Esztergomi vármúzeum

- Csak egy óra múlva indul csoport - sóhajtotta a pénztáros hölgy az esztergomi vármúzeum bejáratánál.

Ribizliék úgy érezték, hogy a forróságban még fagyira se tudnának egy órát várni, nemhogy kultúrára.

- De megkérdezhetem, hogy valamelyik vezető soron kívül tart-e tárlatvezetést.

Tartott.
Fizettünk.
Mentünk.



-EztazépületetSokadikBigyókaépítetteKevesedikIzékénekvalamikorrégendeavideónislátszikakőtömbökelhelyezkedése...

Darálta az idvez, a kétszemélyes túrát kísérő biztonsági őr közen csendben várta a hőgutát.

Az nem derült ki, miért kell biztonsági őr egy várlátogatáshoz, talán, azért, hogy ne lopjuk le a középkori freskókat és zsebre ne tegyünk egy római határkövet.




- Elnézést, ez milyen falfirka? - böktem egy falfirkára, ami a mellé vésett évszám szerint ezerhatszáz körül vandalizálódhatott a falba.

- Sokan karcoltak mindenfélét a csempébe - legyintett a vakolatra a fiatal idvez.



- Csipcsirip - mondta ekkor az adóvevője.
- Mennem kell, angol nyelvű látogatás lesz, mindjárt kerítenek valakit helyettem - mndta az idvez és eltünt.

Az őr maradt.



Aztán CSODA történt. Olyan csoda, ami után az ember visszanyeri hitét a műemlékekben. A világban. A kormányban. Na jó, akkora csoda nem volt.

De CSODA történt.

Egy múzeológus jött és mesélt. Mesélt.



Mgelevenedett a palota. Kérdésünkre egy korlátdarabról a régész egy félórás, ugyanakkor izgalmas előadást rögtönzött.

Érthetővé vált a Boticelli-falfreskók kérdése, a palota története, Esztergom városszerkezete és előkerültek törökkori falai, bástyái.



Az időröpült, mi pedig azt éreztük, tényleg van értelme idegenvezetővel meglátogatni a várat.

Ilyen idegenvezetővel.



A túra végén érzékeny búcsút vettünk és mentünk falfirkákat nézni a Bakócz-kápolnába.