- De mit csinálunk itt? - tettem fel a költői kérdést. Idaho Fallst és a turizmust sose kötöttem össze. Még akkor se, ha mi gyakran nem szokványos helyekre megyünk.
- Itt van a közelben a világ legnagyobb beagle-szobra - néztem jegyzeteimet.
- Lepisilhetem? - nézett rám Puppey. Nem voltam biztos benne.
- Itt van egy krumplimúzeum Pocatellóban - Idaho a krumplijáról híres.
- Csak egy?
- Idaho Fallsban van egy turbinaszobor. Nem rághatod meg.
- Itt van a közelben az egységnyi területre eső atomreaktorok legnagyobb koncentrációja.
- Mi van?
- Titkos kutatólaboratóriumok.
- Más?
- Azt én se tudom megrágni.
- Meg itt van a murreybeli szobor párja is.
- Más?
- Errefele folyt ki a víz a Lake Bonneville-ből úgy tízennégyezer éve.
- És nem felejtették el?
- Van pár hőforrás is.
- Tudom, ötven kilométer aszfalton aztán még annyi egy zergecsapáson. Utána már csak pár ugrás egy függőleges hegyoldalon.
- Nem. Aszfalton oda lehet jutni. A falu egyesíti a környék több jellegzetességét, a hőforrásokat és a sok lávát.
- Hogy hívják?
- Lava hotsprings.
-Nem vagyok lelkes - mondta Puppey és elkezdett rágni egy ágat.
- Van itt egy falu, amit a világon először világítottak ki atomenergiával 1955-ben.
- Mármint Hirosima és Nagaszaki után.
- Van ott egy étterem is, a specialitása az atomburger és a rántott uborka.
- Ne hülyéskedj.
- Van ott egy atomtengeralattjáró is. Azt mondják, a sátáné.
- Te hülyéskedsz.
- Komolyan.
Ezek után valóban el kellett mennünk reaktorokat nézni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése