A csillagos ég

Ültünk a sátor előtt és néztük az eget.

Csillagok ezrei hunyorogtak ránk. Halványan derengett a Tejút.
Elképesztő látvány a csillagos ég - egy telefon képernyőjén csillagtérképet használva kerestük az ismeretlen csillagképeket - de a telefon fekete háttérfénye is túl fényes volt.

Tényleg ragyogtak a csillagok.

A világ megváltozott - olyat láttunk, amit városi emberek milliói szinte sosem látnak. A városok mesterséges fénye kioltja a csillagokat, az égbolt teljes pompája csak a lakott területektől messze élvezhető. Csak onnan látni, érteni, érezni, mi mindent láthattak az emberek akár száz éve. Miért lesi a homo sapiens évezredek óta az eget csillagképeket kutatva.

Egy amatőr csillagász ismerősöm mesélte, Budapest fényszennyezése a bükki teleszkópokat is zavarja. Pedig onnan is sokkal több ezüstszöget látni a bársonyos fekete selymen.

Egy városból kétszáz-háromszáz csillag látható szabad szemmel - egy igazán elhagyatott, mesterségtől távoli helyről öt-hatezer, de a szám akár jóval nagyobb lehet ideális körülmények között.

Megszámlálhatatlanul sokan voltak. Elképzelhetetlenül szépek. Lenyűgözőek. Időnként meteorok hamvadtak el a légkörben. Műholdak keringtek felettünk. Valahol felfoghatatlanul messze ott volt a Hadak útja. Kicsik voltunk és boldogok.

Ezért a látványért már megérte eljönni a világ végére.
Még akkor is, ha közben csíptek a szúnyogok.