Burmester

Burmester nem az az elhagyott város, ahova tömegek zarándokolnak megnézni a múlt dicső maradványait.

Talán mert nincs dicső múlt - és maradványokat is alig találni.

A városkát eredetileg Grants Station-nek hívták és a transzkontinentális vasút egy állomása volt.

1906-ban aztán átnevezték Burmester-re, ami egy nagyon jó név. Olyan erőteljes hangzása van. (Nem jártam messze a valóságtól: miközben anyagot gyűjtöttem e blogbejegyzéshez, olvastam, hogy a német Burmester cég autókba gyárt erősítőket, rádiókat, hangszórókat.)

Nagyjából százan éltek itt a századfordulón. A népesség 28 főre csökkent a gazdasági válság alatt, majd a város újra felvirágzott és csaknem 130 lakosa lett: ők a közeli sóbányákban dolgoztak.

Ma már senki se él itt.

A népesség nulla.

A legjobb állapotban megmaradt épület egy veremház. (Nem, nem mentünk be, féltünk, ha bemegyünk, átalakítjuk sírrá.)

Nagyjából erre számítottunk, amikor eljöttünk ide.

A közelben azonban ért minket pár meglepetés.

Vajon ki jár ki ide üldögélni?

Esetleg egy zugivó lenne?

A kábeldob-asztal környéként sok lőszert és töltényhüvelyt találtunk. Lehet, valaki idejár lövöldözni, mert hát az olcsóbb, mint a terápia.

Persze leültünk az asztalhoz és uzsonnáztunk.

Közben megláttunk valamit csillogni a távolban.

Odamentünk.

Mondjuk én nem itt dobmán ki a felesleges jetskit, de az is lehet, amikor itt még tó volt tízezer éve, akkor a járgány itt feneklett meg.

Vagy a magányos iszogató itt lőtte első jestki-jét.