A Civilian Conservation Corps, a CCC megváltoztatta a utahi sivatagot. A harmincas években a CCC gátakat, csatornákat és utakat épített. Azt hiszem, ők építhették a vízvezetéket a bazalt farakásnál és a víztározó, aminek a maradványait arrafele láttuk, szintén az ő kezük nyomát viselhette.
Amikor olvastam, hogy Jericho mellett is volt egy CCC tábor, megálltunk, hogy megnézzük, mi maradt belőle.
Szinte semmi.
A műholdkép mutatott pár alapot és mi találtunk három lépcsőfokot is. Simpson Springsnél sokkal több maradt meg a CCC táborból.
Jericho, amiről a tábort elnevezték, egy mezőgazdasági település volt az azóta szintén elünt Silver City közelében a vasút mentén.
Abból se maradt szinte semmi: a karámok és pár kunyhó.
A karámokat ma is használják néha és amikor megláttunk egy, az úton átdülöngélő sánta birkát és pár alvó pásztorkutyát, elhatároztuk, ide majd egyszer visszajövünk, amire ezt a látványt sikerül elfelejteni.
Mondjuk, amikor majd megint lesz víz ezekben a régi tározókban.
Valamelyik nap láttam egy eladó kastélyt potom öt millió Euróért.
Van benne minden, ami egy kastélyhoz kell.
Ebédlő gusztusos rózsaszín huzattal arany masnival és tálalóval.
Másik ebédlő kötetlen társalgásra fali térképpel, amin kiemelik azokat az országokat, amikkel nincs kiadatási szerződésünk.
Lépcsőház őseinknek véres kardjával, amit épp mar a rozsda.
Illetve látni, hogy aki itt lakik az nem (csata)bárdolatlan.
Székelykapu, mert hát Székesfehérvár mellett és bizonyos bankszámlaméret felett az mindenkinek kell.
Tesco műanyag szék a milliárdos gyepen.
Magánkápolna, amiben a magánpapnak lehet magánmisén meggyónni a magánbűnöket.
A magánkápolnában található (az általam nagyra tartott) Apor Vilmos ereklyetartója, benne "szövetdarabokkal, amely átitatódott a mártírhalált halt püspök vérével. Jelenleg eredeti hasznosítású."
Az idézet második felét nem értem, mármint hogy eredeti hasznosítású. Mi? A kápolna? A véres ruha?
A másik feléről meg az jut eszembe, hogy amilyen az én formám, ha megvenném, a takarítónő első nap kimosná azokat a véres rongyokat.
Aztán van társalgó, meg uszoda, ami meglepően kicsi, ha én már eltapsolnék 1.83 milliárdot egy kéróra, akkor minimum olimpiai medence lenne benne, nem ez a lábáztató halászhálóval.
Nekem egy valami hiányzik ebből a kecóból.
Könyvtár.
A leírás szerint egy egy 18.-ik századi kastély. Majdnem biztos vagyok benne, hogy akkor több könyv volt benne, mint ma.
Persze lehet, hogy volt benne pár könyv valami Károli nevű fordító jegyzett, de összefirkálta valami molnár Szencről, meg valami nagyon bátor István, úgyhogy kidobták az egészet.
- Tehén legyen a patáján, ami itt átfér - néztem a miniatűr kapura a kerítésen. Természetesen még a teheneknek is több eszük van annál, hogy megpróbáljanak átmenni egy hegyesszögben visszakanyarodó kapun.
Nem is kanyarodtak: átmentek a lyukas kerítésen.
Az ösvény meredeken kanyargott felfele.
A táj kísérteties volt: 1999-ben egy tűzben leégtek a hegy szoknyáját borító fák és a csökkenő csapadékmennyiség miatt vissza se nőttek már.
A forrásokból fakadt víz, de a források nagy részét becsatornázták és így onnan is kevesebb jut a patakokba, amik alig csorogáltak.
Meglepően sok csatorna volt erre. ahhoz képest, hogy milyen kevés ember él itt. Lehet, hogy a völgyben levő farmokhoz megy innen a víz. Vagy bányákhoz. Vagy a lucernásba.
Mindenesetre nem sok emberi jelenlétre utaló nyomot lehetett innen látni.
Látni, többször megálltunk, hogy megnézzük a kilátást, mert ez jó ürügy volt lihegni egy kicsit a meredek ösvényen.
Az, hogy közelebb kerültünk a rakásokhoz, szintén jó ürügy volt a pihenésre.
A rakásokat Paul Bunyan farakásának nevezik, de semmi közük Paul Bunyanhoz és nem fából vannak. A többi stimmel.
Paul Bunyan egy amerikai népmesei hős, egy óriási favágó, aki mindent kivág kivéve a rezet. A tájat elnézve akár járhatott is erre.
A farakások viszont nem fából vannak, hanem bazaltból.
Olyanok voltak a bazaltrakások, mint a Szent György-hegyi bazaltorgona, csak lefektetve.
Ezek az oszlopos elválású képződmények úgy keletkeznek, hogy a forró bazalt kihül, összehúzódik és a bazaltmassza oszlopokká válik szét.
Mi megcsodáltuk őket és én legyőztem a belső késztetést, hogy egy ilyen oszlopot legörgessek a hegyről, bedobjam a Behemótba és felállítsam napórának a kertbe.
Erről a kirándulásról és az ezt követő rágcsálótalálkozásról készült egy rövid film is, amit itt lehet megnézni.
A kertben már elvirágoztak a gyümölcsfák, a tulipánok és vidám friss zöld lombok zizegnek a fákon, miközben a madárkák beleüvöltik hajnali tavaszi éneküket a nyitott ablakon a be nem zárható fülünkbe.
Közben a hegyekben még csak kezdődik a tavasz és épp csak rügyeznek a fák.
Most nem fogok zokogva összeomlani és könnyek közt fetrengve elmondani, hogy itt még hó kellene legyen. Arra koncentrálok, hogy a bársonyos friss fűből kikukucskáló virágok boldogan köszöntik a döngicsélő méhecskéket.
Pont ebben a Tooele melletti völgyben még sose voltunk. Van itt egy víztározó, pár piknikhely és rengeteg ösvény.
Ez a szurdok biztosítja Tooele ivóvizének jelentős részét.
Mint megtudtam, ide jártak ki a városi családok télen síelni. A völgy felső részén - ahova majd legközelebb gyalogolunk fel - egy sípályát építettek maguknak a hatvanas években. Volt ott pici büfé, egy kidobott autó motorjából eszkabált sífelvonó, egy hasonló szánkófelvonó és sok hó.
Ma úgy látszik a fő hobbi a kunyhóépítés.
A völgy télen zárva van, nem takarítják az utat, aki akar felsíelhet a tetejére - már amikor van hó, de mondtam, nem fogom tönkretenni a laptopomat záporesőként ömlő könnyeimmel. Mert spórolni kell a vízzel.
A kunyhók felett a csordogáló patak medrében megláttunk egy trónust.
Azaz egy széket.
Nem tudom hogy került ide, ki üldögél rajta és miért.
De tetszett.
Elképzeltem, hogy nagyszakállú remete nézegeti belőle, hogy nőnek a fák és tízévente megállapítja, hogy hogy rohan az idő.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.