Vajdahunyad vára

- Ez valódi?

- Mármint?

- Nem faragta újra Schulek, mint a Halászbástyát?

- Nem, nem Schulek volt - feleltem -, hanem Steindl és csak egy kicsit. Ez valódi.



Vajdahunyad vára azért is megdöbbentő, mert senki se számít egy igazi középkori várra egy lepusztult iparvidék közepén.



Szénbányák, elhagyott nehézipar, szétrohadó nehézipar, vegetáló nehézipar és feltámadóban levő ipar uralja a környéket. Itt igazán értelmet nyer a kommunista rendszerek kedvenc mérőszáma, a ki hány tonna vasat gyárt egy évben.

Lenyűgöznek az elhagyott ipartelepek és V-n is látszott, közel van ahhoz, hogy ittmaradjon ipari régésznek és feltárjon egy korai hetvenes évekbeli kohót, ahol a Kárpátok Géniuszának lángelméje olvasztotta a vasat.

Vajdahunyad csábítása azonban erősebb volt. Rengetegszer láttuk a budapesti várat és V úgy érezte, el kell mennie az eredetibe is. Én utoljára kilenc éve jártam erre, ezért kíváncsi voltam, mi változott.

Az ipar romjai nem.

A várat most egy piac (zsibvásár) vette körül. Itt is mindent meg lehetett venni, amitől egy turisztikai szakember harakirit követ el: Marilyn Monroe törölköző, kínai műanyag lovacska (valódi helyi szuvenír). Korondi tányér, cserge, székely fafaragás és egyéb régi, klasszikus turistaipari termék alig akadt. A hagyományos és jó minőségű giccset itt is kiszorította a szemét. (Elnézést kérek az emberiségtől, de szerintem aki a világon Kínán kívül bárhol ultraviolakék kínai műanyaglovacskát vesz emlékbe, sűrgős orvosi vizsgálatra szorul és szavazati jogát is fel kell függeszteni.)



A lovagvár viszont alig változott. Épült benn egy ultramodern kínzókamra és telepítettek egy íjászklubot az egyik bástya aljába. Az íjászkodás tetszett, az álközépkori kínzókamra kevésbé, de még mindig sokkal jobb volt, mintha itt műanyag lovacskákat árultak volna.

A vár pedig, mint mindig, lélegzetelállító volt.