Kettős cél - Pony Express

 Az, hogy még nyolc mérföld van hátra, sokkolt minket. Már sötétedett és tudtuk, még vissza kell érni a sátorhoz a starthoz, a Lookout hágó lábához. Ekkor kezdtem nagyon irigyelni azokat, akik lakóautókkal jöttek. Ott alszanak, ahol akarnak, van áramuk a napelemből és még vécére is benn mehetnek ki.

A futóRibizli azonban nem sajnáltatta magát, vett egy nagy levegőt, elkapott egy megtöltött flaskét és futott tovább a Black Rock fele.

Mi láttunk egy sziklát a távolban, ami olyan volt, mint a Black Rock, de az még a nyolc mérföldnél is távolabbinak tünt.

Azt is tudtuk a reggeli fejtágítóból, hogy a cél a Black Rock, de a futóknak túl kell rajta futniuk fél mérfölddel, aztán vissza. Szóval messze volt és ment le a nap és ahogy ment le a nap, hült a levegő. Nagyon.

De Ribizli futott, mi pedig mentünk a következő találkozóponthoz, lehagyva a furamozgású embert, aki már 45 fokban balra dőlve futott. Azaz vonszolódott.

Meglepődve láttuk viszont, hogy a furamozgásúnak nem volt igaza, mert hirtelen a nap utolsó sugarainál Black Rockhoz értünk.

Innen már minden gyerekjáték volt: a vártnál sokkal közelebb volt a fordulópont, ahol matricát kellett ragaszatni a rajtszámra, majd visszaszaladni a célba.

Aztán kezdetét vette az én ultramaratonom: visszavezetni a sátorba a sötétben.

A csillagok szépek voltak, de nem láttam belőlük semmi. Arra koncentráltam, hogy kikerüljem a futókat, akik a hosszabbik távot teljesítették. Ők Simpson Springsig mentek, de szerencsére a Dugway Pass után elfogytak és pont a hágón egyikükkel se találkoztunk.

Utána jött a meglepetés. Idefele fel se tünt, hogy mennyi mély homokos szakasz van itt. Valószínűleg azért, mert akkor láttam és messziről kikerültem a mélyebb homokcsapdákat. Most, a sötétben, húsz-harminccal menve akkor vettem észre, hogy mélyen a homokban gázolunk, amikor az autó elkezdett úszni. Nem volt vicces és egyre hidegebb is lett.

Ahogy közeledtünk a táborunkhoz, egy komoly gondolat kezdett alakot ölteni fejemben:

- Mi lenne, ha hazamennénk?

- És a sátor?

- Ha egy napig nem történt vele semmi, akkor holnapig se fog.

Ebben maradtunk.

Mentünk. Erről nem tudok sokat írni, mert nem sok emlékem maradt a vezetésből. Azt tudom, hogy láttunk egy nyulat, egy autót és már az aszfalton egy autómentőt és utána éjfél után hazértünk és egy fele befejeztem az előző nap négykor kezdett napot. És azt is tudtam, hogy másnap -aznap- visszamegyünk a sátorért és megnézni a Lookout Pass-t.