Civilizációnak alig volt látható nyoma az úton kívül - ha befogtam a fülem. A két autópálya zaját ami körbefogta a parkot talán csak egy süket harangozó hagyhatta figyelmen kívül.
Tényleg a városban voltunk, csak nem látszott.
A park autópályán túli felén már voltunk, ott van az Öngyilkos-sziklája. Most odáig nem mentünk, de megkerestük a völgybe a Parley's Canyonon át egykor leereszkedő vasútvonal maradványait.
Meg is találtuk - nem sok maradt belőle.
Négy oszlop, meg pár talpfa, amiből egy asztal nőtt ki.
A nyomvonal eltűnt egy kutyák által elzárt területen.
Tovább haladtunk a megáradt patak mellett egyre nagyobb sárban tapicskolva.
A víz egyre zavarosabbá vált és már vártam, hogy kiérjünk az aszfaltra.
Az egykori fogadó borospincéjét már elkerítették, szóval szerencsésnek éreztem magam, hogy egy éve még bejutottam.
Innen aszfalton mentünk tovább.
Legnagyobb meglepetésemre itt se találkoztunk senkivel, se kerékpárossal, se gyalogossal.
Az előbbinek örültem is egy kicsit: Puppeynak még gyakorolnia kell a jobbratartást.
A vízvetezéket most csak messziről néztük meg.
Siettünk vissza az autóhoz, ahonnan még ránéztünk a városra is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése