Szellemtanya - Iosepa III

Mottó: Csak lábnyomokat hagyunk magunk után és nem viszünk el semmit, csak fényképeket.


A ma Iosepát jelentő temető és csarnok felett megláttunk egy házat. Nem szokványos ház volt: trailerháznak lehetne mondani, egy ötven-hatvan négyzetméres kerekekre szerelt alkotmány állt magában a domboldalban.

Öngyilkos hópelyhek hulltak az égből. A világ szürkébe fordult és a ház hol előbújt, hol szégyellős szellemhajóként maga elé rántott egy-egy ködfátylat.

Elindultunk.

Ablakok kitörve.

Ajtó csukva és belőve.



Valamikor, valaki egy sörétespuskalövéssel kopogott be.

Csend volt.

Körbejártuk. Yoda megjelölte.
Tartólábak épek.
Tető picit megrogyott, de tart.
Tetőn párologtató hűtő és légkondi.

Egész biztonságos.

Benéztünk az ablakon.

Romhalmaz. Az utolsó élő lakó megunta a csendes szomszédokat és kiköltözött. Ami nem kellett, halomban állt a szobák közepén.



Nem csodálom, hogy az utolsó josepai beköltözött a városba. Vannak vidámabb dolgok is, mint egy elhagyott temetőt nézni az ablakból.

Picit meglöktem az ajtót.

Nyekkkk.

Egy évszázad kísértetei sóhajtottak bele a nyikorgásba. A lépcső már eltünt, de be lehetett kapaszkodni - miután megnéztem, mibe kapaszkodom. Ki szeret üvegbe, szögbe és feketeözvegybe nyúlni?

Első gondolatom az volt, hogy tengap mentek innen el - a második, hogy tíz éve. Vagy negyven.



A hűtőben még ott volt az utolsó csomag mazsolakonzerv (hét éve lejárt). Ismeretlen létformák keletkeztek a kecsöpösdobozban. Hawaii egyik nemzeti étele: SPAM. Szintén lejárt. Le tud járni a SPAM?

Só, bors a helyén.
Készételek.



Szerszámok.
Kések.
Szetoszkóp.



Söprű, szemeteslapát, felmosó még a helyén.



Ropogtak a törött üvegtáblák a talpam alatt, ahogy kikerültem egy, a földön heverő tartalék mosdókagylót.
A mosogatóból kiemeltem egy narancslés dobozt. Hat éve járt le.



A nappaliba több háznyi bútort zsúfoltak be.

A mennyezetet alátámasztották egy gerendával: a lakókocsit elérte végzete: megsérült a tetőszerkezet, pici vizet kapott és megrogyott. A hibát kijavították valamikor, de az elhagyott lakókocsinak már nincs sok ideje hátra. Egy-két év és a víz ismét megtalálja az utat a tetőbe. Lehet, elég egy csapadékosabb tél is. A mennyezet majd beszakad, aztán apránként pár évtized alatt a lakókocsi szétesik.



Tévé a helyén.
Áram nélkül nézhették a szellemképet a fotelből.

Háló: még több bútor.
Pár könyv.
Újság.
Hét éves.



A fürdő ajtaja ma is könnyen nyílt.

A rózsaszín zuhanyfüggöny a helyén.
Félig telt tusfürdős üveg.
Negyed tubus sampon.
Gondosan összehajtott törölközők.



A szellemek is tisztálkodnak.

Becsuktam az ajtót.



Varjak se károgtak a ködben.
Az utolsó josepai egy reggel arra ébredt, hogy elege van - nem akar többet az utolsó iosepai lenni. Összepakolta ruháját, elvitt mident, amit érékesnek gondolta, aztán becsukta maga mögött a házat. A többit a természetre bízta.



Mi is mentünk.

Csend volt.