Sétakatasztrófa

Napsütéses, virágos tavaszi időben semmi se tud egy kutyasétát úgy elrontani, mint egy lyukas zacskó.

Barakkok között

Wendoverben az elhagyott bázison sétálni mindig lehangoló.

A múzeum pozitív.

Az irányítótorony érdekes és ijesztő.

A reptér különleges.

De a barakkok lehangolók.

Pusztulnak és nem lehet sok mindent tenni ellene.

Mit csinálnának ennyi épülettel?

Néhányból lehet újabb múzeum - meglehetősen öncélú múzeum, mert ennyi mindent nem néznének meg itt sokan.

Némelyikben iroda volt vagy bolt - de a két Wendover összesen ezerkétszáz lakosa nem tudná ezeket megtölteni.

A legjobb talán egy külső helyreállítás lenne és a belső megtartása - mert igazából ezeket lebontani se akarja senki - Wendover körül van elég szabad terület, ha valamit akarnának építeni. Nem mintha valaki is akarna.

Valószínűleg sokkal többe kerülne ezeket az ötven-kilencven éves épületeket lebontani, mint valamit csinálni belőlük, elvégre a mai szabványoknak nem igazán felelnek meg.

Az önkéntesek a legtöbb pénzt és erőforrást a hangárokba fektetik.

Most tervezik helyreállítani az egykor az atombombát az Enola Gay-be beemelő mechanizmust.

A többi lassan pusztul és tűnik el.

De most még meg lehet nézni - ezért is jövünk el néha ide.

Erről a sétáról is csináltam egy videót, amit itt lehet megnézni:

Macskakomédia

Puppey minden reggel szól hat körül, hogy meg kell nézni a macskákat.

Én erről tudok: a macskák háromnegyed hat óta a verandán mászkálnak és várják, hogy Puppey és én megjelenjünk a reggelivel.

Én kimászok az ágyból, felöltöztetem a fiatalurat, aztán kilépek a verandára, ahol várnak a macskák.

Ez a társaság nem állt kétszer sorba, amikor a macskaészt osztogatták - szerintem egyszer se, mert nem tudnak sorbaállni.

Minden reggel én Puppeyval megyek ki. 

A macskák minden reggel meglepődnek, hogy "né, egy kutya, egy KUTYA!!!" és rémülten menekülnek, közben felugranak a mellvédre, visszaesnek, megpróbálnak átcsúszni a kapu rácsán, de azokat már évekkel ezelőtt kinőtték és fennakadnak pár másodpercre és a macskahad teljes pánikban kereng a szűk verandán keresve a kiutat.

Egyszer az egyik úgy beszorult, mint Micimackó, a rácsos kapu kinyílt, ahogy a macska megpróbált átfurakodni és a cicc négy lábbal evezett a levegőben ahogy a kapu elfordult. Aztán, mielőtt kimondtam volna, hogy "fogyókúra" kiszabadult és rohant várni a reggelit.

Mikor a teraszról eltünnek a macskák, lemegyek és kiporciózom a reggelit, amiben valamilyen felejtőszérum van, mert másnap a macskák már nem emlékeznek a reggeli komédiára és ismét a verandán tömörülve várják Puppey eljövetelét.

Nyomok az erdőben

A Fisher-hágó közelében baktattunk egy keskeny földúton.

Itt most hó kellene legyen a földön és a csúcsokat vastagon kellene borítsa a hó.

De minden csontszáraz volt és mi közel júniusi melegben baktattunk az úton.

- Nézd Puppey, ez minek a lábnyoma? - mutattam a fiatalúrnak egy méretes nyomot.

- Teljesen érdektelen - húzta fel az orrát Puppey - ez egy régi nyom, teljesen száraz, meglocsoljam?

Fura krumpli

- Mini arany ínyenc krumpli? - néztem döbbenten a feliratra és a pitajára, ami minden volt, de nem pityóka és morogni kezdtem:

- Ez a múltkor még sárkánygyümölcs volt! 

Éberség

A cím mindent elmond. Ehhez nem tudok mit hozzátenni.

Látásvizsgálat

"Maradj le kétszáz lábra" - olvastam a teherautón. Kétszáz láb az durván hatvan méter.

Hatvan méterről én a táblát nem látom, nemhogy a rajta levő betűket.