Tavasz

Tavasz van!

Előbújtak a virágok és a csörgőkígyók. 

Fura temető

- NEM! - mondtam Puppeynak, aki döbbenten meredt a keresztre, ilyenek Utahban ritkán láthatók, a mormonok a keresztet kínzóeszköznek tekintik és nem vallásuk szimbólumának. 

- Ez Pleasant Green temetője-

Puppey udvarias és nem mondta, hogy ez nem is zöld és nem is kellemes. A dolog annyiban igaz, hogy temetőnek tényleg temető.

Mivel viszont életemben ez volt az első temető, ahova kiírták, hogy takarítsunk fel a kutyánk után, arra gondoltam, hogy akkor ide be lehet jönni kutyával, úgyhogy Puppey most nem kellett megvárjon az autóban.

A meglepetések itt nem értek véget.

Utah egyik legrégibb folyamatosan működő temetőjében természetesen ott voltak a mormon telepesek sírjai, akik előtt 1883-ban két lehetőség volt az örök nyugalomra: vagy elmentek Salt Lake City temetőjébe úgy húsz kilométerrel arrébb nyugodni vagy örököseik csináltak nekik egy temetőt.

Mikor az első olyan telepes, akinek lusta rokonai voltak elhunyt, akkor a leszármazottak alapítottak egy temetőt.

A temetőt száz évig a mormon egyház, majd az egyház alapítványa kezelte, végül a temetőt átadták Magna városának, ami idővel magábaolvasztotta az itteni településeket, például a közeli Bacchust.

Eddig semmi meglepő nincs a temető történelmében, amikor aztán amikor megláttam a gitárt-sírkövet, sejtettem, hogy itt valami meglepő történik.

Gitáros sírt már láttam Iosepában, de azért ez meglepő volt.

A színkavalkád a szomszédban inkább feldobta a helyet - és hát a művirágot nem kell öntözni, főleg, amikor itt nem nagyon van víz.

A semmibe révedő színes padok is tetszettek.

A vigyorgó koponya már más tészta volt, ilyesmire végképp nem számítottam, csakúgy, mint a sárkányröptetésre Lord Black sírján.

Aztán amikor megláttam a csípőjét szuggesztíven riszáló táncoslányt egy nyolcgyermekes hölgy sírján, akkor már csak annyit gondoltam, hogy neki igazán jó élete lehetett.

Ideges a mókus

- Mókuskaaaaaaa! Mit csináltál?

- Én? Ettem egy kicsit,

- A papucsom? Öt percre tettem le a teraszon!

- Elég sokat hagytam belőle, mert jó vagyok hozzád. Pedig alig adsz enni. A papucsból is alig ettem. Mert lábszaga volt.

- És a madáreledel?

- Te vagy a hibás, bezártad, nem akartad, hogy egyek belőle. Muszáj volt utat rágni a vödörbe!

További videó az ideges mókusról itt.

Április 1

Ez nem áprilisi tréfa. 

Ez Utah. 

Hanyatlás

“Je suis Marine” - írta egy magyar politkus és először arra gondoltam, mégse tiltják be a Pride-ot. 

Aztán arra, hogy ez a mondás mutatja, hogy hanyatlunk: régen lovastengerészünk volt, most már csak egy tengerészgyalogosra telik. 

Kidobott teherautó

- Az nem egy teherautó?

- De! Jelöljük meg! - javasolta Puppey.

Nem teljesen világos, hogy mit akartak vele itt kezdeni. Azt hallottam (olvastam), hogy a hadsereg 2010-ben leselejtezte és az Antilop-szigetnek adományozta, ahol nem tudtak vele mit kezdeni.

Pedig telefon is volt benne.

A szigeten leltárba vették a teherautót, leparkolták és igyekeztek elfelejteni.

Nekem rettenetesen tetszett a kézzel, mechanikusan nyitható szélvédő, ami ma is egész könnyedén nyílt, csakúgy, mint a tekerős ablakok és minden más, ami mechanikusan működött.

Minden tip-top volt, csak a kormányt ette meg a nap.

A műszerfalra ragasztott táblázatból kiderült, hogy ezt a járgányt nem felelőtlen száguldásra építették, hanem megfontolt cammogásra, országúton hatvannal, jégen 16-tal.

Teljesen az volt az érzésem, hogy ha kellene, eljönne egy szaki, betenne egy új akkumulátort, egy kis üzemenyagot, megkocogtatná a műszereket és pöccre indulna és azonnal anyagi csődbe juttatná azt, aki meg akarná tölteni a háromszázhatvan literes üzemanyagtartályt.

Kosztosok

A mókusok az elsők. Ők a legidegesebbek, ha nincs reggeli.

A mókusok után a macskák következnek. A macskákat az utca közösen eteti és nálunk szoktak reggelizni.

Amikor reggel kilépek az ajtón, a macskák a szétcincált fotelből figyelnek. (A macskák kajáját tartalmatzó edényt a mókusok cincálták szét, de aztán rájöttek, hogy nem szeretik a macskakaját.)

Tudom, a macskák készen állnak arra, hogy lerohanjanak.

A macskák közt ott a siket macska is. SM egy loncsos öreg kandúr, aki siket, mint az ágyu. Reggelente arra nem szokott felébredni, hogy Puppey megáll mögötte. SM alszik, Puppey pedig áll mögötte. Puppey ilyenkor különösen kretén tud lenni: egy szót se szól, hozzá se nyúl a macskához, csak áll mögötte. A macska egy idő után megérzi, hogy két pár szem bámul rá, megfordul és észreveszi, hogy Puppeyval bámuljuk. Eleinte halálrarémült és a mókusokat lekörözve felszaladt a falon a tetőig, de most már megszokott minket és akkor se hajlandó arrébb menni, ha át kell lépni rajta.

Egyszer nem fogom észrevenni és átesek rajta.

Néha arra gondolok, SM a tizedik élete végén jár. Vagy éveken át rendszeresen trash metalt hallgatott és attól süketült meg. Vagy klasszikus amerikai rockot. Olyan rocker kinézete van.

Most arra nem ébredt fel, hogy eltakarítottam mögötte a télről visszamaradt faleveleket. A szárazkerttel kevés gond van, de évente két-három napot csak kell vele dolgozni.

SM teljesen elmerült gondolataiban és szinte már alóla gereblyéztem ki a téli törmeléket, amikor felébredt, rám nézett és sértetten átment R-hez, ahol a vacsorát kapja.

Ahogy átügetett az utcán visszanézett: ne felejtsd el a reggelit! Fél nyolckor tálald!

23 adattörlés

Pár éve regisztáltunk az 23.me-re, ahol DNS-ünk alapján őseinket fürkészhetjük.

Láttuk térképen, hol van több, mint ezerötszáz távoli rokonunk.

Jó volt böngészni ezeket az adatokat, nézegetni a különféle ismeretlen rokont, elképzelni, hogy kerülhettek oda.

A hatod- és hetedunokatestvérek igazából beláthatatlanul távoli rokonok, akikről semmit se tudunk, de néhányan írtak is sikerült pár érdekes beszélgetést is folytatnunk.

Meglepődtünk, hogy tőlünk két-három kilométerre Millcreekben is van egy hetedunokatestvér és három hatodunkatestvér pedig harminc kilométeren belül van.

Jó volt ezekkel az adatokkal játszani.

Aztán a cég pár napja tönkrement.

Miután bejelentették a csődeljárás elindítását, szóbakerült, hogy a 23me eladja legértékesebb tulajdonát, az adatbázisát. Persze a cég megigérte, hogy mindent megtesz adataink védelme érdekében, de hát ha egyszer majd eladja őket, akkor ez az ígéret annyit se fog érni, mint egyszeri politikus szava.

Hogy mit csinál(hat)(na) az adatainkkal az, aki megveszi, az jó kérdés. Nem attól félek, hogy a névtelen adatokat tudósok kutatásra használják fel, hanem, hogy a nevesített adatokat, címeket fogják valamire használni.

Mire?

Lényeges ezt kitalálni?

Szerintem nem. 

Mi azért regisztráltunk, hogy érdekes dolgokat tudjunk meg magunkról, nem azért, hogy egy egész másik cég rólunk tudjon meg érdekes dolgokat.

Szóval, lementettem éskitöröltem az adatokat.

Ha valakit érdekel, ezt hogy kell, írjon egy kommentet és megírom.

Ha senkit se érdekel, nem írom meg, akkor inkább holnap leírok még egy elhagyott, világvégi rozsdatemető-látogatást.

A mókus magánélete

Amikor elkezdtem a mókusokat a kerítésnél etetni, az volt a terv, hogy a biztonsági kamera lefilmezi, ahogy ott esznek. 

A mókusok valóban óramű-pontossággal érkeznek 7:40-kor, de nem esznek itt. Vagy felugranak a kerítés tetejére vagy hátat fordítanak a kamerának és jobb esetben egy lobogó farkat vagy rosszabb esetben egy terenélyes mókusfart lehet látni. 

Vagy két fület. 

Napi uszoda

- Jöhetek úszni? - kérdezte udvariasan a negyven körüli fickó a víz partjáról.

Bólogattam, mire elkezdte kipakolni a cuccát.

Letett egy pici állványt, amire rátette a lábuszonyokat, a kézre való uszonyokat. Kikészített a vizét egy spéci üvegben. Letett egy fülhallgató-füldugó ketyerét az állvány tetejére. Akkurátusan letette törölközőjét szépen összehajtva egy pad szélére és mellé tette táskáját.

Felvette a fülhallgatót és telefonjáról beállította a zenét, majd telefonját betette egy tokba és a tokot betette a táskába. 

Aztán megint elővette és csinált pár selfie-t magáról.

Aztán visszatette a telefont a tokba és a tokot a táskába.

Majd elment, valószínűleg pisilni.

Amikor megjött, elővette a tokot, kivette belőle a telefont, állított rajta valamit, majd visszatette a tokba és a tokot a táskába.

Aztán igazgatta a fülhallgatóját.

A táskájából elővett egy úszósapkát és felvette. Szemüvegét betette egy tokba és felvette az állványról az úszószemüvegét.

Valamit nyomogatott az óráján, majd felvette a lábuszonyt és a kézuszonyt és belecsobbant a vízbe.

- Ez hideg! - mondta nekem csodálkozva és gyorsan kimászott a vízből, elővette a telefonos tokot, valamit nyomogatott rajta, levette a fülhallgatót, eltörölgette és betette egy tokba, majd megtörölközött és egy külön törölközővel eltörölte a kézi uszonyt és a lábuszonyt, majd őket is betette egy-egy zacskóba.

Az állványt összehajtotta és letörölgette majd egy külön zacskóba tette és vacogva elindult az öltöző fele.

A ferde hasáb felett

A Ferde Hasábnál már jártunk Lake Point felett, de a közeli navigációs nyíl felkutatásakor vérszemet kaptunk és megint visszajöttünk ide: negyven perc autózás után saját hegyoldalunk volt, ahol nem láttunk senki mást. Megérte és volt mit nézni.

Az volt a terv, hogy bekukkantunk az egykori furnikulárházba (vagy végállomásba?)

Az épület nem sokat változott az elmúlt másfél évben.

Került rá pár új graffiti meg egy madárfészek.

A matrac viszont eltűnt az emeletről.

Az egész felvonót sokan abszurdnak tartották: túl meredeken ment fel a hegyre, a csúcs előtt az utolsó pilonnál elkanyarodott harminc fokot és állandóan rángatta szél.

Mi itt az épületben is rosszul éreztük magunkat a semmiben felfele vezető lépcsőkön, el se tudom képzelni, mit éreztek az utasok.

Olvastam, hogy volt olyan karbantartó, aki első műszakjára ment fel a hegy tetejére és mire a kabin felért, a fel is mondott és megkérdezte, le tud-e menni valahogy gyalog.

Akkoriban még nem vezetett út a hegytetőre, úgyhogy a karbantartónak még le is kellett zötyögnie.

Naponta három váltás volt a tévé és rádiótornyoknál és egy időben egy pici légiirányító központ is volt a hegytetőn. 

A legenda szerint volt egy igazgató, aki szintén ki akarta próbálni a furnikulárt és ahogy a kabin lágyan himbálózott a szélben, először újra megtekintette ebédjét, majd amikor óvatlanul lepillantott a háromszáz méteres mélységbe a kabin alá, akkor az előző napi ebédje és itala is előkerült a hátsó kijáratokon át.

Ezért jó ha valaki főnök: nem kell takarítson.

A hasáb legfelső emeletén még ma is megvannak a berendezések maradványai.

Meglepő volt, hogy a harminc éve nem olajozott csapágyakon a kerekek simán pörögtek.

Tudtak kenni az öregek.

Most a pilonokat akartuk jobban megnézni, el is indultunk felfele.

Puppey ezt jobban szerette, mint a hasábot.

Lelkesen kereste a fákat és remélte, hogy megjelölheti a nagy oszlopokat is.

Ahogy mentünk felfele, a kilátás egyre jobb lett.

Tipikus utahi módra hol sütött a nap, hol havazott, hol meleg volt, hol hideg és néha átvonult egy-egy vihar is.

A távoli célt elérését egy másik alkalomra halasztottuk. Az egy hóval borított, elbányászott hegyoldal volt, ahol rengeteg kövületet lehet találni.

Mivel nem szeretünk hó alól se kövületet, se hóvirágot kiásni, ennek a helynek a felfedezését egy másik tavaszi vagy őszi alkalomra halasztottuk.

Nyáron ide nem szabad jönni, a túrázók könnyen elolvadhatnak a negyven fokos hegyoldalon.

Kövületeket így is találtunk egy csomót egy kisebb elhagyott kőbányában.

A legtöbb kövület jól be volt építve több tonnás szirtekbe, de volt pár mikroszkopikus darab szabadon is.

Innen a hegy teteje továbbra is elérhetetlenül messzinek látszott, de már legalább jól lehetett látni.

A Nagy-Sós-tó is kitárult. A Stansbury-szigetet tökéletesen lehetett látni a hirtelen felerősödő napsütésben.

Itt döntöttük el, hogy ideje megfordulni és vacsorázni.

Ezt a tervet Puppey nagyon határozottan támogatta.

A navigációs nyílról és a pilonokról készült egy videó is, amit itt lehet megnézni.