A Jordán mentén - 2100 S-től délre

A kacsás tábla ellenére ez a parkoló kicsit más volt, mint a többi. Elhanyagoltabbnak tünt. Olyannak, mint ami egy nem igazán jó környéken van. Ez a benyomás inkább csak egy érzés volt: a fű itt is harakirit követett el, amint elérte a 6.42 centi magasságot, a játszótér tiszta volt, de valahogy az összbenyomás nem volt annyira pozitív.



Yodát mindez nem zavarta, azonnal felavatta a helyet és sietett a Jordán fele.



A táj itt egészen más volt, mint amihez korábban hozzászoktunk. Nem egy folyóparti galériaerdőben és nem is egy világvéginek látszó nagyvárosi szavannán voltunk, hanem egy csatorna partján egy ipari parkban.



A Jordán-folyó és a Jordán-csatorna itt ugyanabban a mederben folyt. A horizontot itt nemcsak az égbenyúló hegycsúcsok, hanem a remíz épületei is lehatárolták.




- Menjünk - szóltam a Mesternek.
- Lesznek itt fák? - aggódott Yoda.
- Persze.
- Majd ha kinőnek - a Mester nem volt túl optimista, aztán felkapta fejét és megindult a kerítés fele.



- Ott! Ott!

Egy mecset volt. Határozottan és biztosan egy mecset volt. Salt Lake Cityben. Utahban. Mecset.



- Ott! Ott! - igyekezett Yoda. Csodálkoztam. Yoda eddig nem mutatott komoly vallási affinitást.

- OTT! OTT!

- Yoda, eddig téged nem érdekeltek a templomok.
- Nem, én az Erőben hiszek - felelte a Mester és megindult.



Ekkor értettem meg, hova megy. A mecset mögött egy kis ligetben kecskenyáj tömörült rémülten.

Közel a Ramadán - állapítottam meg - Utána lakoma lesz.
Kicskecskék... - suttogta áhítatosan Yoda.



Azért továbbmentünk és hirtelen a villamos mellett találtuk magunkat.



Néztük az elrobogó szerelvényt. A masiniszta még integetett is nekünk.



Egy darabig a kopár folyóparton haladtunk. Átkeltünk egy újabb csatornán és hirtelen egy igazi mocsár közepén találtuk magunkat. Itt kezdődött a hódok és gázlómadarak birodalma. Ez volt a Redwood Természetvédelmi Terület.