A rekord hó megmentette a tavat a kiszáradástól. Pár évre.
Addig is, mielőtt ez bekövetkezne, nyár elején elmentünk evezni. Nyár elején, mert a 25-28 fok még pont jó a vizen.
Ilyenkor még a legyecskék se bújnak elő. Ezek a legyecskék nem bántanak, de mi nem vagyunk sirályok , hogy tátott szájjal rohanjunk közéjük.
Csak ki akartunk lapátolni egy kicsit, hogy a hosszú tél urán kipróbáljuk a kajakot, de mire észbekaptunk, már a Black Rock fele lapátoltunk.
Azóta többször eljöttünk ide gyalog és a tó egyre messzebb volt a távolban.
Most, ahogy egyenletesen lapátoltuk a sós vizet és a só kiült az evezőkre, a karunkra, mindenünkre, láttuk, hogy szikla megközelíthető vizen. Nem annyira, mint amikir a nagyérdemű a szikla tetején táncolt, de azért a minimális mélység megvolt, hogy a kajak partot érjen. Csak a végén kellett kiszállni és hajóvontatni.
A vízhatlan zsákból elővettük az elemorzsiát. Ettünk és főleg ittunk.
Visszafele megnéztük, hogy lehet majd máskor kikötni a Gardield fürdőhely hült (épp most forró) helyén.
Láttuk, hogy a partot ölelő zátonyok, anikre tavaly partraszálltunk, mélyen víz alatt vannak.
Reméljük, ott is maradnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése