Davenport Canyon I

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bánya, mit Rose-bányának hívták, bár nem rózsát bányásztak benne.

Hogy ki volt Rose, még nem derítettem ki, de talán egyszer odáig is eljutok a felesleges iratok olvasásában, hogy megtudom, ki volt az a Rose.

A lényeg, hogy 1891 óta valamit bányásztak itt. Aranyat kerestek, de azt nem nagyon találtak, csak annyit, hogy ne hagyják abba a munkát.

A sokadik bányatulajdonos a hatvanas években aztán úgy gondolta - ezt már hatvan-hetvenéves pletykalapokból raktam össze -, hogy jó lenne platinát találni, mert akkor az egész vacakot el tudná adni és többet nem kellene veszteséges bányákkal foglalkozni.

A platinának híre ment és érdeklődők is jöttek, mint macik a mézre. A bányaigazgató és a tulajdonos muttott is nekik pár platinadarabot, meg kőzetet, amik arra utaltak, hogy fenn a kanyonban több a platina, mint Puppeyn a szőr.

A reménybeli vevők kezdtek is titokban összehozni egy konzorciumot, hogy rengeteg dollárért megvegyék a platninabányát. 

Titokban, mert nem akarták, hogy más elhappolja az üzletet. A bányaigazgató biztosította is őket, hogy rá számíthatnak, haveri alapon megkaphatnak mindent.

Az igazgató szempontjából (elnézést, nem végeztem jó filosz munkát, mert nem jegyzeteltem ki a nevét, nem lexikont írok) két újabb látogató volt problémás. 

Utahban van arany, réz, meg urán, de platina kevesebb és ezért az állami geológusok is felkapták a fejüket és írtak is a bányatulajdonosnak, hogy mennénk platinatűznézőbe.

Az igazgató elfelejtett válaszolni, de egy igazi geológus az van olyan kemény, mint Indiana Jones és a geológusok felmentek a hegyre megkeresni a platinát.

Elképeztően részletesen leírták, milyen volt elhagyott 1911-es bányákat megnézni, hogy az egyik tárnába nem mentek be, mert beomlott, a másikba benéztek, de inkább nem mentek tovább, bár a gerendák egész jól néztek ki. Illetve ránézésre megmondták, hogy melyik feltáró árkot hány éve és milyen markolóval ástak ki.

Még azt is megmondták pillanatok alatt, hogy saccperkábé mennyi platina van a kanyoban: semennyi.

Ezek után az igazgató és a tulaj eltüntek, mint fagylalt a tölcsérből.

Engem az egészből az érdekelt, hogy a Grantsville víztározója feletti kanybonban a bányák közelében lehet barnakorallkövületet találni.

Normál körülmények között eszembe se jutott volna idejönni februárban, mert az egész hely pár méter hó alatt kellene legyen, de idén eddig havat a téliolimpián lehetett látni, de nem itt.

Úgyhogy elindultunk próba szerencse alapon, hátha fel tudunk menni a bányákig és a korallig. 

Ribizli azért paraniod is, mert amikor láttuk, hogy egy erre járó teherautónak négykerék meghajtással felezővel meggyűlik a baja az első sáros folttal, elhatároztam, hogy amint van hely, megfordulunk.

Mi átsuhantunk a sáron, de amint az út tíz centivel szélesebb lett Behemótnál, megfordultunk. Ha az a korall kibírta ott pár millió évig, ez a pár hónap nem fog számítani.

Sétáltunk egyet, megnéztük a kilátást és a Rose Mine-t és a fentebbi Deseret Mine-t eltettük legközelebbre.

Bad Bunny a Superbowl Half Time Show-ban

Néztem Bad Bunnyt a Superbowl Halftime Showban (felvételről, mert nem vagyok az a szuberból nézegető) és próbáltam megérteni a puertoriqueño nótát. 

Aztán eszembe jutott, hogy sokan felháborodtak, hogy az énekes spanyolul is énekelt.

Szerencsére ezek a kritikusok nem vették észre Bad Bunny tiszelgését a magyar nyelv előtt. Lásd lent. Másként mondhatnák, hogy...

 

Eddig és netovább

Jól indult a túra: meleg volt és nem győztem vetkőzni a februári hőségben, amit a havas csúcsok látványa se enyhített.

Rengetegszer írtam már, idén alig van hó és az is elolvad a melegben.

Puppey talált rengeteg rágcsálnivalót és szagolnivalót, meg néha kergetnivalót is, én találtam pár csillogóbb kvarcdarabot.

Szóval mindenki jól érezte magát és a kergetnivalókat senki se kérdezte. Azaz én kérdeztem volna, de már elszaladtak.

Mi pedig mentünk, mendegéltünk egy út mentén.

Messze ott voltak a hegyek, lejjebb Grantsville fura víztározója és elöttünk egy út. 

Tökéletes volt.

Tudom, egy hegy izgalmasabb, de a hegyen sár van, én pedig nem szeretem a fiatalurat mosogatni. Pár kilométer ezen a terepen teljesen jó program nekünk.

Aztán megláttunk egy kaput a távolban és ha már látunk itt valamit, akkor közelebb is megyünk.

Mivel kiváncsiak lettünk a kerítésre, elkezdtük egy másik földúton követni.

Persze minden második bokornál meg-megálltunk és Puppey gondoskodott arról, hogy a bokor ki ne száradjon.

Aztán ittunk egy kis vizet, hogy Puppey gondoskodni tudjon arról, hogy a bokrok ki ne száradjanak.

Aztán megláttunk egy táblát a kerítésen belül, amit kívülről meglehetősen nehéz volt elolvasni és előhozta az évezredes kérdést, hogy most mi benn vagyunk vagy kinn.

Aztán újabb tábla következett, ami bonyolultan és hosszan azt mondta, hogy ne menjünk be.

Pici továbbmentünk a kerítés mellett és eljutottunk a legjobb üzenetig, ami tökéletesen tükrözte a katonai táblák már egyszer megfigyelt fejlődését.

Világos volt. Rövid. Tömör. Precíz és érthető. 

Meg is fordultunk. 

Jobb a békesség.

Zenitkörüli ív

Felnéztem az égre és megláttam a... szeretném azt írni, hogy egyből tudtam, hogy zenitkörüli ívet látok, de ez nem így van.

Tudtam, hogy mit látok: olyan szivárványt, amit nem az esőcseppek, hanem a magaslégkörben levő jégkristályok csinálnak. De nem jutott eszembe a neve. Semmilyen nyelven sem, pedig tudtam, hogy egymás türköfordításai.

Aztán eszembe jutott, hogy erről írtam, amikor láttuk a napkutyát négy éve. És eszembe jutott, hogy ez a circunzenithal arch, azaz a zenitkörüli ív. Ami spanyolul is szép szó és amivel spanyolul is lehet "ki tud több fura szót" jellegű vetélkedőket nyerni, nemcsak magyarul vagy angolul: arco circuncenital.

 

Anakonda

Lake Point és Tooele között rengeteg érdekes dolgot találtunk.

Mármint kinek, mi érdekes: láttunk itt ferde hasábot, navigációs nyilat, sziklarajzokat  és voltunk csak úgy mászkálni itt a hóban.

Hó most alig volt (Floridában több hó esett idén, mint Utahban). Mi azért elindultunk: egyes dolgokat jobban lehet növényzet és hótakaró nélkül látni.

Amikor a környéket tanulmányoztuk, láttam valami furcsa fektetét műholdnézetben.

A környék rézbányáinak itt voltak egészen a hetvenes évekig a kohói. A történet a szokásos: bányák kimerülése után ott maradtak a romok és a szennyezés és az állam állami pénzen - azaz közpénzen - takarította el a maradványokat és rekultiválta a talajt.

Eleinte minden jól is nézett ki. Távolban láttuk a Stansbury-szigetet és a Nagy-Sós-tót. A hegyek felettünk jól néztek ki.

Aztán megláttuk az elvileg rekultivált meddőhányokat és salakkal borított hegyoldalakat.

Nem vagyok biologus és annyira nem értek a növényekhez, de úgy látszott, hogy a fekete anyagon annyira nem működött a rekultiváció.

Akármi is a fekete trutyi (aminek a közelébe nem akarok menni), arra használták, hogy elzárják vele a völgyet. Kicsit lejjebb hosszú -ma is használt- vasúti töltést is építettek belőle. Errefele több gátat is láttunk, amik arra szolgáltak, hogy a bányászat és kohászat melléktermékeit helyben tartsák.

Mikor a bányák még működtek, a bányászok egy része itt lakott ezeknek mesterséges gátaknak az árnyékában, pont a kohók alatt. Ahova leszivárgott minden, amit a csapadékvíz és a patakok kimoshattak ezekből a "tavakból". És a bányászok ott zöldséget termesztettek.

A szövetségi nagytakarítás során az arzénnel és ólommal szennyezett talajt megtisztították és a stabilizálták a régi fekete valamiből készült töltést.

Amit aztán a víz szépen átvágott. Vagy kimosott. Elmosott.

A helybeliek pedig évszázados hagyományaiknak megfelelően, beledobtak egy autóroncsot és valamennyi szemetet.

Lehet, ez a "látok egy szakadékot és beledobok egy roncsautót' olyan, mint amikor Puppey lepisil valamit. Mutatja, hogy tud a helyről és az övének tekinti.

Aztán persze hagyománytiszteletből messziről még szét is lövik a roncsot.

Nagyjából itt ért véget a bejárható terület, ami mögött a egy völgyben még van pár, a nyilvánosság elől elzárt rom.

De nekünk ez mára elég volt.

Sziklarajztalálás

 

- Menjünk a tavacskákhoz! - az hosszútávú terv a Rock Bottom-tó meglátogatása volt a Skull Valley tólánc végén, de persze megint nem jutottunk el odáig.

A 19-ik századi telepesek szekérútjához viszont eljutottunk. Ez a szekérút - azaz keréknyom - is mutatja, hogy ez a látszólag igénytelen élőhely mennyire érzékeny.

Száz éve mentek itt a szekerek és még mindig látszanak a keréknyomok.

Meglepő módon egy emlékműve is áll itt a semmiben ennek az útvonalnak. (Azt hiszem, a Donner társaság is erre járt úton a végzetes tengerészlakoma fele.)

Az is látszik, hogy a "felelősségteljes" fegyvertartók (remélem most mindenkinek kileng az iróniadetektora), akik kijönnek a pusztába lövöldözni, célbalőnek az emlékműre. Lehet remélni, ha nem találják el az emlékművet, senki sincs mögötte a lővonalban. Az nem zavarna annyira, hogy visszapattan a golyó a vasoszlopról arra, aki így lövöldöz.

Itt kanyarodtunk fel egy kisebb sziklataréjra, ami kiemelkedett az egykori tófenékből.

És itt álttam meg egy valamit.

A valami egy pici sziklarajz volt a sziklákon.

Közelebb léptünk és valóban, valamikor koncentrikus köröket véstek gondos kezek itt a sziklába.

Ahol egy sziklarajz van, ott szokott lenni több is, úgyhogy elindultunk és megnéztük, van-e valami feljebb.

Hamarosan megtaláltuk a következő rajzot.

Egyszer nekem egy szakértő azt mondta, hogy az itt élő népek nagyon el voltak foglalva a túléléssek ahhoz, hogy csak szórakozzanak ezekkel a kopácsolásokkal.

Én ezt nem hiszem, amióta az emberiség létezik, a felesleges időtöltések kultúránk alapját képezik. Szerintem sziklába kopácsolni sokkal jobb, mint egy telefont bámulni.

Ahog közelebb hajoltam a következő körhöz, megláttam mellette valamit, ami először egy kitárt karú, sokujjú pasinak tünt, esetleg egy Leonardót megelőző Viturvius-tanulmánynak, de amikor közelebb hajoltam, láttam, hogy egész másról van szó.

Jobbra fenn egy nagyszarvú állat megy felfele, miközben egy pacából vonalak nyúlnak ki. Az is lehet, hogy nem pacákról van szó, hanem egy pacákról, aki fogja a szarvas állatot. Vagy egy térképről, hogy hol van a szarvas állat.

Vagy - ami tekintve hogy másnak látszanak a kopácsolások - két különböző időpontban odavésett dologról.

Vagy arról, hogyha felmész a hegyre, szarvas állatokat találsz. Vagy miközben felmész a hegyre, felszarvaz a feleséged.

Ki tudja?

Volt még egy rajz, ami úgy nézett ki, mint egy füles prémsapka, vagy az örült Golyostoll főnök portréja.

Ami érdekes, hogy hiába voltak itt a tavak, ha nem volt.

Talán mert nem szerették a halat?

Erről a kirándulásról készült egy rövid film, amit itt lehet megnézni.

Nem párhuzamos

 

Lehet, hogy velem van baj, de nem bírom, amikor így összevissza és nem párhuzamosan vannak a dolgok egy elvileg drága helyen az ajtón.

Azért addig nem jutottam még el, hogy elkezdjek szerelni vadidegen ajtókon...