- Nézd, kolléga! - mondtam Puppeynak. Én a más kutyákat kollégának hívom és Puppey tökéletesen ismeri ezt a szót.
A vele nagyjából egyméretű kutya lelkesen közeledett.
- Haverkodhatnak? - kérdeztem a másik gazditól, egy kiöregedett motoros külsejű fazontól.
- Igen, szeret haverkodni.
Szeretettel néztük a két játszó kutyát, amikor a motoros fazon apai büszkeséggel teli hangon megszólalt:
- Az én kutyám fütyije nagyobb - szemgolyóm nekicsapódott szemüvegemnek a meglepetéstől és lassan lecsorgott róla. Persze a fickó nem a "fütyi" szót használta.
- Ott van azon a dombon - sóhajtottam, miközben a fenyegető kapuőrt néztem. Ez más volt, mint a korábbi rozsdatemető.
De a táblák egyértelműek voltak, Knightsville romjai magánterületen voltak és a tulajdonos nem szerette az idegeneket a földjén.
Vagy szikláin, porján, hamuján, akármi máson, mert hát föld itt nem nagyon volt.
Nem tudtam eldönteni, hogy itt egész évben Halloween van, vagy csak a betolakodókat rendezte el a tulajdonos.
De volt egy emilcím, amire lehetett írni. Úgyhogy írtam, elmondtam mennyire tetszik a kiállítása (tömör sziklán álltam, szóval a föld nem nyelhetett el, lásd két bekezdéssel feljebb) és, hogy meg szeretnénk nézni Knightsville romjait, amik igazi lovagok otthonaként egy pici dombtetőn magasodtak. Eh, lapultak.
Legnagyobb meglepetésemre, hamarosan meg is kaptam a választ, amin még jobban meglepődtem: mehettünk.
Knightsville-t nem meglepő módon egy Jesse Knight nevű ember alapította, hogy elszállásolja a közeli bányáiban dolgozó bányászokat.
Jesse Knight nem volt egy tipikus bányatulajdonos: mormon volt, nem volt bányász múltja és úgy érezte, a vagyon felelősséggel és kötelezettségekkel jár.
Amikor 1896-ban megérkezett Eurékába rövid vizsgálódás után bányászni kezdett egy olyan helyen, ahol a szakértők szerint nem volt semmi haszálható érc. Jesse el is nevezte a bányáját Humbug bányának. Jesse hamarosan Euréka egyik leggazdagabb bányatulajdonosa lett és mivel gyakran talált ércet ott, ahol mások kudarcot vallottak, elnevezték a Mormon Varázslónak.
Kétszáz métert ástak lefele és már meg is lett az ezüst. Az eret követve három kilométeren át kígyóztak a mélyben az alagutak.
Jesse Knight bányája közelépen saját várost alapított, ez lett Knightsville.
Fénykorában ezer ember élt itt. Volt itt bolt, iskola, templom, viszont nem volt se kocsma, se bordély. (El is tünt a város...)
Knigh bányáiban hatnapos munkahét volt, a tulajdonos azonban a bányászokat hét napra fizette és elvárta, hogy a szabadnap, vasánap templomba menjenek. Ha a Knighsville-i templomok helyett Bacchus vagy Fortuna templomaiba mentek vasárnap Eurékába, akkor természetesen a bányászok nézhettek más munka után.
A fenti képen is látszik, hogy az iskola központi helyet foglalt el Knightsville-ben: ez volt a legjobb épület, aminek maradványai ma is megvannak.
Nagyjából ennyi maradt Knightsvilleből. Amikor a bányák kimerültek, a házakat eladták és egy részüket Eurékába vitték, más részüket lebontották.Az utolsó épület 1947-ben tünt el.
Még egy valamit akartunk megnézni a közelben.
Ez egy elhagyott bányaépület volt, amit messziről többször is láttunk, de nem voltunk biztosak abban, hogy meg tudjuk közelíteni.
Nem tudtam biztosra eldönteni, hogy a régi fotón látható piramis alakú hegy az azonos-e ezzel a piramis alakú heggyel. Ezek a fotók nem voltak nálam az expedición, így nem sikerült reprodukálni az eredeti képeket.
Fenntről nem nézett ki igazán legyűgödőnek a rom, de mi láttuk az iskolától, úgyhogy körbejártuk.
Innen már impozáns volt.
Az is világos volt, hogy ebbe mi nem nézünk be és Puppeyt se engedtük, hogy lepisilje. A végén még összedőlne.
Mindenesetre nagyon tetszett az épület, ami azt hiszem a kőzetet aprította és zúzta. Fenn, ahonnan először megláttuk az épületet, bement a kőzet és lenn kijött a zúzalék. Vagy nem. Ha valaki tudja, írja meg.
Akármi is volt, jól megépítették, hogy még ma is áll, legalább százötven év után.
Most otthagytuk a városka központját és a mellékutcákban csavarogtunk és borzokat mentettünk és megállapítottuk, Euréka egy még nagyobb rozsdatemető, mint gondoltuk.
Azt már megszoktuk, hogy szinte minden kertben van valami bányagép.
Az se volt újdonság, hogy majdnem minden ház kéménye ferde.
Ezek a nehezebbek közé tartoztak, mint a fenti farönk, amit ketté kellett nyitni.
Aztán a kövekkel teli mezőn kellett egy bizonyos követ megfordítani egy kövekkel teli mezőn.
Beletelt egy kis időbe, amíg mindent megfordítottam és megatláltam és megfordítottam és arra gondoltam, ha velem így kiszúrtak, akkor majd én is fogok ilyesmit csinálni másokkal.
