Akkor ezek a szardíniák most vadak vagy békések?
2025. július 24., csütörtök
2025. július 23., szerda
Mit reklámoz a fotó?
Mit reklámoz az alábbi fotó? (Válasz lenn.)
1. Fodrászt.
2. Poligám társkeresőt.
3. Ruhakölcsönzőt.
4. Vodkát.
5. Tévésorozatot.
6. Egyházat.
7. Történelmi filmet.
Vodkát.
2025. július 22., kedd
Új kajak

Mielőtt kimentünk volna a vízre a legutóbbi kaland után, gondosan felfújtuk a hajókat, befoltoztam a lyukakat és mindkét kajak tökéletesen tartotta a levegőt.
Úgyhogy a tóparton magabiztosan pakoltuk elő az evezőket, felszerelést, ételt, italt és pumpáltuk is fel a hajókat.
Amik ismét eresztettek, méghozzá hangosan nevetve rajtunk.
Kicsit aggasztó volt ez a két folt hátán folt kajak. Amit megoltoztunk este, eresztett reggelre. Szóval új kajakok után kellett nézni, mert a másik opció az lett volna, hogy a mindkét kajakot vastagon bekenjünk ragaszóval és akkor talán majd tartják a levegőt.

A régi kajakok teljesen úgy néztek ki, hogy egy év után kezdtek itt-ott kilyukadni és két év után már csak a ragaszó tartotta őket össze. Már amelyiket, mert az egyik egyszerűen kipukkadt varrás mentén.


Mivel az én majom őseim az elsők közt estek le a fáról és már vissza se másztak, én egy stabilabb kajakot szerettem volna, olyasmit, mint az előző volt.
Aztán lett egy karcsú és gyors (ami fél evezővel gyorsabb, mint a másik egy párral) és egy stabilabb.
Ezek is felfújhatóak: be kell férjenek a kisautóba, nemcsak a nagyba.
Meglátjuk, hogy bírják a strapát.

Eddig tökéletesen működnek, még akkor is, amikor fél pár evezőt otthonhagyok csomagoláskor.
Az is a várakozásnak megfelelő, hogy használat után alig lehet visszagyömöszölni őket tartójukba.
Szóval azt hiszem, nagyon jókat fogunk velük szórakozni.

2025. július 21., hétfő
Fürdőhely hűlt helye

Balatonfüreden épphogy megláttam ezt az emléktáblát és egyből beleszerettem. Szerelem majdnem látásra. Mert olvasni azt nem volt egyszerű, de akkor is. Ötletes volt, ahogy bemutatta, hogy itt voltak a füredi fürdőházak a Balatonon.
Látszott, hogy nézett ki. Hogyan illeszkedett a tóba és a tájképbe. El lehet olvasni a rövid történetét. Ilyen kellene Utahban a Saltair helyén is. Persze ott második nap szitává lőnék.

2025. július 20., vasárnap
Országuti szobrok

- Ez mi? - és nyomtam a fékpedált Tinnyén hazafele a hajótemetőből, hogy kiesett a tűzfalon keresztül és több centi gumit radíroztam le az aszfalton miközben jojózó szemekkel néztem a nyulat.
A Nyúl csak ült a tojásain és nézett engem.
Mi sem természetesebb, mint egy orzágút mellett tojásain ülő nyúllal találkozni jóval Húsvét után.
A magyar sokfőrök fegyelmezettségét dícséri, hogy még senki se repült itt ki a kanyarban miközben kikerekedett szemekkel bámulta a Nyulat.

Valami itt lehet a levegőben, mert nemcsak nyuszi ült a tojásain, hanem volt itt egy kerékpáros is szénabálákon.
Természetesen demizsonnal, mert anélkül nem lehet bicajozni. Se.
A demizson kellett is a harmadik szoborhoz: alvó női arc.
Mindegyik jó szobor volt. Elvégre egy műalkotás -szerintem- azért van, hogy beszéljünk és gondolkozzunk róla és mi ezt megtettük mind a hárommal.

2025. július 18., péntek
Hajótemető

Amikor olvastam, hogy a Pajtás hajó a pilismaróti hajótemetőben van, azonnal beindult a fantáziám.
Nem a Pilismarótra.
A hajótemetőre.
Leparkoltunk ott, ahol az út végét sejtettük és egyre keskenyedő földutakon és csapásokon elindultunk a hajótemető fele.
Meglepett, hogy errefele pár napig legálsan lehet vadkempingezni - nem is láttunk egy kempingezőt se. Talán mert nem volt szerencsénk.

A térképen jelölt helyen óriási öböl és üres víztükör fogadott. Ha itt valaha is volt hajótemető, már elsüllyedt.
Vagy elvontatták. (Igen, elvontatták.)
Bár hajók nem voltak, jól éreztüj magunkat, csak azt sajnáltam, hogy nem hoztam függőágyat. Viszont több kiló dunakavicsot gyűjtöttem.

Még lejegyeztem egy helyet: itt még működőképes hajókat tároltak közel a már nem működő szobi révhez.
Amint megláttam az egymáshoz rögzített hajókat, tudtam, jó helyen járunk.

Néztük a hajókat.
Nem hittem volna, hogy találunk ilyent Magyarországon.
Persze ahol hajó van, valahova temetni is kell őket. De akkor is.
Meglepő volt. Csakúgy, mint az élet az "elhagyott" hajókon.
Milyen lehet egy elhagyott hajón élni? És ha valaki el elhagyott hajón él, akkor az a hajó már nem elhagyott?

2025. július 16., szerda
Czetz János a Rómain

Amikor először megláttam Czetz Jánosnak lovasszobrát a Rómain, első gondolatom nem az volt, hogy az erdélyi örmény tábornoknak, aki 1849-ben az erdélyi hadsereg főparancsnoka is volt és később Argentínában megszervezte a katonai oktatást, miért pont a Római parton van lovasszobra.
Nem.
Az én kérdésem az volt, hogy valóban szőrén üli-e meg a lovat.
Szó szerint.

2025. július 13., vasárnap
Mégse megyünk vissza

Terveztük, hogy majd visszamegyünk a fogadóba a Grand Canyon északi oldalára. Ami a szebbik és kevésbé ismert.
Visszamegyünk, eszünk fagyit, kávézunk, újra elmegyünk a kilátókba. á
Terveztük.
Hát, nem megyünk vissza egy darabig.
Leégett.
Leégett a fogadó, a kisházak, minden a menetrendszerinti tűzvészben.
Ha esetleg újjáépítik, megyünk.
Ha nem, akkor is. De ha legközelebb elmegyünk valamelyik ilyen fogadó mellett, akkor mindenképp fagyizunk és kávézunk. Nehogy lemaradjunk róla.

2025. július 11., péntek
Örvényes

- Itt Szent István óta mindig is volt víz a patakban.... mostanáig - mondta a molnár - valószínűleg augusztusban már nem lesz - tette hozzá-
Természesetesen előfordulhatott nagy szárazság, amikor nem volt elég víz, de valószínű, ha egy vizimalom csaknem ezer éve működik valahol, akkor ott valóban van víz.
- Tud még vizimalmot?
- Nagybörzsöny - vágtam rá automatikusan. Persze sokkal több vizimalomban jártam, de az a kedvenc.
- Ott rég nincs víz.
- A múltkor még volt - vágtam rá aztán kiszámoltam, hogy a múltkor az harminc éve lehetett.
Na, azóta nincs ott víz.

Később a Börzsönyben és a Pilisban is láttam, hogy patakok, amikben mindig is volt víz, szárazak és egykor bővizű források épp csak csöpögnek.
Szóval komoly szárazság van és ideje lenne szembenézni a ténnyel, hogy Magyarország klímája már nem annyira kontinentális, hanem valamennyire mediterrán is.

A malmon gondolom minden deszkát milliószor kicseréltek már és az épületet is átépítették pár százszor, de akkor is régi, mint a kedvenc bicskám.

A ma is működő gépek meg gyönyörűek.
Tanultam is valamit a malomkövekről. Azaz gondolhattam volna és hát sose olvastam, hallottam Európával kapcsolatban erről.
Mondtam a molnárnak, hogy az anaszazi indiánok homokkövön őrölték a kukoricát és harminc éves korukra az kukoricába kerülő kőpor elkoptatta a fogaikat.
Mint kiderült, a mészkő malomköveknél ez tovább tartott: negyven éves kor után kezdett elfogyni a fog.

Ezen a fém örlőhengerek megjelenése változtatott: azok nem koptatják a fogakat.
Az is érdekes kérdés, hogy a gazdagok jobban őrölt lisztet kaptak-e és hogy abban kevesebb volt-e kőpor? Vagy több?

Ha már itt voltunk, megnéztük a temetőkápolnát is, ami azt hiszem, régen a faluban volt, de valamelyik újratelepítéskor a falu leköltözött a lapályra.

Tavaly Aszófőnél sétáltunk egy kicsit (na, azt is meg kell még írnom), most Örvényesen, szóval rengeteg látnivaló van még errefele és jó Ribizli is mindig tanul itt valamit.

2025. július 8., kedd
Fizikai érdekességek

Az órámon van egy vízhatlan tok.
Miért van az, hogy Utahban se tóban, se uszodában sose ment víz a képernyő és a tok közé, Tihanyban pedig minden egyes úszás után láttam, hogy a vízhatlan az nem vízhatlan és törölgethettem.
Miért?
Más a víz?
Más a légnyomás?
Más a kezem?
2025. július 4., péntek
Ribizli a kőkorból

Ribizliék boldogan kieveztek a Little Dell-re. Áteveztunk a viztározó másik oldalára, ahol piknikeztünk, mászkáltunk, majd elindultunk vissza.
Amikor Ribizlifozelek balerina-testével lépett volna be a kajakba, megcsúszott az agyagos partin és inkább zuhantam, mint léptem a hajóba, ami ettől megmakrancosodott és levetett magáról. Egyik pillanatban büszkén ültem a hajóban, a következőben fejjel előre süllyedtem a mélybe, amíg meg nem fogott a mentőmellény és már a felszinen is voltam szemüveg nélkül.
- Segíthetek? - evezett oda első számú tettestársam és ahogy elegánsan mellém farolt, úgy pofán csapott az evezővel, hogy még a Plútót is láttam.
Ekkor kieveztünk a másik oldalra és én elővettem volna a pótszemüveget az autóból. De nem volt ott. Előkaptam a telefonomat, hogy kedvesen annyit mondjak bele, hogy SEGÍTSÉG, de a telefon meghalt, végtelen ciklusba esett és folyamatosan indította újra magát.
Nem maradt más hátra, mint hazavezetni.
- Miért engedted le az ablakot?
- Hogy halljam, ha jön valaki - nem volt a legjobb akasztófahumorom, de a csendet biztosította az autóban.
Otthon boldogan vettem fel a pótszemüvegem és sváb, zsidó, görög és egyéb őseim biztatása közepette kerestem száz méter madzagot és rákötöttem egy erős mágnest, aztán a szakadó esőben visszaeveztem, partra futtattam a hajót és elkezdtem a mágneshorgászást. Öt-hat méter kötelet a vízbe lógattam és húztam. Tíz perc múlva poziciót váltottam és tovább horgásztam.
Először egy mágneses kavicsot fogtam ki, aztán úgy fél óra után egyszercsak ott volt szemüvegem a mágnes végén.
EKKORA SZEMÜVEGET FOGTAM! - kiáltottam boldogan és azon gondolkotam, vezessek-e át Wyomingba lottózni vagy Nevadába rulettezni egyet.
2025. július 3., csütörtök
Kis kirándulás
A utahi helyi újságban megjelent egy cikk egynapos kirándulásokról Salt Lake Cityből.
Az egyik ajánlat a Kráter-tó Nemzeti Park Oregonban potom tíz és fél óra levezetése és ezer kilométer megtétele után.
Ez a “levezetek Brüsszelbe inni egy sört délben, estére itthon leszek” esete.
Meg valószínűleg egy mesterséges hülye cikke.
2025. július 1., kedd
Izmos kerekesszékesek és kismamák

- Izmos kerekesszékesek és kismamák élnek errefele - néztem a régi mozgáskorlátozott rámpát Brassóban. Persze ezek régen épültek és hát Magyarországon voltak a legvidámabb mozgáskorlátozott kalandjaim. Pont ezért szúr szemet máshol is, hogy hogy is van ez.
Aztán sóhajtottam egyet:
- Biztosan nem táposoknak építették őket.

A rejtett zsinagóga nyomában
- Az ott az ortodox zsinagóga!
Nézegettük a térképet a Fehértorony kilátójából. Merre is lehet.
A Takácsbástyára menet ott mentünk el mögötte.
Szóval meglett.
Egész jól bemértük. Utána is olvastam, így még pontosabban lett meg a helyszín. De izgalmasabb volt keresni.
Bemenni nem sikerült. Az udvarba se. Talán jövőre.
2025. június 29., vasárnap
Brassói napernyők

- Mi az a fara zahar? - kérdezte Á a brassói fagyizóban.
- Cukormentes.
- Menjünk.
Továbbmentünk szokásos fagyizónkba. Fagyiztunk és sétáltunk a Kapu utcán, néztük az embereket és megakadt a szemem egy napernyőn.
Brasov, regale oraselor in Romania.
Nagyon tetszett.
Aztán eszembe jutott, valami ilyesmit én már láttam itt. Akkor Brassó a világ egyik legjobb városa volt.
Tizenvalahány év után is folytatódik ez a zseniális reklámkampány.
Örültem neki.
És a fagyi is nagyon finom volt.

Brassó falai

- Ez nem is fal, ez kapu - morogtam a Katalin kapu láttán.
A mai terv a városfalak körbejárása volt. A Takácsok bástyáját és az déli falakat már láttuk, most az északi várfalakat néztük meg.
A séta e szakasza, hasonlóan a Takácsbástyáéhoz, egy alig észrevehető, sorompóval lezárt átjáróval kezdődött egy parkoló végén.

Aztán máris a középkori falak és a hegyoldal között voltunk.

- Ez a patak büdös - állapítottuk meg. Nem tudom, borvíz-e vagy csatorna, de határozottan erős szaga volt.

Nagyon sok maradt meg Brassó középkori városfalaiból, de valahogy e falak csak a helyi köztudatban vannak benne.
A patak partján nem nagyon láttunk turistákat.

- Van itt két torony, nézzük meg őket?
- Nézzük! - és elindultunk felfele a hegyen.

2025. június 27., péntek
Takácsbástya

Mellékutca végén zsákutca mélyén jellegtelen félig nyitott jelöletlen kapu.
- Ez az! - örvendtem, de nem voltam biztos a dolgomban. Egyáltalán nem úgy nézett ki, mint Brassó egyik legérdekesebb erődítményének bejárata.

A Takácsbástya nemcsak Brassó legérdekesebb erődítménye, hanem a legeldugottabb is. Véletlenül nehéz megtalálni. Tanusíthatom, direkt se könnyű.

A legtetejére sajnos már nem lehet felmenni: félnek, hogy a hatalmas, erődtemplomokra emlékeztető faalkotmány hű marad hagyományaihoz és leomlik, mint ahogy a 18. század elején tette egy földrengés után.

A folyosók, gyilokjárók, lépcsőházak labirintusában járva időnként éreztük, hogy az egész épület szívünk dobbanásának ütemére remeg.
Hiába nyugtattam magam, hogy jól építkeztek az öregek, nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy a fél erőd nem véletlenül van lezárva.

A Takácsbástyát, ahogy neve is mutatja, a takácsok céhe védte. A jórészt 1500-as években emelt bástya önálló erődként is működhetett és ma Brassó talán legérdekesebb erődítménye. Szerintem jobb, mint a városfalak, vagy a Katalin kapu vagy a Fekete és a Fehér-torony.

Be lehet jönni (ellentétben általában a többi bástyával), mert nagy, van hol összevissza mászkálni és nincsenek is sokan.
Talán mert nem találják meg.
Ha tudják, hogy létezik.

Még az is lehet, hogy ingyen is van. Ez nem volt világos, mert Brassó Megye Múzeumát amúgy is meg akartam nézni a város óriási makettje miatt. Valószínű, ha oda nem megyünk be, ezért nem kell fizetni.
De nem kérdeztük meg: a város 1896-os makettjét érdemes megnézni, csakúgy, mint később a kilátást a bástya tetejéről.

Remekül látszanak a városfalak, a környező bástyák és valami látszik a belvárosból is.
A Fehér- és a Fekete-toronyból jobb a kilátás, de ez a bástya sokkal érdekesebb.

Rég voltam, megérte visszajönni.
Legközelebb talán helyre lesz állítva az egész épület.
Vagy addigra összedől.
