Pont ebédidô volt.
Nekünk.
Délután öt.
A teraszt már délelôtt kinéztük. Sétáltunk az utcán és belenéztünk mások tányérjába. De csak diszkréten, mert ezt nem illik. Így kiválasztottuk a legfrissebbnek és legjobbnak látszó halast.
Most csak le kellett ülni, rendelni és enni.
Enni.
Enni.
Enni.
Miután kiettük az utolsó halat és rákot és kagylót és polipot is a tengerbôl, elégedetten hátradôltünk.
- Bemenjünk még abba a bankba megkérdezni a dínárt?
- Ne. Majd Zágrábban.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése