Nemrég kérdezte valaki, hogy lehet, hogy tizensok év után még mindig találunk új és gyönyörű helyeket Salt Lake City mellett.
A válasz egyszerű. Úgy, hogy rengeteg hely van és még közel se értünk a lista végére.
A Lisa Fallshoz vezető ösvény nem ígért sokat: inkább nagy kődarabokat láttunk, majd egy kanyar után zümmögő zajra lettünk figyelmesek.
Három fickó irányított cipősdoboz méretű teherautókat felfele a száraz mederben. Meg-megálltak, hogy jobb szögből fotózzák le őket, beszélgettek a járművek terepképességéről és látszott, nagyon jól érzik magukat.
A kilátások egyre jobbak lettek. Nemcsak a Little Cottonwood kanyon tárult ki alattunk, hanem már vízesést is hallottunk a közelben.
Ez volt Lisa vízesése. Hogy ki volt Lisa és miért volt vízesése, azt nem tudtuk. De határozottan tetszett.
Megpróbáltunk felmászni a felső vízeséshez, hogy benézzünk a mögötte levő szurdokba, de ez most nem sikerült. Bakancs kellett volna hozzá. Meg egy nagy lélegzet.
Viszont láttuk, hogy a meder felfele menet elágazik. Megnéztük, milyen a könnyebbik út a kisebbik patakot követve.
Szép volt.
Itt is szikláról sziklára kellett felmászni (szakszóval bouldering). Egy kisebb vízesésnél untuk el a meredek medret.
Itt megálltunk. Megnéztük az óránkat és láttuk, ideje indulni: Snowbirdbe kellett érnünk, úgyhogy nagy levegőt véve elindultunk lefele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése