A leláncolt könyv és a tönkrement fotós után kiváncsiak lettünk Downey beévárosára is.
- Ha már itt vagyunk, nézzük meg! Ki tudja, mikor jövünk ide legközelebb! - voltak tippjeink, hogy hány évtized múlva jövünk ide vissza.
Elhaladtunk pár gabonasiló mellett és már egy, a várnál sokkal jobb belvárosban találtuk magunkat.
A várost a vasút elvágta a főúttól és úgy nézett ki, a főút mentén pár benzinkutat leszámítva minden meghalt, míg a belváros még élt.
Azaz vegetált.
Nagyon szeretem ezeket a western-filmeket idéző boltokat és a velük szegélyezett utcákat.
Általában -sajnos- meglehetősen rossz állapotban vannak.
Ki akarna itt vásárolni, ha a bevásárlóközpontban nagyobb a választék és olcsóbb?
Ennyi régiségboltra nincs igény.
Ide még az országút se hozott utazókat, nem úgy, mint például Párizsba.
Az autószervíz is rég bezárt, csakúgy, mint Eurékában.
Amikor visszafordultunk, hogy elinduljunk hazafele, egy homlokzaton megláttunk egy nagy reklámot.
Szeretem ezeket a múltból visszamaradt reklámokat.
Néha a cég, amit reklámoznak, ma is él és virágzik, de sokszor nyoma is alig van.
Mint megtudtam, az ilyen reklámokat nevezik ghost sign-nak.
Ezeket a mountaineer overall-okat, kezeslábasokat a utahi mormon szövetkezet gyártotta 1872-től az 1940-es évekig.
Egy korabeli reklámon meg is találtam a házfalon fakuló illusztrációt, amiből kiderült, hogy a karikák a ruhadarab milyen különlegességeire hívják fel a figyelmet.
Nagyon megérte idejönni. Talán nem is fogunk évtizedeket várni arra, hogy visszajöjjünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése