- Ez a gázló csak gázolva járható... - vakartam fejem - esetleg úszva.
Persze ki akar hideg kénes vízben úszni kora tavasszal.
- De ott a híd!
A híd olyan volt, mint a gázló: minden potenciális börleszk-forrást egyesített.
Lelki szemeimmel láttam, ahogy először kétségbeesetten hadonászok kezeimmel, hogy megőrizzem egyensúlyomat a guruló rönkön, aztán ugyanezt csinálom nem kétségbe, hanem vízbe esetten.
- De van egy út!
Ekkor döntöttük el, hogy most nem túrázunk Horseshoe springsnél.
Inkább átmentünk egy másik forráshoz, amit még nem láttunk. Skull Valley furcsa hely, nemcsak hawaii szellemfalvakkal van tele, hanem hőforrásokkal is. Hideg hőforrásokkal.
A víz ugyanis meleg, azaz melegebb, mint a levegő vagy az uszoda (ami nem kunszt), de nem forró.
Az is furcsa, hogy noha van víz, maguktól csak a szokásos kórók nőnek itt.
Nincsenek a hegyekre jellemző galériaerdők, fák, nagyobb bokrok, csak a völgyet övező lankákon lehet a helyi borókák és fenyők különböző fajtáit megtalálni. A völgy talaján semmi nagyobb nem él meg.
Ahogy elindultunk, meglepődve láttuk, hogy mennyi víz is van itt is. Több, mint Big Springsnél.
A bővizű patakok tavacskákba torkolltak, melyek mélyén pisztrángok és pontyok árnyéka suhant fel és alá.
Én már gondolatban a kajakot helyeztem itt vízre és közben azon morfondíroztam, hogy mekkor kiszúrás a magyar nyelv külfödiekkel: ló és lovak. Tó és nem tovak, hanem tavak. Só és sók, nem savak.
Egyik tó a másikba torkollt és a lánc egész hosszan elhúzódott a völgy belseje fele.
Valahol arrébb - ahova elmegyünk, ha majd járhatóbbak lesznek az utak, ott van a Rock Bottom-tó, ami még ezeknél is nagyobb.
De az egy másik kirándulás lesz.
És egy másik bejegyzés.
