Pioche

A hatalmas valami egy kanyar után "ugrott" elénk, már ha ez a szó használható erre az óriási gerendaalkotmányra.

Első látásra a valami olyan volt, mint ami egy őrült rajzfilmkészítő álmában született meg.

De megtudtuk, hogy ez volt a csillesor egyik vége. Még sose láttam ilyent fából és lenyűgöző volt az ácsmunka.

A csillesor pont a város felett volt. Innen láttuk a hegyek közé ékelt Pioche-t.

Ezeknek a hegyeknek köszönhető, hogy telente Pioche általában vastag hótakaró alatt pihen.

A főutca nem okozott csalódást. Tényleg olyan volt, mint a Vadnyugat.

Noha szinte mindenki pickupokkal járt, a lovak kitötéséhez használt gyűrű rendes, hétköznapi használati tárgynak tűnt.

Az is világos volt, hogy a város látott jobb napokat (heteket, hónapokat és éveket is).

Egy csomó ház, bolt bezárva, elhagyatottan várta a csodát.

A szálloda, ahol amerikai elnök is aludt, örök álomra szenderült.

Néha úgy éreztem, már emberek nem is élnek az elhagyott épületek között.

Az őz rámnéuett, megvetően legyintett egyet füleivel és elindult egy békésebb elhagyott házat keresni.