhez mellékelt tízeurós fel- és leszálláskor is önjáróvá tette a 25 kilós csomagokat.
Munkába sietô emberek száguldottak át a pályaudvaron, látszott, ki akarnak innen jutni.
Igazuk volt. Mi is rohantunk, hogy kijussunk innen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése