Fényes szelek

Szovjethatalom + villamosítás = Kommunizmus.

Zsolnay-negyed

- Mikor voltál utoljára Pécsett?
- Tíz éve. Három órát. Elôtte többször voltam.
- Akkor nem vagy naprakész.

Bólogattam.

- Akkor miért pont a Zsolnay-negyedben kezdünk?
- Mert ott még nyitva a mauzóleum.

Ez meggyôzô érv volt és elmentünk sétálni a Zsolnay-negyedbe.

Megérte. Egy csoda volt.

Kulturális különbségek - A szemét

- Mi volt az az ôrült zaj hajnalban? Baleset? - V-t kicsit felzaklatta a dübörgés. Egy lakással arrébb én fel se ébredtem és Yoda a fogínyét se villantotta meg.
- Milyen zaj? - Ribizli épp egy csendes budapesti kertvárosban él és el nem tudta képzelni, milyen zaj lehetett hajnalban.
- Volt villogó sárga lámpa is.
- A KUKÁS!
- Hatkor viszok el hajnalban a szemetet?
- Persze! Spanyolországban mikor viszik el a szemetet?
- Éjfélkor.

Pelenkázó

- Ez nem jó - nézett fel Ribizlifozelek a piktogramra.

- Miért?

- Mi az hogy nôi figura cseréli a pelenkát? Ez nôsovinizmus. Egy igazi férfi pelenkázik.

 

Real Men Change Diapers Shirt by ribizlifozelek
Make your own shirt online at Zazzle.

A képernyőkről

- Megkaptad a linket? Tetszik?
C kért meg, hogy javasoljak neki mindenféle cuccot az Amazonon, lehetőleg sürgősen.

Én gyorsan el is küldtem neki mindent, tudva, hogy C-nek a táskájában egy felsőkategóriás mobil lapul. Terpeszkedik.

- Majd otthon megnézem - felelte C.
- Azt hittem, nagyon sűrgős és azonnal megnézed a telefonodon.
- Azt hiszed, látom én azt a kicsi képernyőt?

Uszoda Törökbálinton

Belépésükkel húsz százalékkal nőtt az uszoda kihasználtsága. Ribizlifozelek és Zs büszkén körülnéztünk.

- Menjünk a középső medencébe, mert az üres!



A másikban hárman úsztak.

Mentünk a középsőbe. Nem szeretjük a tömeget.



Nyár elején kaptunk rá a Törökbálinti Sportközpont látogatására. Reggelente hetente egyszer-kétszer elmentünk úszni. Jó volt ide járni. Ez az uszoda sokkal szebb - és persze harminc évvel fiatalabb - volt, mint ahova Salt Lake Cityben járunk.



- De sötét van! - mondtam magamnak, amikor első alkalommal beléptem az öltözőbe. Aztán tétován előbbre léptem és ekkor felgyulladtak a fények.

Stirlitzként bámultam a mozgásérzékelő lámpákra.

(Stirlitz kinyitotta az ajtót. Felgyulladtak a fények. Stirlitz becsukta az ajtót. Sötét lett. Stirlitz kinyitotta az ajtót. Világos lett. Becsukta. Sötét lett. Stirlitz kinyitotta az ajtót. Felgyulladt a lámpa.
- Fridzsider - gondolta Stirlitz.)

- Zseniális! - mondtam.



Az öltöző volt az egyetlen helyiség, ami nem tetszett. Az egész sportközpontban (azaz uszodában) mindenütt bőven volt hely. Nagy tereket láttunk, bámultuk a természetes fényben fürdő hatalmas belmagasságot, a tágas csarnokokat.



Az öltöző ezzel szemben kicsi volt. Amíg egyedül voltam, esetleg a bőbeszédű Kovács úrral osztoztam a téren, nem volt gond. De szerintem ha már egyszerre tizen vannak benn, akkor a helyiség átalakul szardíniásdobozzá.



- Mindig ilyen sokan vannak? - kérdeztem Kovács urat első alkalommal.
-  11 után kevesebben vannak. De nem szeretek egyedül úszni - felelte.

Picur és a kánikula

 


- Séta! séta! Séta! - csaholta Picur boldogan. A nagy örömben hanyattdobni is elfelejtette magát.
- Picur, menjünk sétálni?
- Séta! Séta! Séta! - örvendezett ôpicursága.

Kiléptünk a kertbôl a tûzô napra.

Picur farkincája lekonyult.

- Meleg van - mondta, mire elértünk a sarokra.

- Menjünk haza - tette hozzá.

Hazamentünk. Mire beléptünk a kertbe, Picur ismét boldog volt.

- Falatka! Falatka! Falatka! - kiáltotta.

A Bálna dícsérete

A Bálna gyönyörű.
A Bálna fantasztikus.
Döbbenet, ahogy az üvegcet belecsobban a Dunába. Zseniális.




Az épület fantasztikus.
A Bálnából a kilátás hihetetlen.



Elképesztő, hogy attól, hogy csak egy kicsit megváltozik a szokásos látószögünk és pár méterrel feljebbről látjuk, mennyire másként néz ki a város.



A 19. század építészetileg (is) összenő korunkkal.
Tökéletes!



A belső terekből lélegzetelállító a város.



A belső terek lélegzetelállítóak.
A csillogó folyósok, a külvilággal a pikkelyekkel egybenyitott terek tökéletesek. (Tudom, egy bálnának általában nincsenek pikkelyei, de ezek az ablakok pikkelyszerűek szerintem.)



A folyósókat fotózva esett le a húszfillér.
Nem zavarnak bele a hozzám hasonló szájtátiak a fotókba. Nem kell trükköket bevetni, hogy nyugodt, embermentes képeket csináljak.



A Bálna üres. Ribizlifozelek árva Jónásként bolyongott a cetben. A épület üres. A boltok zárnak be, ha kinyitottak egyáltalán. A Bálnának nincs koncepciója, csak pár kávézó, népigagyi bolt, spéci bútorbolt meg pár egyéb cég tengődik itt.



Annyi jó dolgot lehetne csinálni itt. A helyiségek felét oda lehetne adni akár ingyen fiatal művészeknek, hogy alkossanak, a népek meg tátsák a szájukat.

Remélem, hogy pár éven belül kitalálják, mire jó az épület és akkor a Bálna nem kerül rá a védendő fajok listájára Budapesten is.

Damnatio memoriae - kép szöveg nélkül

Kép szöveggel

A konzultációs room felülmúlhatatlan és még Ribizlinek is elállt tőle a szava meg a billentyűzete.

Egy rendhagyó videó

A légitársaságok fedélzeti biztonsági bemutatóinál kevés unalmasabb dolog van. Ennél talán csak a bemutatókhoz tartozó videók unalmasabbak. A Delta, minden hibája ellenére, videókban erős.

Persze negyedszerre már ez is unalmas volt. De azért nagyon tetszett.

Ferihegyi fordítás

Három perc huszonkét másodperc. Ennyi időbe telt, hogy kijöjjek a Liszt Ferihegyi reptér "prémiumparkolójából" és ne kelljen kifizetnem az ingyenes első öt perc leteltével járó háromezer forintot.

Aztán átálltam a kevésbé prémium parkolóba, ami potom ezerkettőért. (Nem akarok messziről jött Ribizlifozelekként rinyálni, hogy 12-14 dollárból mennyi ideig lehet Salt Lake City repülőterén parkolni, inkább csak annyit mondok, hogy a szomszédos Schwechat-on tíz Euróból úgy két órát lehet állni és még marad apró, amit be lehet dobni a malacperselybe. De hát Bécs az Bécs.)

Megálltam a ketyere előtt, leengedtem az ablakot.

- Üdvözöljük a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - mondta a berendezésből egy kedves női hang.
- Né, ez beszél! - csodálkoztam. A berendezés ekkor angolra váltott és lefordította az előző mondatot:
- Welcome to Budapest Airport.

Intermezzo - A kereskedô

- Ezek a termékek most kuponnal akciósak. 

- Nincs kuponom - szontyolodtam el. 

- De én adok!  - mondta a kereskedô és adott pár 20%-os kupont. 

A turista jegyet vesz

Este volt. Késô este. Van, aki éjszakának mondaná. 

Hárman voltunk a metrónál, a Puskás Ferenc Stadionnál, amit pár éve még (Nép)Stadionoknak hívtak. Hárman voltunk, az ellenôr, a turista, meg a Ribizli. 

A turista jegyet vett a modern gépbôl. A Ribizli nézte. Az ellenôr a turistát és a Ribizlit nézte. Hogy a kamerákon át ki nézett minket, azt nem tudom. 

A turista vásárolt. Elegáns inge volt és pici szütyôje, amibôl elôhalászott egy

bankkártyát. 

Pritty-pratty-prutty - nyomogatta a gombokat, eltette kártyáját és benyúlt a jegyért. Nem talált semmit. 

Álltunk hárman a csendben a Stadionoknál. A turista nézte a gépet, Ribizli nézte a turistát, az ellenôr mindenkit figyelt. 

A turista elkezdte nyomogatni a gombokat a jegykiadóautomata érintôképernyôjén (képzavar!), majd elôvette kártyáját, bedugta, eltette, pritty-pratty-putty, nem volt jegy. 

Rámnézett. 

- Ez hogy mûködik? Egy jegyet szeretnék. 

Odamentem. Nyomogattam a képernyôt. Egy vonaljegyet választottam neki, bankkártyás fizetést. 

Mutattam, tegye be a kártyát. Betette. Beírta a PIN-t. A gép elfogadta. Aztán benyúltam a jegyért. Nem volt ott. 

A turista szólt az ellenôrnek. Az csak mosolygott. Kiválasztotta a vonaljegyet, a bankkártás fizetést, majd intett, hogy a turista tegye be a kártát. Betette. Beírta a PIN-t, elfogadta a PIN-t. 

Aztán az ellenôr benyúlt a jegyért. Semmi. 

- Hova megy?

- A Keletibe - mutogatta egy térképen a turista. 

- Akkor szálljon fel - legyintett az ellenôr.