Belógunk a múzeumba

Megjegyzés: a bejegyzésben szereplô emberek és a közjó érdekében az alábbi múzeum helyét nem írom le. A majd a poszthoz csatolt fényképek sem a helyszínen készültek.

- Nem érünk oda - V ezt inkább ténymegállapításnak szánta, de érzôdött, szomorú. Amikor terveztük az utat, akkor kikötötte, hogy ezt a helyet meg akarja nézni.

- Meg fogod nézni - nyugtattam - Kívülrôl is szép.

Tehet egy Ribizli arról, hogy 60 km-t útépítés miatt három óra alatt gyûrtünk le? Ezzel jelentôsen lecsökkentek esélyeink. Ráadás Ribizli félôs és retteg attól, hogy a többséggel együtt 110-zel teperjen végig egy falun, ahol 50 km/h-s táblák mögé rejtôznek a rettegô gyalogosok és ritkábban jutnak kelnek át a fôút túloldalára, mint Ceaucescu alatt Washingtonba.

Azért kapuzárás elôtt 15 perccel odaértünk. Viszont a pénztár már bezárt.

- Menjünk - mondta V és nagyjából úgy nézett, mint Yoda, amikor rájön, hogy esik kinn az esô.

Szerencsére Ribizli már járt itt és ismerte a dörgést. Alapjába véve Ribizlifozelek ellenez minden korrupciót, de azért vannak kivételek.

- Várj. Igyunk egy kávét. Aztán lássuk meg.

- Mit? Az az ôr úgy nézett ki, mint egy frankeinstein, csak izmosabb volt.

- Majd beszélünk vele.

- Bezárta a kaput.

- Majd kinyitja. Csak igyunk egy kávét.

V beletörôdôen ült le egy teraszra. Én elhörpöltem a kávét és intettem:

- Gyere, menjünk be.

- Magas a fal - viccelôdött V.

- Naív vagy és nyugati. Nem érted a Keleti Lélek rezzenéseit.

Szerintem V ekkor már azon gondolkodott, ledobjon-e a várátokba.

Odasétáltunk a bejárathoz.

Pár más jólértesült látogató már ott táborozott.

Pontban húsz perccel zárás után kinyílt az ajtó és Frankeinstein beengedett minket.

- 5 pénz per fô - mondta a pénztáros és mi még akkor is nevettünk, amikor már rég magunk mögött hagytum a Múzeumot.