Lookout Pass

 - Menjünk! - monda Yoda és mentünk körülnézni. 

A fallal körülvett pici temetőt már láttuk messziről, de a verseny előtt nem volt időnk megnézni. És utána sem. 

Most azonban odasétáltunk a Pet cemetery-hez. Hiába nyugszik itt egy háromtagú bevándorló család, akik lázban haltak meg a hágón, a temetőt mindenki úgy ismeri, mint Pet Cemetery. 

A Lookout Pass lábánál, ahol a környék egyetlen vízforrása fakad, valaha egy tanya volt és itt állt a Pony Express állomása is. 

A tanya tulajdonosa egy kemény asszony volt, aki igazán csak a kutyáit szerette és ha valamelyik négylábú megbetegedett, 30-40 kilométerről hozatott orvost, ha kellett éjszaka is. 

Mivel állatorvosok akkoriban kevesebbet foglalkoztak kutyákkal, a kutyák meg -valljuk be- néha nagyon emberiek, a hölgy inkább ember-orvost hivatott. Ember-orvos persze nem mozdult volna éjfélkor egy kutya miatt, főleg, hogy fél napot vagy többet kellett utazzon, ezért a szolgálók csak a tüneteket mondták el, a páciens faját nem. 

A feldühödött dokit az asszonyság aztán egy kisebb, értékű aranyröggel csillapította. (Hogy a NAV-hoz bekötött pénztárgépek kora előtt miért fizetett aranyröggel és nem pénzzel, azt nem tudom. Talán nem volt sok készpénz vagy sok volt az aranyrög.)

Az asszony megengedte, hogy ezt a három embert imádott kutyái mellé temessék. Három másiknak nem volt ekkora szerencséje. 

 Ők jelöletlen sírban a Lookout hágó közelében nyugszanak valahol. A társaság egy végzetes hibát követtek el, belekötöttek egy nagyszakállú alakba. Általában ha három fegyveres beleköt egy nagyszakállú alakba, akkor annak rossz vége lesz. Most is ez történt, bár nem úgy, ahogy a három kötekedő utazó gondolta. A nagyszakállú alak ugyanis Porter Rockwell volt, akibe ötvenésves korában se volt szerencsés belekötni, nemhogy amikor fiatalabb volt. A rövid vitát követően Porter nem engedte, hogy jelölt sírba temessék néhai ellenfeleit. A Lookput farm tulajdonosa, aki Rockwell nővére volt, megfogadta a tanácsot, különben sem akarta kutyái temetőjét megbolygatni pár bajkeverő miatt, így ma se tudni pontosan, hol nyugszik a három kötekedő utazó. (Egy ilyen nevű kocsmának szerintem nagy jövője lenne. Mondjuk nem itt, mert erre azért annyian nem járnak.)  

A Pony Express állomás helyét ma emlékoszlop jelöli. Már ez is műemlék, a világválság (az első) idején emelte a CCC (a Civilian Conservation Corps). 

Ahogy besétáltunk az ösvényen az erdőbe, láttuk az egykori víztározó helyét, pár épület alapját és kicsit beljebb megtaláltuk a forrást is, amit valaki gondos munkával egy konyhai tepsivel foglalt le. A víz összegyűlt a tepsiben és itt még tiszta és sármentes volt, nemúgy, mint kicsit lejjebb az erecske mentén. 

Most, késő ősszel nem folyt sok víz belőle, de valami még most is csepegett. 

A forrás körül több vadkamerát is láttunk. Hogy ki helyezett el négy (vagy öt?) különböző kamerát itt, nem tudom. Orwelli érzés volt, hogy itt is figyelnek. 

Most csak a mienk volt az erdő, de sokan járhatnak ide vadászni és célbalőni. Rengeteg agyaggalambhullát láttunk és sok volt az eldobott töltényhüvely is. (Össze is szedtünk egy kannányit.)

Napnyugtakor körülnézve a hágó tetejéről fura volt belegondolni, hogy mennyi ember élt itt valamikor. 

Most csak páran táboroznak itt, de egyébként az erdő kihalt és a hágó csak a mienk volt. A hölgy kutyái békében nyugodhatnak.