Az oroszok már a klubban vannak

Nézegettem a balatoni fotókat és jegyzeteket. Az a gond, hogy számítógépet nem hoztam és telefonon nem szeretek nagyon hosszú bejegyzéseket írni. Szóval olyasmiket jegyzek le, amiket könnyen le tudok pötyögni telefonon vagy a kis hordozható billentyűzeten.

Ekkor láttam meg, hogy a tihanyi wifi milyen nyelven adta meg helyünket. 

Клуб Тихань.

Szóval már a klubban vannak. 

Balatoni relax

 

Nagyon szeretek hajózni.

A Balatonon is nagyon jó hajózni. Természetesen a menetrend a turistaközpontokhoz van igazitva (nem találom a hosszú i-t, most se), de azért megoldottuk: elbuszoztunk Füredre és onnan visszahajóztunk Tihanyba.

Szerencsére még volt jegypénztár és nem kellett a csilivili masinákból venni a jegyet.

A tó sima volt és türkiz vizén megnyugtatóan siklott a bárka. Közel tökéletes érzés volt. 

Csak ültem a hajón és néztem a tájat, a vizet és ellazultam és minden jó volt.

Nyakkendős kálvária

Emlékeimben élt a csodás kilátás a tihanyi kálváriáról, de azóta megnőttek a fák. 

Melegben másztunk fel és a legnagyobb meglepetésünkre kamerás emberek voltak a tetőn, világosítók, mikrofonok és hangosítás. 

Pünkösd elmúlt és én nem tudtam mi történik (írtam is katolikus barátaimnak, hogy milyen ünnepet nem ismerek, tanácstalanok voltak, aztán kiderült, ez a nemzeti összetartozás napja).

Igazából az tünt fel, hogy a férfiak világos öltönyben, fehér ingben, kék nyakkendővel és vörös arccal álltak a tűző napon. A kálvárián. 

Én még akartam számat tátani, de szerencsére a társaság okosabb tagja mondta, hogy menjünk árnyékba, jobb kilátóba és fagyizni. 

Úgyhogy mentünk. 

Hosszútávú tervezés

Claudius Maximus Pannonia helytartója volt és ellátogatott Gorsiumba. 

Ebből a jeles alkalomból egy üdvözlőfeliratot kopácsoltak neki. 

Biztos vagyok benne, hogy ez hosszútávú tervezést igényelt: egy ilyen sztélé kivésése nem két perc. 

Valószínűleg az egész nyomtatósdi ezért lett feltalálva, hogy a Fontos Emerek látogatásairól könnyebb legyen megemlékezni. 

Meg hát egy újságot könnyebb bezúzni, ha már a Fontos Ember egy Nem Annyira Fontos Ember. 

Fűnyíró a parkban

Robotfűnyíró! - kiáltottam és néztem, ahogy a fűnyirobi lelkesen nyírta a balatonfüredi füvet. 

Csodálkoztam, hogy a fűfetisiszta Utahban nem láttam ilyent. 

Szomszédom minden vasárnap reggel egy-másfél órát tölt 20 m2 fűve manikűrözésével. 

Levágja, összefújja, szegélyvágja, összébbfújja, felporszívózza. 

Mindezt benzines berendezésekkel úgy, hogy a világűrben is lehet hallani. 

Ekkor megvilágosodtam. 

A szomszédnak a fűnyírás a pihenés. A zaj kizárja a Családot. Elszigeteli, nem fogják - nem tudnak - hozzászólni, hogy “vegyél pelenkát”. Ő kikapcsolódik, míg mások halláskárosulnak és a fű is tökéletes lesz. 

Szóval nem lesz fűnyirobi. 

IV. Károly király

Tihanyban, az Apátságban mindig is erős volt az utolsó (?) magyar király, boldog IV. Károly tisztelete. 

(A kelet-európai történelem kacifántosságára jellemző, hogy Károly király magyar uralkodó neve Karl Franz Joseph Ludwig Hubert Georg Maria von Österreich volt.)

Jó dolog olyanokkal beszélgetni történelemről, akik pont az adott korszakot nem ismerik, de jól vág az agyuk: ők egy eltérő nézőpontot tudnak hozzátenni a társalgáshoz.

Ez így történt most is: “Szóval elvesztette a háborút, utána az ország elvesztette a területe két harmadát és csodálkozott, hogy nem akarták, hogy visszajöjjön?”

Szobrok Tihanyban

- Voldemort? - kérdezte a szobor láttán egy világi nevelést kapott kisfiú szüleit. 

Azt nem vették észre, hogy a másik szerzetes szobra úgy nézett ki, mintha iPod lett volna a fülében. 

Napi ferdítés

Szóval a “tarragon” az tárkány. Az “Estragon” is tárkány. Németül is és spanyolul is. 

De egyik se tarhonya. Az Estragon és a tarragon az tárkony.

Azt már meg kell googlizni, hogy kerül a tarhonya a képbe. 

A kulcsszó a google. Mert hát ő gondolja úgy, hogy ez a három az azonos. És hogy a tarhonya az egy ősi román szó.

Valljuk be, érdekes lehet ha egy szakács google fordítóval főz majd. De nem kostolnám meg elsőre. 

Napi morbid

Azt hiszem, ennél kevés morbidabb emlékművet láttam. 

Az emlékmű a Pajtás hajó elsüllyedésekor meghaltaknak állít emléket. 

A hajó nem volt szerencsés: a II-es néven dunai átkelőhajóként működött, amíg a második világháborúban aknára nem futott. 

A roncsot kiemelték a Dunából, átépítették és a Balatonon állították szolgálatba. Tesztelés nélkül. 

A magasított hajó sokkal borulékonyabb lett és egy alkalommal amikor az utasok a hajó egyik oldalán gyülekeztek, hogy megnézzenek egy vitorlásversenyt, felborult. 

Sok utast a vitorlázók mentettek meg. 

A hajót kiemelték és a Dunán állították üzembe. 

Ma egy dunai elfekvő hajótemetőben van Pilismaróton. 

A katasztrófa áldozatainak 1999-ben emeltek emlékművet.

Ami szerintem szomorú és morbid. 

Blaháné

“Blaháné emlékére” - olvastam és meglepődtem, mert a Nemzet Csalogányát még sose láttam leBlahánézva. 

A padot Blaha Lujza halála után tíz hónappal állították fel 1926-ban. 

Azt hamarosan megtudtam, hogy Blaha (a férj) 1870-ben hunyt el és a kisBlahák 1874-ben és 1876-ban születtek. 

Azt is olvastam, hogy a színésznő két későbbi házassága ellenére se vett fel másik nevet és Blaha néven futott (azaz énekelt). 

De akkor miért lett Blaháné ott, ahol annyira szeretett pihenni?

Számomra a legvalószínűbb megoldás, hogy ez fért ki. Emelett persze ott van az örök történelmi válasz is: így sikerült.  

Bóvliárus

Azt láttam, hogy a szántódi - és a tihanyi - révből eltűnt a rengeteg árus és rengeteg pici talponálló is bezárt. 

Nem lehet már strandlabdát, matracot, Puskás-törölközőt, vizipisztolyt, képeslapot, levendulát, matyóbabát, korondi tálat, bögrét, szappanbuborékolót venni. 

Aztán emberek már nem vásárolnak felesleges bóvli vacakokat azt Kell kitalálni árusoktól. 

Ma talán a Temun és az Alibabán teszik ezt. 

Vagy most nincs szezon és majd szezonban feltámad és kinyitnak a boltok és az emberek mindenhol bóvlit fognak venni…

A Nyulak villája

Gorsiumban mindig jó sétálni: az ember találkozik három haverral, akik közül a jobboldali kávézik, a középső sós stanglit majszol, de hogy a harmadik mit csinál, azt nem tudom. 

Aztán a Villa Leporis mellett szembejön egy óriásnyúl és akkor a rég elfeledett latin megmozdul az agy egy nem használt szögletében, mert hát Leporis az nyúl latinul és már csak azt kell kitalálni, hogy ez véletlen egybeesés, lélekvándorlás vagy tényleg egy nyuszikolónia. 

Alapvegő felszerelés

Azt tudtam, hogy az egyik alapvető túlélő-cucc, a WD-40 Európában is kapható. 

Ma szembesültem azzal is, hogy kedvenc fagyim, a Ben&Jerry is kapható Magyarországon. 

Csak ne kerülne háromszor annyiba… de ismétlem, jó, hogy lehet kapni. 

 

Madárpihenő

Kispesten sétálva láttam meg a kerület legjobb madárpihenőjét. 

Ékszerdoboz

Olvastam a Várban egy plakáton, hogy a Vár egy ékszerdoboz lesz. 

Ha így van, ez lesz a világ első beton ékszerdoboza. 

Kaporraktár

“Kaporraktár” - olvastam automatikusan fél szemmel, majd megtorpantam, megmerevedtem és visszaléptem az emléktábla elé. 

“Ja, pus-kaporraktár” - és csalódottan legyintettem. 

Csoki nyelhető

Onnan látni, hogy nem vagyok képben a magyarországi mindennapokban, hogy egy darabig eszembe se jutott, hogy a CSOK betűszót fejtsem meg, hanem azon elmélkedtem, hogy mit kell venni ahhoz, hogy 10+10 csokit nyelhessek. 

Mágnes horgászat

Elképzeltem, ahogy egyik horgász kipirult arccal mutatja, hogy “ekkora mágnest fogtam”. 

Persze tudom, hogy a mágneshorgászat mást jelent: bedobják a mágnest a tóba és kihúzzák és a mágnes kifog mindenféle vastárgyat. 

Ami biztos zavarja a halakat és ezért tilos. 

Vagy, mert így fogják ki azokat a halakat, amiknek vasakaratuk van. 

Apróbetű

- Mik lehetnek a különleges csomagok? - tettem fel a teljesen felesleteges költői kérdést miközben a bőröndöket csekkoltam be. 

Rákattintottam a linkre. 

Volt ott minden, amit vártam. Ejtőernyő. Babakocsi. Kerekesszék. Sportfelszerelés (kivéve golfütők - mert a golf nem sport?), nyereg, bicaj és hawaii ananász. 

Ananász?

Erre azért nem számítottam. Majd szeretnék egyszer ananászt vinni valahova. 

A nagymester parkolója

Ez a parkoló a nagymesteré. 

Nem egy kungfu Mester, hanem a szabadkőműves páholy nagymestere. 

Herman Ottó Balin

A következő bejegyzés nem Herman Ottó és egy trópusi sziget kapcsolatáról szól. 

Ez a bejegyzés Herman Ottó titkos életéről szól, amit Tolkien tett halhatatlanná Babó (eredetiben The Hobbit) című művében. 

A fénykép világos bizonyíték arra, hogy Herman Ottó volt Balin, Mória ura. 

A bélyegen szereplő portré korábbi, még azelőtt készült, hogy Balin a kormányzás súlya alatt inni kezdett. 

E meggyőző bizonyítékok is alátámasztják Abraham Lincoln híres mondását, miszerint minden, amit az Interneten találunk, igaz. 

Pinecrest vasútja

Nem hagyott nyugodni az elhagyott bánya a Brigham szurdokban. Próbáltam mindenféle újabb adatot kibogarászni róla, de a bányáról nem igazán találtam semmi újat.

Bezzeg a vasútról, ami itt kanyargott felfele rengeteg érdekességet olvastam.

Salt Lake City építéséhez a legtöbb követ ebből a kanyonból szállították. A vörös és sárga homokkőből épült a város nagy része.

A köveket a kőfejtőkből óriási, öszvér vontatta (azaz mivel jórészt lefele kellett jönni, fékezte) szekerek szállították az építőanyagot.

Lassan és drágán.

Ezért gondolta pár üzletember 1901-ben, hogy milyen jó lenne egy villamos vasutat építeni a völgybe.

A gondolatot tett követte és hamarosan egy keskeny nyomtávú vasút kanyargott fel a hegyre. A fővonalból mellékvágányok ágaztak le a kőfejtők fele.

Az építkezés sokba került és a befektetők ahol lehet, spóroltak: a helyi villamostársaságok leselejtezett személykocsijait alakították át tehervagonná és két leselejtezett villanymozdonyt is vásároltak az Emigration Canyon Railroad Company számára.

És biztosan haladtak a csőd fele.

Csak a villanyszámla havi több ezer dollárt tett ki és sziklákból nem folyt be elég bevétel. Csak csordogált, hogy a képzavarnál maradjak.

Egy nap az igazgató következő állásán gondolkodott, amikor meglátta, hogy a tehervagonokon pár helybeli üldögél.

Mint megtudta, a városiak körében népszerű volt felvonatozni a hűvös hegyekbe a nyári forróságban.

Erre az igazgató egy nagyot álmodott: vett pár személyvagont, szépen kifestette őket zöldre, arany díszítéssel, süppedős üléseket szerelt beléjük és azt mondta: 50 cent, de nem rap-pelni akart, hanem ennyi volt egy út fel a hegyekbe.

Az út az egyetem közelében levő telephelyről egy óra volt, ennyi idő alatt küzdötte le az Emigration canyon 16 kilométerét a vasút.

Egyes szerelvények a belvárosból indultak, mások a telephelyről. Az utasok a legjobban a belvárosból szerettek indulni, onnan döcögtek fel 2500 méterre.

Persze volt, aki már leszálltak Utah első serfőzdéjénél és nem mentek tovább.

A többség azonban felvonatozott Pinecrestre, ahol hamarosan hetvenötszobás fogadó épült. Volt villanyvilágítás, fürdőszobás szobák, étterem és mulatságok.

Pinecrestben pedig elkezdtek parcellázni.

150 dollárért már egy négyszáz négyzetméteres patakparti telket lehetett venni pici házikóval, de volt nagy házikó is nagy teljen hatezerért.

A vasúttársaság ingatlanos céget is alapított és ingyen vitték fel (és le is) a potenciális vásárlókat. 

Kiadtak egy kis könyvet is Pinecrestről, ahol leírták, mit csinálnak itt az emberek: hűsölnek. Kirándulnak. 

1905-ben még sátrakban kempingeztek itt a városiak vagy csak felvonatoztak egy napra (külön több újságcikkben ajánlották, hogy a gyerekek megfelelő ruhában érkezzenek, amiben nyugodtan lehet bujocskázni a patakparton.)

Ha a sok túrázás és hűsölés után valaki enni akart, a Pinecrest fogadóban fantasztikus menükből válogathatott.

Három dollárért már egy DeLuxe Steak menüt lehetett rendelni minden földi jóval.

Belegondoltam, hogy ötven centért feljöttek és három dollárért egy ilyen ebédet ehettek. Az akkori egy dollár ma harminchármat ér, szóval ez az ebéd nagyjából ma egy százas lenne.

Hiába, a jó levegőt meg kellett fizetni.

Aztán jött az autó, a vasút 1947-re megszünt, a fogadó eltűnt, még nem jöttem rá, hol lehetett. A síneket felszedték, de a házak maradtak: Pinecrest pár tucat háza ma is tehetős emberek otthona.

És szinte semmi, de semmi nyoma nem maradt a vasútnak a pálya helyén kívül. Itt-ott látni egy-egy rozsás csavart, oszlopot, de ránézésre nem lehet megmondani, hogy valamikor itt kőbányák, nyári táborok, éttermek voltak.