- Itt meleg van - mondta Puppey sértődötten.
- De az alagútba nem akartál menni.
- Mert ott huzat volt.
- Meg akarom nézni a sziklarajzokat. Gyere! Meg az alagutat is!
Az alagút persze nem alagút volt, hanem egy vízvezeték, amit a mormon telepesek vájtak a sziklába, hogy a vizet a sziklafal egyik oldaláról átvigyék a másikra.
A vízvetét alagútja a bejáratnál görnyedten járható volt, majd fokozatosan szűkült és a közepén már csak négykézláb lehetett elférni levett hátizsákkal, majd az alagút ismét kiszéletesett és lett benne hely a kijáratnál.
Teljesen olyan volt, mintha két oldalról kezdték volna vájni a sziklát és mire középen találkoztak, mindkét csapatból kifogyott volna a szufla.
Miközben Puppey fenekét követtem négykézláb a sötétben, reméltem, hogy a finom porban nem fogok beletenyerelni vagy beletérgyelni egy százötven éve elhagyott üvegdarabba.
De nem.
Idővel megláttam valamit, ami nem Puppey feneke volt, hanem valóban a fény az alagút végén.
Kijutottunk a másik oldalon és mehettünk is vissza.
De mondom, nem azért jöttünk, hogy lyukakban mászkáljunk, hanem, hogy megnézzük a sziklarajzokat. (jó, Puppey azért jött, hogy lefeküdjön az árnyékban).
Észak-Utah nem bővelkedik sziklarajzokban, reméltem, ezek jobbak lesznek, mint a Centervilliek.
Amikor idejöttek a mormonok, látták, hogy az indiánok az elmúlt kétezer évben telefirkálták a sziklát mindenfélével, úgyhogy ők is így tettek - csakúgy, mint az El Morrónál Új-Mexikóban vagy az Inscription Rock-nál Wyomingban.
Engem a bal oldalon álló elmosódott alak határozottan a Moqui Királynőre emlékeztetett. Csak ebből sokkal kevesebb maradt. Elmosta az eső vasfoga vagy mi. De a királynő itt ugyanolyan prominens helyen állt, mint a másik királynő Utah másik felében tudatva az érkezőkkel, hogy ez az ő földje, ő népe, ő sivatagja vagy valami ilyesmi.
A legtöbb rajz elmosódott volt, de középen, a királynőtől jobbra a kutyáját sétáltató embert simán beazonosítottam. Egy ilyen jelenetet egy kutyás mindig felismer. A kutya (középen) szerintem azt mondja türelmetlen gazdájának (középen jobbra), várj, amíg idekakilok, aztán mehetünk a medvére. Úgyhogy a vadászok (bal szélen) várnak, amíg az eb dolgozik.
A másik jelenet, felül, szintén könnyen értelmezhető. A Sárga Indiánok fenyegetően közelednek a Vörös Indiánhoz. Az alakokon jól látni a hierarchiát, harcos van egy tollú, van két tollú és van tollatlan.
A bunyót láthatóan a két kéttollú intézi el egymás között, a Vörös Pasas mintha meg is lenne lyuggatva, míg a sárga elégedetten rázza ki kezéből a csata fáradalmát és büszkén mutatja, hogy megvan mind az öt ujjam.
Azt olvastam, hogy a régészek a sziklafal lábánál találtak festékmaradványokat, amit helyi kövekből a művész itt helyben kevert ki és alkotott fel a falra. (Arról, hogy egyes politikailag korrekt komiszárok szerint ez miért nem művészet, majd egyszer később.)
Természetesen a fenti freskó értelmezése teljesen személyes és tudománytalan, de mint minden művészet, ez a rajz is nagy teret enged a fantáziának és a gondolkodásnak és ettől jók és érdekesek.
Amivel a telepesek felülírták és kiegészítették az indiánok rajzait, néha kevésbé érdekes. (Nem tudom, hogy abban, hogy a korábban itt jártak rajzaira és rajzai mellé rajzoltak, mennyi a megszüntetve megőrzés és mennyi az "itt járt Jocó" életérzés.
Az aláírások láttán az írás degresszív fejlődése itt egyértelmű volt: minél régebbi volt az aláírás, annál jobban szebben és nagyobb műgonddal volt bekopácsolva. A végén meg csak odamázoltak valamit, amit le is mosott az eső.
De hogy ki volt az a Hettie és mit csinált Dr Peck-kel a sziklákon és hogy Peck doktor volt-e valóban vagy csak a kopácsolás mestere, nehezen fogjuk megtudni. Mert a korabeli pletykalapok nem maradtak fenn.
Az is egy nagy rejtély, hogy ki volt az a Hyrum Smith, aki 1871-ben nagy műgonddal felvéste a nevét ide. A mormon vallás alapítójának a testvérét Hyrumnak hívták, de ő 1841-ben mártirizálódott (meglincselték), hasnló nevű fia pedig meghalt. Szóval ez egy másik Hyrum, csak a végtelen regiszterekben nem találtam nyomát. (UPDATE: találtam!)
A három Los Angelesből érkezett utazót ezért ma nem csak a Colosseumnál tartóztatnák le, de akkoriban ez még bevett viselkedésnek számított, picit korábban a kor vezető amerikai régészei is lelkesen aláírtak minden ásatási területet.
Az azonban biztos, hogy 1947-ben eljutni Coalville-be Los Angelesből nagyobb tett lehetett, mint ma elrepülni Olaszországba.
Azt se fogjuk megtudni, hogy mi történt 1933 március 18-án, kivéve, hogy egy disznó formájú pacával takarták le később.
Fantáziám ahhoz is kevés, hogy a felette levő elmosódott sokkal régebbi Vörös Pacát értelmezzem.
Manapság az ötven évnél régebbi dolgokat megtartják és az új graffitit letörlik. Hogy B. B. mit törölt le és mit akart mondani a kunkori lábakon álló lavórjával úgyanúgy nem tudjuk, mint, hogy mik lehettek a a körülötte levő vörös rajzok. Talán az absztrakt művészet első helyi próbálkozásai. Az alábbi kép bal oldala meg az első Szputnyik ábrázolás időszámításunk kezdete körénykéről. Vagy a napocska, amint kiégeti a művész agyát a sziklafal előtt.
Jó volt a Coalville Ledge-t nézegetni, de meleg volt, úgyhogy inkább elindultunk tovább megnézni a temetőt, meg a várost és remélkük, a közeli víztározóra is lesz idő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése