Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy V. Károly. Meg Velence. Meg a pápa. Meg a török. Károly utálta a törököt és el akarta vinni a szabadság fáklyáját az elnyomott népeknek. Ja, ezt az indokot később használták és egy másik országban.
Az a lényeg, hogy Károlyunk ki akarta verni a törököt a Földközi-tenger keleti medencéjéből. Azaz mai nyelven szólva bele akart avatkozni a Török Birodalom belügyeibe. Vagy meg akarta védeni saját birodalma érdekszféráját. Velence ennek örült, mert a törökök rosszat tettek az üzletnek. Össze is állítottak egy flottát, ami elindult, hogy megverje a törököket. Csak hát mindenki kevesebb hajót, meg katonát, meg pénzt, meg fegyvert adott, mint ígért. A spanyol katonák így megálltak és felszabadították (elfoglalták) Herceg-Novit, amit akkor Castelnuovonak hívtak.
- Várjatok - mondták a velenceiek - Castelnouvo pont két városunk, Cattaro és Ragusa között van. Adjátok nekünk!
- Ez ősi spanyol föld - felelték Károly udvarában. Lehet, mást mondtak, de a lényeg az volt, hogy nem adták Castelnouvot.
Erre Velence bepipult és visszavonta a hajóit. Doria admirális meg hajók nélkül nemigen tudta ellátni a várost. Károly ennek ellenére dafke nem hívta vissza a katonáit. Lehet, el is feledkezett róluk, volt elég baja az Újvilággal, meg a birodalma többi részével, meg azzal a fránya Lutherrel. A kasztiliai parlamentnek is tele volt a pecsétnyomója a költséges külországi háborúkkal, ők se akartak tudni semmit Castelnuovóról.
Erre a pápa is visszahívta a hajóit.
Castelnouvóban meg ottmaradt háromezer spanyol katona, pár száz albán lovas és néhány tájékozatlan helybeli, akik örök optimistaként azt hitték, ebből még kisülhet valami jó.
Francisco de Sarmiento, a spanyolok kapitánya ottmaradt egyedül az albánokkal, a helybeliekkel és egy egész tercióval.
(A tercio maga volt a forradalom. Mármint a hadügyi. A spanyol elitgyalogságnak, a tercióknak az volt a lényege, hogy különféle fegyverzetű alakulatokat integráltak egy egységbe. Ezt az integrációt pár száz évente feltalálták és aki kitalálta, az pár évtizedre uralhatta a hadszinteret. A tercióknak nagyjából száz év jutott.)
Miután a spanyol-velencei-pápai hajók elvonultak, megindultak a törökök. Barbarossa, a rettegett török admirális húszezer emberrel támadott a tenger felől, Boszniából pedig további harmincezer katona érkezett. 1539 július elejére bezárult a gyűrű Castelnuovo körül.
Barbarossa szabad elvonulást kínált a spanyoloknak.
Sarmiento válasza rövid volt:
- Ha akarnak valamit, jöjjenek érte.
Július 24-én megkezdődött az ostrom. Az első roham több ezer török katona életébe került. Az ostromot 25-én hajnalban spanyol ellentámadás követte.
Barbarossa ezt követően napokig lővette a várost és augusztus 5-én sikeresen el is foglalta az.
A tercio maradványai az erődbe húzódtak vissza és visszavertek még egy általános támadást.
Barbarossa tiszti rangot és tiszes életet kínált minden egyes spanyolnak, aki megadja magát. A túlélők ezt az ajánlatot is elutasították:
- Nem azért köldött ide minket a királyunk, hogy megadjuk magunkat!
Barbarossa tüzérsége módszeresen lerombolta az erődöt és augusztus 7-én a törökök megindították utolsó támadásukat a 600 túlélő ellen. Ekkora már az összes tiszt elesett. A még járóképes sebesültek is fegyvert fogtak, úgy várták az utolsó rohamot. A tercio utolsó katonái a várudvaron estek el.
Egyes becslések szerint csaknem húsuezer törököt vittek magukkal a másvilágra.
A tercióból mintegy százan élték túl az ostromot. Őket eladták rabszolgának.
Hat évvel később huszonöten sikeresen megszöktek és visszahajóztak Hispániába.
A spanyol thermopülai történetét ugyanúgy elfeledték, mint a székely Nyerges-tetőét.
- És volt ennek valami értelme?
- Katonailag? Politikailag? Gazdaságilag?
- Aha.
- Semmi. Még egy fimlet se forgattak a történetből. Sőt, regényt se írtak róluk.
Megjegyzés: Nyerges-tetőről viszont Kányádi Sándor írt verset. Magáról a csatáról a lemil blogon olvasható egy nagyon jó leírás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése