Boldogan indultunk a futók után. Mellettem egy frissen tarhált banánnal, fülemben Yoda izgatott lihegésével.
Tudtam, négy mérföldet kell vezetnem a találkozóig, ahol átveszem a felesleges futóruhákat, adok enni, inni.Nagyjából erről szól a “crewingolás”. A megbeszélt helyen bevárni a futót és ellátni. Aztán megbeszélni a következő helyet.
Azt is tudtam, hála David fejtágítójának, hogy három mérföld után (ez kb három mérföldet jelent) van egy útelagazás, ahol könnyű eltévedni, ne menjünk Dugway fele, mert az zárt katonai terület.
Mindez egyszerűnek tünt, amíg ki nem tapasztaltam a West Desertben levő utak pár sajátosságát.
A. Az elágazásoknál általában nincs tábla.
B. Ha van tábla, lekopott róla a szöveg.
C. Ha van tábla és nem kopott le róla a szöveg, akkor ritkán olvasható.
D. Ha van tábla, nem kopott le róla a szöveg és olvasható, akkor sokszor az elágazás után van.
Különben is, sötétben minden tábla, út és futó fekete.
Egyiket se lehet felismerni.
A futók mind fekete árnyak voltak világító és fényvisszaverő pöttyökkel.
Nagyon vártam a hajnalt.
Ami lehet, hogy szép volt, de nem láttam, mert a csámborgó futókat lestem és kerestem a futóRibizlit.
Amikor világos lett, már mertem nem görcsösen szorítani a kormányt és a tájat is tudtam figyelni.
A táj lenyűgöző volt, csak Yoda fészkelődött mellettem idegesen:
- Az első fánál állj meg!
- Arra várhatsz Simpson springs-ig - feleltem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése