Téli kilátás

 

Bemenni az Antilope-szigetre mindig is látványos. A visszapillantó tükörből látni a Wasatch vonulatait mögöttünk, előttünk pedig a szigetet.

Aztán lehet is mászni felfele.

A kilátás egyre szebb.

A parkoló egyre távolibb.

Csak a bölénykakikat kell kerülgetni túra közben.

Séta és lyuk a sárban

 

Jó kimenni a Nagy-Sós-tó partjára a Marinába, akkor is, ha jön a vihar. A tó mindig gyönyörű.

Most a távolban, a Saltair-nél száraz sót fújt a szél és egyik kezemmel állandóan a sapkámat fogtam, hogy a fejemen maradjon.

A Glaubersóhegyek irányába mentünk az egyre jobban apadó tó medrében, aztán tovább, a hajóroncs irányába.

Időnként a tóba tartó patakokon gázoltunk át, egyéként a sárban caplattunk. Vagy iszapban. Ha malacok lettünk volna, boldogan röfögtünk volna. Igy tovább cuppogtunk a homokos, sós dagonyában. Én az Egy kis malacot dúdolgattam, de szerencsére a szél elvitte a hangom.

Itt láttunk pár fura tölcsért a homokban.

Némelyik tele volt vízzel, másokon látszott, hogy tele voltak vízzel.

Kiváncsi voltam, hogy milyen mélyek és végeztem egy kísérletet. Valamiért a felvétel elfordult kilencven fokkal, de hát nem vagyok profi kamerás és nem tudom, hogy ez miért történt. De attól még a kísérlet az értelmezhető.

 

Miután kihúztam a nádszálat, nagyobb tisztelettel néztem a sártengerre.

A szél ekkor hirtelen elült és egy pillanatra kitisztult az idő. Ezt a pillanatot használtuk ki a stratégiai visszavonulásra.

Ismerve Utahot, ez a pillanatnyi szélcsend egy cudarabb vihar kezdetét jelentette. 

Így is lett és hazafele az autóból még egy szivárványt is láttunk.

Hó

 

Ha már volt egy kis hó, elmentünk sétálni egyet benne. (A "kis" hó az relatív. itt kicsi, mert alig havazott valamit a télen és sokkal több kellene, hogy nyáron legyen mivel öntözni a golfpályákat.)

A McPolin farmra mentünk. 

Meglepődve láttuk, hogy a síelőknek mélyen zsebükbe kell nyúlnia a becsületkasszánál.

Mi nem síeltünk és nem is ugyanazokon az ösvényeken mozogtunk, úgyhogy kezünket meleg zsebeinkben tartottuk és csak fotózmi vettük elő.

A mormota fáját elhagyatottan találtuk.  A mormota valószínűleg ezt az egész hideget és havat átalussza. Emlékeim szerint megvolt hozzá a zsírtartaléka.

Hófolyóztunk. Gázoltunk a hóban. Megfagytunk. Végül úgy döntöttünk, hogy a mormotának igaza van: ilyenkor meleg helyen kell lenni és nem kinn. Hazamentünk.

Kilátás a szemészetről

Azt nem mondom, hogy szeretek szemészetre járni, de a kilátás mindenképp megéri. Jó megállni és lenézni a városra.

Amíg még látom... még mielőtt a doki kitágítja a pupillámat.

Hangrobbanás

 

Béke volt, nyugalom és épp írtam. Valami nagyon fontos és magvas jutott az eszembe (nem Granola Bar). Olyasmi, ami egy Nobel-díjas írónak is csak egy életben egyszer, különösen ihletett állapotban.

Forgattam agyamban a gondolatot, mint szakács a malacot a tüzön, amikor hatalmas robbanás rázta meg a házat, az ablak megremegett és én előszőr riasztani akartam mindenkit, hogy földrengés, de a rengés egész más volt, mint amikor földrengés van. 

Kifújtam a levegőt és kinéztem volna házból, amikor a világ ismét megremegett és valami robbant.

Nem földrengés volt. Mint kiderült, a légierő gyakorlatozott a sivatagban és mi a hangrobbanásokat hallottuk.

Erre mondja az ironikus amerikai: Our tax dollars at work.

Sóhajtottam és visszaültem az asztalhoz.

Hogy mi történt a párját ritkító zseniális gondolattal? A militarizmus áldozata lett.

Egy áruházi ötlet

Ha ismeretlen boltban vagyok, általában semmit se találok. Ismerős boltban is csak addig találom meg a tejet-kenyeret, amíg a marketinges át nem rendezteti az egész abc-t. 

A kevésbé kurrens cuccokat meg sose tudom, teljesen mindegy, hogy hol vagyok. 

Ilyenkor mindig vadászni kell valakit, aki vagy tudja, hogy a mandulás liszt a huszadik sorban van a felső polcon vagy visszakérdez, hogy “mi?”  

Ebben a boltban megoldották a problémát. A bevásárlókosárra egy puskát szereltek. Így már könnyebb az élet!

Temető az út mentén

  

 Ha valahol, akkor a Wight's Fort Cemetery mellett minden megváltozott. A pici temetőt eredetileg egy dombtőn volt, kilátással a környező völgyekre egy erőd (micsoda meglepetés, a Wight's Fort) mellett, közel pár farmhoz.

Azóta a dombok eltüntek, feltöltötték völgyeiket. Az erőd dombját eldózerolták és egy nyolcsávos út került a helyére. Az erőd korüli mezőkből sportpálya lett.

A tanyák helyén pedig egy nyolcsávos autópálya forgalma dübörög.

Ma már nehéz elhinni, hogy valamikor innen szép kilátás nyílt a környező völgyekre. Egy leírás szerint egy indián asszony ezért temette ide gyermekét.

A moron telepesek pedig - miután az indiánok elköltöztek az erőd fenyegető közelségéből - tovább gondozták a sírt és idővel ők is ugyanide temetkeztek.

A megváltozott környezet dacára temető  - a lehetőségekhez képest - csendes maradt. A környező bokrok, fák megvédik a zajtól. Egyébként pedig, úgy néz ki, a füvet nyíró kertészeken kívül se a madár se a helytörténész nem jár erre.

A régi sírokról a neveket lassan lekoptatja a szép és a víz, de sok emlékmű még olvasható.

Ennek például egy oldalán egy férfinevet lehetett kibetűzni, a három másik oldalon egy-egy női nevet illetve gyermekeiket.

Aztán mindenki gondoljon, amit akar.

Mi ez?

 

1. Olasz kézműves tészta.

2. Bio-tészta.

3. Tészta,

4. Karfiol.

5. Házitészta.

Megoldás az alsó fotó alatt.

Karfiol.

Befagyott vízesés

 

Meglepő volt a táblát látni, nem gondoltuk volna, hogy ez az ösvény zárva lenne lavinaveszély miatt - mert alig van hó.

Mivel azért beszariak vagyunk (és törvénytisztelő állampolgárok) a régi országúton mentünk a Bridal veil falls-hoz.

Múltkor, amikor a termáltóban áztunk, akkor jutott eszünkbe, hogy meg kellene nézni a befagyott vízesést.

Hát most eljöttünk.

Picit jeges volt az út, de teljesen járható.

Az erdőben egy elhagyott házikó lapult.

A hegyek ormán megvillant a napfény.

Minden szép volt.

És hideg.

A vízesés nem volt teljesen befagyva, de így is látványos volt.

Néztük és fáztunk, pedig lenne a városban kifejezetten meleg volt.

Úgyhogy bólintottunk, hogy igen, valóban szép és megfordultunk.

Kár, hogy melegben nem lehet megnézni a befagyott vízesést... De hát tél van, vagy mi. Ilyenkor érdemes elmenni a befagyott Utah Lake-hez is.

Mókus a kerítésen

- Mókuska, rosszul vagy? Szívrohamod van? - néztem a termetes mókusra, akinek a súlya alatt nyikorgott a kerítés és aki épp a szívéhez kapott hirtelen.

- Nem. Bolhás vagyok.

Csak helyi forrásból

 

A helyi terméknek becsülete van: az erre kiadott pénz itt marad a környéken, itt adózik, itt teremt gazdagságot.

Ezért is örültem, hogy miközben a müzli Ausztráliából jön, a hínársaláta a cimke szerint helyi termék.

Aztán jobban megnéztem a cimkét.

A saláta Minnesotából jött. Szóval nem egészen helyi.

Glaubersóhegyek

A glaubersó hegyek inkább csak halmocskák, de ennyi túlzást megengedhetek magamnak, miután délután kigyalogoltunk hozzájuk a Nagy-Sós-tó partján. Mert hát ezek az ideiglenes téli csodák is a Marina mellett, Sós-tó partján találhatók.

A jelenség időszakos és négy dolog kell hozzá: hőforrás erősen nátriumszulfát tartalmú vízzel, ami a Nagy-Sós-tó fenekén fakad, ott, ahonnan a szárazság miatt visszahúzódott a tó. A negyedik tényező pedig a hideg: mégpedig hosszan tartó hideg.

Nekünk mind a négy megvolt.

A nátriumszulfátot (hétköznapi nevén glaubersót) tartalmazó forrásvizet a hideg azonnal lehűti és ettől a só kicsapódik (nem magamtól tudom, utánaolvastam, ha rossz forráshoz nyúltam - hehe -, akkor tessék javítani). Ahogy folyamatosan tör felszínre a forrásvíz, úgy épül tovább a halom.

A sóból picit teraszocskák épülnek és a halom csak nő, nő egészen addig, amíg meleg nem lesz vagy a tó újra meg nem nő. Esetleg szorult helyzetben levő emberek el nem kezdenek ide járni megnyalni a sót.

De addig majd még kijövünk egyszer és megnézzük, mekkorára nőttek a sóhegyek.