2013. december 20., péntek
A Jordán-folyó
- Megyünk a folyópartra bicajozni - mondta egyszer a pilóta.
- Jó szórakozást! - feleltem, aztán egy pillanatra elbizonytalanodtam.
- Folyó? Itt? Esetleg lefolyó...
Tudtam, hogy van itt egy folyó, de valahogy nem is tudatosult bennem, hogy lehet egy partja. Ahol még bicajozni is lehet. Néha láttuk a folyót autóból. Úgy nézett ki, mint egy nyitott szennyvízcsatorna, ami főleg használt ipari vizet vezet el. Hogy lehet itt bicajozni?
A Jordán-folyó a Utah-tavat köti össze a Nagy-Sós-tóval. A nagyjából hatvan kilométer hosszú folyócska szinte végig lakott területen kanyarog. Ezért sem értettem, miről is van szó.
A Jordán-folyóra gondolva a legjobb esetben is valami olyasmi járt a fejemben, mint a Rákos-patak, ami annyiban emlékeztet egy természetes vízfolyásra, mint egy vécécsésze.
Aztán letisztultak a dolgok: ez a folyó nem egészen olyan volt, mint amilyennek hittem. A folyópart maga ritkán épült be teljesen, egy kicsi ártér mindig megmaradt és a vízpart sosem volt magántulajdon. Ettől még elhanyagolt szeméttelep volt az egész évtizedekig. A kétezres évek derekán kitakarították a folyópartot, építettek mellé egy ösvényt és a központi részét kivilágították esténként.
A ösvény jelenleg durván hatvan kilométer hosszú és egyetlenegy darabja hiányzik a Utahi vásárváros közelében.
Yoda megnézzük? - kérdeztem a Mestert, aki méle lesben várta a postást.
- Meg - felelte Yoda és közben a folyóparton sétáló postásokra gondolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése