- Disznók! Disznók! - mutattam Puppeynak, aki izgatottan nyiffogni kezdett.
- Játsszunk! Játsszunk!
Puppey reakciójából is látni, hogy nem politikusokat, hanem igazi malacokat láttunk. Méghozzá az út mellett sétálni.
A Best Friendsben ez megszokott, de mi ritkán járunk az óriási állatmenhelyen.
Az alapítvány valamikor az egész szurdokrendszert megvette a sziklákkal és az ősi romokkal együtt és azóta is terjeszkedik a környéken.
Az út nagy része alapítványi területen vezetett át.
- Mindjárt ott vagyunk! - mondtam az egyre izgatottabb ebnek, miközben az autót agyagoztam össze.
A leírások szerint az utolsó kilométer az nagyon rossz volt, ott már gyalogolni akartam.
Az út nem volt rosszabb, mint korábban, de jól esett a séta és a sziklaformákat is jobban meg lehetett nézni. A gyaloglás azt is biztosította, hogy az autó ne csak kivülről legyen agyagos.
A változatosság kedvéért a barlangba mély agyag helyett mély homokban kellett becsörtetni.
Nagy volt.
Nagyobb, mint vártuk.
A lenti fotó csalóka: alig kellett meggörnyednem, hogy be tudjak menni a bejáraton és utána már felegyenesedve lehetett menni egészen a víz széléig.
Ez az a hely, ahova egy forró nyári napon kell jönni, nem egy kellemes télin. (15 fok volt kinn, valamiért a hó makacsul nem akart elolvadni.)
Akkor talán a vízbe is begázolnánk.
- Van itt pár rom a közelben, amit még nem láttunk… - vetettem fel csakúgy gyengéd célzásként.
- Menjünk!
Úgyhogy kimentünk a barlangból és elindultunk megkeresni a romokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése