Valamikor ez volt Utah ütőere. A New Yorkban induló és Chicagón át San Franciscóba tartó Lincoln highway itt haladt át Salt Lake Cityn és ment tovább Wendover fele.
Aki nagy üzletet akart csinálni, de nem akart-tudott a belvárosba menni, ide jött. Így tett Charles Snelgrove is, aki 1929-ben fagylaltozót nyitott a forgalmas út mentén.
Az üzlet sikeres volt és a hatvanas évekre a fagylaltozó mögötti telek fagylaltgyárrá nőtte ki magát. Minőségi fagylalt volt, korábban Roosevelt elnök is szerette, volt, hogy repülőgéppel vittek neki Snellgrove fagylaltot a hálaadásra.
A sikerek csúcsán minden valamirevaló utahi bolt árult Snelgrove fagylaltot és a cégnek több fagyizója is volt Salt Lake Cityben.
Ekkor kérte fel a tulajdonos las vegasi neonfényeket is gyártó utahi YESCO-t, hogy valamilyen egyedülálló cégért tervezzen neki. Az eredmény a forgó fagylaltostölcsér lett, málna és csokoládéfagyival.
Az ötlet olyen sikeres volt, hogy nem tudtak eleget gyártani ezekből a fagylaltokból. A vendégek azzal léptek be a fekete márványpadlós fagylaltozóba, hogy "olyant kérek, ami kinn forog".
A Snelgrove egy fogalom volt. Fiatalon itt lehetett diákmunkát találni, ide lehetett elhozni a lányokat (fiúkat) randizni és hétfő esténként családi fagylaltmenüt nyalogatni. Egészen addig, amíg a tömegtermelés és a gépifagylaltok ki nem szorították a kézműves portékát a piacról. A Dryer megvette a Snelgorve-t és még pár évig gyártotta az eredeti fagylaltokat is a utahi piacra, aztán már csak a saját termékeit főzte az egykori helyi üzemben.
Az egykori fagyizóra már csak a forgó fagylaltostölcsér emlékeztet. A belvárosban is van egy, de annak még kevesebb köze van a fagylalthoz. E jelenlegi tulajdonos szendvicseket árul és a tölcsért koromfeketére festette.
Egy házfalon, nem messze az egykori fagylaltozótól egy falfestmény is a néhai helyi intézményre emlékeztet. Yodával mindkét helyet meglátogattuk és a Mester mindkét helyet fontosnak találta és megjelölte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése