Kutyakomédia

Barátságos délutáni fények nyaldosták körbe a temetôt. Csend volt, nyári, temetôi csend.

A kutya nézett minket.

Egy római márvânyszarkofág darabján ültünk. A szarkofágot valamikor kirabolták, lakóját kidobták, a csorba márványt meg
idehozták a falu temetôje mellé. Mindez legalább 800 éve történhetett. Mi meg leültünk a szarkofágra és falatoztunk.

Ültünk a szarkofágon és patanegra sonkát rágcsáltunk.

A kutya nézett minket.

Okos volt és kicsi.

Idônként megdobáltuk. A kutya örült neki: a legtöbb kutya szereti, ha sajttal, kenyérrel és pulykasonkával dobálják.

Így alakítottuk át a reggeli szendvicseket patanegra szendviccsé.

Egy autó érkezett. Négyen szálltak ki belôle. Összesen tíz lábuk volt. Két ember bement a temetôbe, a harmadik kinnmaradt a kutyával.

A "mi" kutyánk úgy döntött, nem látja a jövevényt. Nagyobb is volt nála pár osztállyal és látszott, nem érdekli a sonka-sajt. Akkor meg minek ugatni, ha enni is lehet?

- Vau! - robbant be a délutánba egy hang.

- Vau-vau! - felelte a falka.

Az egyetlen közeli ház kerítésén megjelent egy kutya. Majd még egy. Majd még kilenc.

Matrijoska falka volt, minden lehetséges méret és szín képviseltette magát.

A vezér megnézte az idegen kutyát. A jólfésült jövevény idegesen számolt.

A falka félkörben közeledett. Haverunk elfoglalta helyét a formációban, de nem ugatott, minket figyelt:

- Mindjárt jövök - mondta - csak melózok egy kicsit. Ne egyetek meg mindent.

Mi rágcsáltuk a sonkát és figyeltünk.

A jólfésült kutya jólfésült gazdája aggódott. A jólfésült gazda jólfésült kutyája aggódott.

A falka csabolt.

Mi ettük a sonkát, ültünk a szarkofág darabján, lógattuk a lábunkat és néztünk.

- Vau - mondta a vezér.

Haverunk kivált az alakzatból és visszaült a helyére.

- Együnk - mondta - elegen vannak a feladatra nélkülem is.

Mi hárman ettünk, a többiek acsarkodtak és szórakoztunk. Haverunk kapott egy darab patanegrát is.