Sibenik

Sibeniktől féltem.
Féltem, mert annyira jó emlékeim voltak a városról, hogy attól tartottam, az elmúlt évtized valamit nagyon megszépített.



Aztán amikor leparkoltunk a kikötőben és felnéztünk a városra, elmúlt a félelem.

Elindultunk és csak sétáltunk, tátottuk a szánkat és nem tudtunk betelni Sibenikkel.




- Ez az egyetlen horvát alapítású város - mondtam V-nek.

- De hogy egy időben elolaszosodtak, az biztos - tette hozzá.



- Van itt egy fellegvár is... - mondtam csendesen.

- Magasan van. A neve is ezt mutatja.

- Meleg is van - ebben maradtunk, inkább leültünk a székesegyházban és néztük a pár betévedő turistát, meg a templomot védő oroszlánt.



- Két sűrgős tennivalónk van - mondta V könyörtelenül.

- Tudom.



Feldobtunk egy pénzt, hogy kit gyilkoljon le vasvillatekintettel a pultos a bankban, majd összeszedtük bátorságunkat és beléptünk:

- Szerb dínárt váltanak? - kérdeztük nem törődve a vasvillatekintettel.

- NEM.

- Köszönjük.



Ekkor már csak nevettünk a dolgon.

- Erre enni kell - mondtuk és mentünk enni.