Beszorult az AirTag

Ribizlifőzelék visszatérő rémálma, hogy valahol a világvége közelében kiesik zsebéből a kocsikulcs és ott áll térerő nélkül egy bezárt autó mellett. (Az más kérdés, hogy minek ott bezárni az autót, de hát egy nyitott autóval se tudna elindulni, úgyhogy mindegy.)

Ezért Ribizli vett AirTag-et, hogyha kiesne az a fránya kulcs, akkor meg lehessen csipogtatni és látni, merre volt utoljára meg.

A gond, hogy ezekben az izékben az elem kimerül és ki kell cserélni. 

Egy AirTagben egyszerű az elemet kicserélni, meg is néztem népfőiskolán (alias youtube), a cseréhez embernek kell lenni: kell hozzá két, a tenyérrel szembefordítható hüvelykujj.

A jutúber két hüvelykkel hozzáért, elfordította az óramutató járásával ellentétes irányba és leugrott az AirTag fedele és ott volt kicserélendő elem.

Ribizli pontosan követte a mozdulatokat és semmi se történt.

Kicsit erősebben nyomtam, ugyanezzel az eredménnyel.

Tizenöt perc után veritíékezve recsegő ujperecekkel nyomtam azt a rohadékot, ami meg se nyekken.

Gondoltam, ha odacsapom egy ötkilós kalapács másik oldalához, akkor jobban meglazul, de végül nem jutottam idáig. El se dobtam, mert akkor nehezebben találnám meg, mint a sivatagban, hanem még roncsoltam egy keveset az izületeimet és végül sikítva kiáltottam az éjszakába, hogy "nyeljen le téged a Tim Cook, de víz nélkül!"

Két további sikertelen próba után már csak annyit mondtam, hogy "miután Tim Cook lenyelt, keressen is meg!"

Megnéztem pár másik jutúbert, aki hasonlóan játszi könnyedtséggel két hüvelykújjal megpöckölték és kinyílt.

Úgy éreztem magam, mint aki nem tud összeszorozni egyet eggyel.

Aztán arra gondoltam, hogy ha ez az AirTag egy éven át folyamatosan a zsebemben van gyönyörű, a sivatagban talált kvarcokkal együtt, akkor természetes, hogy megszorul és akkor végre kiélhetem ötkilós kalapácshoz kapcsolódó vágyaimat. Van is egy pár kilós sárga achátom a kertben, az tökéletes üllő lehet.

Aztán szerencsére találtam egy jobb megoldást: ragaszószalagot kell ragadni, levágni egy, az AirTagnél kétszer nagyobb csíkot a közepét AirTag hosszban összecsippenteni, a többivel befedni az összecsippentett résztől mindkét irányba és az összecsippentett "fogantyút" kellett elforgani és második próbálkozásra az AirTag kinyíét és én kicseréltem benne az elemet és visszatettem a helyére az elszontyolodott kalapácsot.

Hotel Schrödinger

A Hotel Schrödinger nyitva is van meg nem is. Van is üres szoba meg nincs is. .

Kemmererben is van Wyomingban meg nincs Kemmererben Wyomingban.

Box Elder Canyon

Salt Lake Cityben az a jó, hogy ha a völgyben negyven fok felett van a hőmérséklet, fel lehet menni a hegyekbe, ahol magasságtól és hegytől függően akár huszonöt fokba is elérhetünk.

Most a Stansbury vonulat volt soron hűsölésre. 

A Stansburi-vonulat a Stansbury-szigettől délre található közel háromezer méteres hegység.

Ez a hegység vagy hűvös, vagy nem. Egyes völgyek, ahova a magasból lehúzódik a hideg, a legnagyobb melegben is alkalmasak túrázásra és kempingezésre. Mások meg nem. Mi most nyáron tapasztalati úton igyekeztünk megtalálni a jó helyeket hűsölni. Az bebizonyosodott, hogy a Davenport Canyon és a két Willow (fantáziadúsan North és South) szintén tökéletes, Clover Springs elfogadható, a Kék-szurdok határeset és a Fisher-hágó túl meleg.

Egy gondom volt csak vele: a rögös és keskeny úton nem mertem a Behemóttal nagyon felmenni, ezért viszonylag lenn parkoltunk le egy réten pár fa árnyékában.

Felállítottuk a függőágyakat, kitettük a székeket és elindultunk megnézni, mi van feljebb: dús vegetáció és kiszáradt patatkok, ez volt feljebb. Meg kellemes idő.

Aztán egy réten Puppey talált egy kupac kakit.

- Ugye, ugye az tehén? - mondtam.

- Mondd, hogy tehén.

- Ez legyen tehén.

De nem szabadultam a gondolattól, hogy a tehénlepény az nem ilyen és hogy ez brumm.

Gyanúmat megerősítette, hogy Puppey, aki elsőrandú szagértő, úgy tett, mintha a kupac nem lenne ott.

- Fiatalúr, már négy kilométert jöttünk felfele, mi lenne, ha most lemennénk és ebédelnénk? - mondtam.

Úgy is lett.

Aztán később Puppey már hazafele valamit mereven nézni kezdett.

- Mi az? Egy fekete lyuk? - döbbentem meg, de csak egy hordó alakú tehén volt.

Óriáskerekezés

- Tessék befáradni - mondta tökéketes angolsággal a fickó az óriáskeréknél.

- Itt van a beszállás - mondta a másik hasonlóan jó angolsággal.

- Amikor felértek a legmagasabb pontra, egy ideig megáll a kerék - folytatta a magyarázatot.

Kora reggel csak mi voltunk az óriáskeréken és mindenki angolul beszélt velünk.

Nem tudtam eldönteni, hogy azért, mert külföldinek néztünk ki vagy mert nem tudtak magyarul.

Orr tanya

Az Orr-tanyának semmi köze az orr-hoz, mint testrészhez, leszámítva, hogy azoknak, akik itt éltek volt. Mármint orruk. De nem ezért hívták őket orrnak.

Az Orr az egy skót név és Lincoln highway melletti tanya tulajdonosait Orr-nak hívták.

A tanya benne volt a Lincoln-útvonal utikönyveiben, mint egy olyan hely, ahol enni, inni, szerelni és aludni lehetett. Meg vizet venni.

A tanya megközelítése könnyebbé vált Fisher-hágón átvezető út megépítésével.

A legtöbb épületnek mára nyoma sincs. Egy közeli bozótban - magánterületen - az egyik épület még megvan, de az útról nem látható.

A karámok és a többi épület maradványai viszont megközelíthetők.

Nehéz elképzelni, hogy valamikor szomjas utazók itták itt a hűtött vizet, kértek egy éjszakai szállást és egy motorgenerált.

Mára mindez eltünt, talán mert a Skull Valleyben se a benzinkutak, se a települések nem maradnak meg sokáig.

Erről a kirándulásról készült egy nyúlfarknyi film is, amit itt lehet megnézni.

Benzinkúttalanság

- Pony express állomás, Skull Valley, Goshute törzs, benzin, élelmiszer, két mérföld - olvastam az öreg táblán és noha tudtam, mire számítsak, lelassítottam.

Sokszor elmentünk már az elhagyott benzinkút mellett, akkor is, amikor White Rock-ba mentünk vagy  a Pony Expressre vagy Iosepába, esetleg a autóztunk egyet a semmiben a sivatagi tavacskák és sziklarajzok után, hogy a Fisher-hágón át menjünk haza.

Most megálltunk megnézni.

Ma az Orr tanya volt a cél, de jól esett kinyújtóztatni a lábunkat és Puppey itt árnyékban emelhette fel a lábát az elhagyott töltőknél.

A goshute indián törzsnek Skull Valleyben él egy nemzetsége. Nem egy vidám történet, majd egy hosszú téli estén, amikor sose kel fel a nap és hollókárogás nyomja el az autók zaját megírom.

A lényeg, hogy ma az ősi goshute földeken, amik nem ősi goshute földek, mert azokat elvették az európaiak harmincan élnek, míg e nemzetségnek összesen százharminc tagja van.

Ők üzemeltették ezt a benzinkutat: a dugway-i katonai bázis és a közeli Tekoi katonai komplexum és a még meglévő pár egyházi (ha itt egyházit mondok, az mormont jelent) tulajdonú farm, meg a közeli Terra tanyavilága elég forgalmat biztosított a töltőállomásnak és boltnak. Mert ez volt a legjobb bolt 35 kilométeren belül.

Aztán vége lett a hidegháborúnak, a Tekoi bázis bezárt, Dugwayben épült benzinkút és bolt csak a katonák számára.

Az autók is jobbak lettek és lassan senki se állt meg itt, a törzs pedig bezárta a gazdaságtalan benzinkutat - a goshuték területén lévő legnagyobb munkaadót, ami aztán eltünt, mint Johnny Cash benzinkútja Ciscóban.

Tipikus

.

Mielőtt lefotóztam volna, gondosan körbeautóztam kétszer a járgányt, hogy nincs-e ott a tulajdonosa.

Aki ilyet tesz az autójával az örömmel mesélne róla, de én nem szeretném, hogy a bandzsa zászlóvivő megismerkedjen velem.

Honnan tudom, hogy bandzsa?

 Szerintem mindenki bandzsítana, ha a motorházteteje közepéből egy koponyából kinőne egy zászlórúd.