- Ebből se sok maradt - néztünk körbe Puppeyval a Nagy-Sós-tóba benyúló sziklás félszigeten.
Pedig valamikor a Garfield fürdőhely a legjobbnak számított a Nagy-Sós-tó partján.
1880-ban, amikor Salt Lake City lakossága alig érte el a húszezer főt évente nyolcvanezer látogató fordult meg itt.
A közönség homokfutón, majd vasúton érkezett.
Pancsolt. Táncolt. Úszott. Lebegett. Sétajajózott.
A Garfield megmaradt, de már nem volt olyan vonzó, mint régen és a huszadik század elején végleg bezárt.
A síneket felszedték, az épületeket elbontották és újrahasznosították.
Már jártunk itt párszor, volt, hogy Yodával gyalogoltunk a tóparton, máskor kajakon érkeztünk.
Mindig meglepődtünk, hogy mennyire eltünt innen minden. Csak pár talpfa, törött porcelán és tégla emlékeztetett az úri közönség valamikori kedvenc helyére.
Most az egész a mienk volt.
Amíg nem jött a vihar.
Akkor mi is elmentünk innen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése