Fagyik Ogdenben

Kora reggel, még jóval a harminchat fokos meleg előtt érkeztünk Ogdenbe. A terv része volt egy séta a belvárosban és utána egy tízórai fagyizás, majd múzeumnézés.

Sajnos a város legrégibb és legelegánsabb fagyizója már nem létezik: a város legjobb fagyizója a város legjobb bordélyának a földszintjén működött. Azt nem tudtam kideríteni, hogy a bordély vagy a fagyi iránt szünt-e meg a kereslet, vagy más okok vezettek a cég bezárásához. 

Ogden második legjobb fagyizója is fura véget ért: a tulajdonosa elunta a fagyit és meggyőzte a feleségét, hogy tegyen úgy, mintha prostituált lenne és csábítson el illusztris helybelieket. Amikor aztán a dolgok történtek, akkor a felbőszült férj berontott a tetthelyre és lövöldözni kezdett, majd becsülete megtartása érdekében nem kevés készpénzt kért.

Az üzlet mindaddig működött, amíg egy másik helybeli elő nem kapta saját fegyverét, mármint a Coltot és a lövöldözés után megszöktette a feleséget.

Hogy a fagylaltos ezek után mihez kezdett, szintén nem derült ki.

Viszont láttuk, hogyan értelmezik egyes kávézók itt a terasz fogalmát. Szerintem rosszul (lásd alsó kép), ugyanis, nem jó ötlet a teraszt egy szemeteskonténer mögé rejteni,.

Mondjuk lehet, az eltakarja, azokat, akik egy kávéval bűnöznek....

A sok fagylaltos sztori után nem tudtam, mit várjak a város jelenleg leghíresebb és már több, mint száz éves fagyizójától

Mint kiderült, rengeteg jót.

A hely elképesztően hangulatos volt és rövid ott-tartózkodás után kiderült, hogy nem retró, hanem eredeti.

Mármint a bútorok és minden egyéb.

Az ablakokon át egyenesen a Templomra lehetett látni, ami utalt is arra, hogy kik lehetnek a törzsközönség. Hiába, ha egy vallás tiltja a forró kávét, tea és az alkohol fogasztását, valahogy csak el kell érni a feldobottság állapotát és ehhez a cukor tökéletes ajzószer.

- Hagyomásnyos vagy modern banánsplitet kértek?

Maradtunk a hagyományosnál és nem csalódtunk.

Mondjuk az ebédet azt kihagytuk, mert a fagylalt, banán, öntetek, tejszín, magok pont jóllakattak minket.

A kínálatot nézegetve felfedeztünk valamit, amit én még sehol se láttam: a fagyizó 16 literes hordókban árulta a "scrapings"-eket, azt a maradék fagyit, amit kikaparnak az edényekből, mielőtt elfogyna. Az nem lehet semmi ízkavalkád, 16 liter abszolút vegyes fagyi. 13 dollárért viszont nem tűnhet nagyon rossz üzletnek, ha valakinek tíznél több gyereke van és bérből és fizetésből él (ami itt gyakori). Összehasonlítésként ugyanennyibe került egy liter házifagyi is. A banánsplit hét dollárért szerintem szintén jó üzlet volt.

A régi hűtőszoba atombiztos ajtajának megcsodálása után még mielőtt átmentünk volna a múzeumba elelmélkedtünk azon, hogy (lásd lenti fotó) a régi szép időkben itt mindent meg lehetett venni egy piknikhez: ételt, fagyit és lőszert, mert hát akkoriban az úri közönség nem verekedett, hanem lövöldözött.

Wild Pacific

Akkor ezek a szardíniák most vadak vagy békések?

Mit reklámoz a fotó?

Mit reklámoz az alábbi fotó? (Válasz lenn.)

1. Fodrászt. 

2. Poligám társkeresőt. 

3. Ruhakölcsönzőt. 

4. Vodkát. 

5. Tévésorozatot. 

6. Egyházat. 

7. Történelmi filmet. 

Vodkát. 

Új kajak

Mielőtt kimentünk volna a vízre a legutóbbi kaland után, gondosan felfújtuk a hajókat, befoltoztam a lyukakat és mindkét kajak tökéletesen tartotta a levegőt.

Úgyhogy a tóparton magabiztosan pakoltuk elő az evezőket, felszerelést, ételt, italt és pumpáltuk is fel a hajókat.

Amik ismét eresztettek, méghozzá hangosan nevetve rajtunk.

Kicsit aggasztó volt ez a két folt hátán folt kajak. Amit megoltoztunk este, eresztett reggelre. Szóval új kajakok után kellett nézni, mert a másik opció az lett volna, hogy a mindkét kajakot vastagon bekenjünk ragaszóval és akkor talán majd tartják a levegőt.

A régi kajakok teljesen úgy néztek ki, hogy egy év után kezdtek itt-ott kilyukadni és két év után már csak a ragaszó tartotta őket össze. Már amelyiket, mert az egyik egyszerűen kipukkadt varrás mentén.

Mivel az én majom őseim az elsők közt estek le a fáról és már vissza se  másztak, én egy stabilabb kajakot szerettem volna, olyasmit, mint az előző volt.

Aztán lett egy karcsú és gyors (ami fél evezővel gyorsabb, mint a másik egy párral) és egy stabilabb.

Ezek is felfújhatóak: be kell férjenek a kisautóba, nemcsak a nagyba. 

Meglátjuk, hogy bírják a strapát.

Eddig tökéletesen működnek, még akkor is, amikor fél pár evezőt otthonhagyok csomagoláskor.

Az is a várakozásnak megfelelő, hogy használat után alig lehet visszagyömöszölni őket tartójukba.

Szóval azt hiszem, nagyon jókat fogunk velük szórakozni.

Fürdőhely hűlt helye

Balatonfüreden épphogy megláttam ezt az emléktáblát és egyből beleszerettem. Szerelem majdnem látásra. Mert olvasni azt nem volt egyszerű, de akkor is. Ötletes volt, ahogy bemutatta, hogy itt voltak a füredi fürdőházak a Balatonon.

Látszott, hogy nézett ki. Hogyan illeszkedett a tóba és a tájképbe. El lehet olvasni a rövid történetét. Ilyen kellene Utahban a Saltair helyén is. Persze ott második nap szitává lőnék.

Országuti szobrok

- Ez mi? - és nyomtam a fékpedált Tinnyén hazafele a hajótemetőből, hogy kiesett a tűzfalon keresztül és több centi gumit radíroztam le az aszfalton miközben jojózó szemekkel néztem a nyulat.

A Nyúl csak ült a tojásain és nézett engem.

Mi sem természetesebb, mint egy orzágút mellett tojásain ülő nyúllal találkozni jóval Húsvét után.

A magyar sokfőrök fegyelmezettségét dícséri, hogy még senki se repült itt ki a kanyarban miközben kikerekedett szemekkel bámulta a Nyulat.

Valami itt lehet a levegőben, mert nemcsak nyuszi ült a tojásain, hanem volt itt egy kerékpáros is szénabálákon.

Természetesen demizsonnal, mert anélkül nem lehet bicajozni. Se.

A demizson kellett is a harmadik szoborhoz: alvó női arc.

Mindegyik jó szobor volt. Elvégre egy műalkotás -szerintem- azért van, hogy beszéljünk és gondolkozzunk róla és mi ezt megtettük mind a hárommal.

Hajótemető

Amikor olvastam, hogy a Pajtás hajó a pilismaróti hajótemetőben van, azonnal beindult a fantáziám.

Nem a Pilismarótra.

A hajótemetőre.

Leparkoltunk ott, ahol az út végét sejtettük és egyre keskenyedő földutakon és csapásokon elindultunk a hajótemető fele.

Meglepett, hogy errefele pár napig legálsan lehet vadkempingezni - nem is láttunk egy kempingezőt se. Talán mert nem volt szerencsénk.

A térképen jelölt helyen óriási öböl és üres víztükör fogadott. Ha itt valaha is volt hajótemető, már elsüllyedt.

Vagy elvontatták. (Igen, elvontatták.)

Bár hajók nem voltak, jól éreztüj magunkat, csak azt sajnáltam, hogy nem hoztam függőágyat. Viszont több kiló dunakavicsot gyűjtöttem.

Még lejegyeztem egy helyet: itt még működőképes hajókat tároltak közel a már nem működő szobi révhez.

Amint megláttam az egymáshoz rögzített hajókat, tudtam, jó helyen járunk.

Néztük a hajókat.

Nem hittem volna, hogy találunk ilyent Magyarországon.

Persze ahol hajó van, valahova temetni is kell őket. De akkor is.

Meglepő volt. Csakúgy, mint az élet az "elhagyott" hajókon.

Milyen lehet egy elhagyott hajón élni? És ha valaki el elhagyott hajón él, akkor az a hajó már nem elhagyott?

Czetz János a Rómain

Amikor először megláttam Czetz Jánosnak lovasszobrát a Rómain, első gondolatom nem az volt, hogy az erdélyi örmény tábornoknak, aki 1849-ben az erdélyi hadsereg főparancsnoka is volt és később Argentínában megszervezte a katonai oktatást, miért pont a Római parton van lovasszobra.

Nem.

Az én kérdésem az volt, hogy valóban szőrén üli-e meg a lovat.

Szó szerint.

Mégse megyünk vissza

Terveztük, hogy majd visszamegyünk a fogadóba a Grand Canyon északi oldalára. Ami a szebbik és kevésbé ismert.

Visszamegyünk, eszünk fagyit, kávézunk, újra elmegyünk a kilátókba. á

Terveztük.

Hát, nem megyünk vissza egy darabig.

Leégett.

Leégett a fogadó, a kisházak, minden a menetrendszerinti tűzvészben.

Ha esetleg újjáépítik, megyünk.

Ha nem, akkor is. De ha legközelebb elmegyünk valamelyik ilyen fogadó mellett, akkor mindenképp fagyizunk és kávézunk. Nehogy lemaradjunk róla.

Örvényes

- Itt Szent István óta mindig is volt víz a patakban.... mostanáig - mondta a molnár - valószínűleg augusztusban már nem lesz - tette hozzá-

Természesetesen előfordulhatott nagy szárazság, amikor nem volt elég víz, de valószínű, ha egy vizimalom csaknem ezer éve működik valahol, akkor ott valóban van víz.

- Tud még vizimalmot?

- Nagybörzsöny - vágtam rá automatikusan. Persze sokkal több vizimalomban jártam, de az a kedvenc.

- Ott rég nincs víz.

- A múltkor még volt - vágtam rá aztán kiszámoltam, hogy a múltkor az harminc éve lehetett. 

Na, azóta nincs ott víz.

Később a Börzsönyben és a Pilisban is láttam, hogy patakok, amikben mindig is volt víz, szárazak és egykor bővizű források épp csak csöpögnek.

Szóval komoly szárazság van és ideje lenne szembenézni a ténnyel, hogy Magyarország klímája már nem annyira kontinentális, hanem valamennyire mediterrán is.

A malmon gondolom minden deszkát milliószor kicseréltek már és az épületet is átépítették pár százszor, de akkor is régi, mint a kedvenc bicskám.

A ma is működő gépek meg gyönyörűek.

Tanultam is valamit a malomkövekről. Azaz gondolhattam volna és hát sose olvastam, hallottam Európával kapcsolatban erről. 

Mondtam a molnárnak, hogy az anaszazi indiánok homokkövön őrölték a kukoricát és harminc éves korukra az kukoricába kerülő kőpor elkoptatta a fogaikat.

Mint kiderült, a mészkő malomköveknél ez tovább tartott: negyven éves kor után kezdett elfogyni a fog.

Ezen a fém örlőhengerek megjelenése változtatott: azok nem koptatják a fogakat.

Az is érdekes kérdés, hogy a gazdagok jobban őrölt lisztet kaptak-e és hogy abban kevesebb volt-e kőpor? Vagy több?

Ha már itt voltunk, megnéztük a temetőkápolnát is, ami azt hiszem, régen a faluban volt, de valamelyik újratelepítéskor a falu leköltözött a lapályra.

Tavaly Aszófőnél sétáltunk egy kicsit (na, azt is meg kell még írnom), most Örvényesen, szóval rengeteg látnivaló van még errefele és jó Ribizli is mindig tanul itt valamit.

Fizikai érdekességek

Az órámon van egy vízhatlan tok.

Miért van az, hogy Utahban se tóban, se uszodában sose ment víz a képernyő és a tok közé, Tihanyban pedig minden egyes úszás után láttam, hogy a vízhatlan az nem vízhatlan és törölgethettem.

Miért?

Más a víz?

Más a légnyomás?

Más a kezem?

Ribizli a kőkorból

Ribizliék boldogan kieveztek a Little Dell-re. Áteveztunk a viztározó másik oldalára, ahol piknikeztünk, mászkáltunk, majd elindultunk vissza.

Amikor Ribizlifozelek balerina-testével lépett volna be a kajakba, megcsúszott az agyagos partin és inkább zuhantam, mint léptem a hajóba, ami ettől megmakrancosodott és levetett magáról. Egyik pillanatban büszkén ültem a hajóban, a következőben fejjel előre süllyedtem a mélybe, amíg meg nem fogott a mentőmellény és már a felszinen is voltam szemüveg nélkül.

- Segíthetek? - evezett oda első számú tettestársam és ahogy elegánsan mellém farolt, úgy pofán csapott az evezővel, hogy még a Plútót is láttam.

Ekkor kieveztünk a másik oldalra és én elővettem volna a pótszemüveget az autóból. De nem volt ott. Előkaptam a telefonomat, hogy kedvesen annyit mondjak bele, hogy SEGÍTSÉG, de a telefon meghalt, végtelen ciklusba esett és folyamatosan indította újra magát.

Nem maradt más hátra, mint hazavezetni.

- Miért engedted le az ablakot?

- Hogy halljam, ha jön valaki - nem volt a legjobb akasztófahumorom, de a csendet biztosította az autóban.

Otthon boldogan vettem fel a pótszemüvegem és sváb, zsidó, görög és egyéb őseim biztatása közepette kerestem száz méter madzagot és rákötöttem egy erős mágnest, aztán a szakadó esőben visszaeveztem, partra futtattam a hajót és elkezdtem a mágneshorgászást. Öt-hat méter kötelet a vízbe lógattam és húztam. Tíz perc múlva poziciót váltottam és tovább horgásztam.

Először egy mágneses kavicsot fogtam ki, aztán úgy fél óra után egyszercsak ott volt szemüvegem a mágnes végén.

EKKORA SZEMÜVEGET FOGTAM! - kiáltottam boldogan és azon gondolkotam, vezessek-e át Wyomingba lottózni vagy Nevadába rulettezni egyet.

Kis kirándulás

A utahi helyi újságban megjelent egy cikk egynapos kirándulásokról Salt Lake Cityből. 

Az egyik ajánlat a Kráter-tó Nemzeti Park Oregonban potom tíz és fél óra levezetése és ezer kilométer megtétele után. 

Ez a “levezetek Brüsszelbe inni egy sört délben, estére itthon leszek” esete. 

Meg valószínűleg egy mesterséges hülye cikke. 

Izmos kerekesszékesek és kismamák

- Izmos kerekesszékesek és kismamák élnek errefele - néztem a régi mozgáskorlátozott rámpát Brassóban. Persze ezek régen épültek és hát Magyarországon voltak a legvidámabb mozgáskorlátozott kalandjaim. Pont ezért szúr szemet máshol is, hogy hogy is van ez.

Aztán sóhajtottam egyet:

- Biztosan nem táposoknak építették őket.

A rejtett zsinagóga nyomában

- Az ott az ortodox zsinagóga!

Nézegettük a térképet a Fehértorony kilátójából. Merre is lehet. 

A Takácsbástyára menet ott mentünk el mögötte. 

Szóval meglett. 

Egész jól bemértük. Utána is olvastam, így még pontosabban lett meg a helyszín. De izgalmasabb volt keresni. 

Bemenni nem sikerült. Az udvarba se. Talán jövőre.