Limitált széria

 

- Limitált széria - olvastam - 69500000.

Egy pillanatra megtorpantam és értelmeztem a számokat a kirakatban. Automatikusan kerestem a vesszőt az utolsó két nulla balján, de csak a pontot találtam az utolsó három nulla balján.

- Hatvankilencmillió-ötszázezer! - olvastam ki a számot, mint egy magyart tanuló külföldi.

- Mi kerül hetven millába?

Szent István Zsomlay mellszobra, hozzám hasonló sznobok számára büsztje.

Limitált széria.

Vajon hányan mennek be az utcáról impulzusvásárlóként?

Vajon milyen lakásban lehet? Akinek van egy ötmilla eurós kastélya, annak létszükséglet, hogy legyen egy ilyen a vértanúk ereklyetartója mellé.

- Kettőt  kérek - vizionáltam egy párbeszédet - hátha az egyiket lelökik a mókusok!

Galagonya-tető romjai az erdőben

- Ott van!

- Az a kastély?

- Az a mauzóleum.

A kastély is ott volt valahol az erdő alatt.

Alább lehet látni egy kis válogatást a Fortepan-ról arról, hogy milyen volt a kastélypark és a kastély 1944 körül.

A gondozott parknak, a nemesi kastélynak már nyoma sincs: megette az erdő, visszahódította a természet.

Azt hiszem, hogy a fenti kupac föld a Hegyi-kastély egy darabját rejti.

A kastély, a csillagvizsgáló és a mauzóleum mind Nagy Károly birtokán állt a Galagonyás-tetőn. (Megjegyzem, nem sok "tető"-re emlékeztető geológiai formációt láttunk, de valaminél biztos magasabban van ez a hely.)

A tető az egy dombnak vagy hegynek a lapos felső része, de mi itt az erdőben nem igazán éreztük, hogy egy tetőn lennénk.

Nagy Károly gyógyszerésznek készült, majd csillagász lett. Járt - és egyik első magyarként írt is az Egyesült Államokról. (A Nagy Károly életéről és birtokáról származó információk forrása Horvai Ferenc Meteor 2004/12-es cikke.)

Nagy Károly Gróf Batthyányi Kázmér birtokának volt intézője. A gróf finanszírozta a csillagda építésének kölcségeinek egy részét. (Boldog idők, amikor a dúsgazdag főurak csillagvizsálókra szórták a pénzüket.)

A mauzóleumot viszont Nagy Károly építtette, a komplexumot pedig Pollack Mihály tervezte.

Nagy Károly volt szerencsés: mire elkészült a csillagvizsgáló, aminek mára csak egyik tornya maradt meg a háromból, az 1848-49-es szabadságharc miatt távoznia kellett. A birtokot némi pénzért cserébe az államra hagyta.

A mauzóleumot se tudta belakni: Párizsban hunyt el.

A csillagdát 1945-ig malomnak és raktárnak használták.

A kastélyt a budapesti csata keretében lőtték szét 1945-ben a Viking SS páncéloshadosztály és a Vöröshadsereg tűztámogatásával.

A Mauzóleumot 1985-86-ban restaurálták - ezért is van ilyen jó állapotban. 

Mi meglepőtünk, hogy mennyire jól tartja magát.

Még a triglifek is megmaradtak a timpanon alatt. (Egy régi fotó tanusága szerint metopék nem voltak a triglifek között.)

Az ajtó keretében pedig ma is ott van az egykori zsanér.

A süttői vörösmárvány ajtó- és ablakkeretek egy része is ott van, ahova eredetileg Pollack tervezte.

Egyszerűen nem értettem, hogy szorgos kezek miért nem hordták még el az egészet téglánként.

Nem, nem panaszkodok! 

Csak nem értem.

Rózsa a törött ablakban

 

Rózsa a törött ablakban - nagyon jó cím lenne. Nem tudom, miért van ott, ki adta kinek, de ebből egy regényt lehetne írni elfeledett szerelmekről vagy egy lányról, aki nagyon elkésett. 

Teiresias póráza

 

A Kossuth téri metróban van a vak jós, Teiresias szobra. Amennyire emlékszem, kutyája nem központi szereplője mitológiai történetének, arra viszont határozottan emlékszem, hogy a fickót az istenek időnként nővé, időnként férfivé és néha valami egyébbé (lepke?) változtatták.

Szóval politikailag lehetne problémás is. Szerencsére egy szobrot nehéz ledarálni illetve szerencsére akik ilyesmivel foglalkoznának nem jutnak el a görög mitológiához.

Eredetileg Teiresiasnak a szobron botja volt, aminek lába kelt, többször is.

Most pedig láttam egy nagyon jó és szellemes kiegészítést a szobron: valaki pórázt adott a kutyára és a végét a gazdi kezébe nyomta.

Tökéletes.

Torony az erőben

- Azért L a romokhoz vezető turistajelzés, mert raccsolt aki először alkalmazta.

Ez a felvetés kishíján tetlegességig fajult, de aztán szerencsére megérkeztünk a “lomokhoz”.

Az erdő mélyén megbúvó rom nagyon rom volt abból a fajtábol, aminél nem tudni, miért is áll.

Legalábbis a boltív zárókövét én nem használnám fel egy stabilitásról szóló reklámban.

Valamikor végeztek itt egy kis állagmegóvást, de aztán csak elodázta a véget. Vagy a vég kezdetét.

Most az egész menthetetlennek tünt romos szépségében. 

Még állt. De ki tudja meddig dacol az idővel és a vandálkodó verebekkel, akik előszeretettel pihennek meg a torony statikailag kritikus pontjain annak létét fenyegetve felelőtlen landolásukkal.

- Nyolcszög alapú torony kör lezárással? Mi volt ez?

- Csillagvizsgáló.

- Itt? A semmiben?

- Volt hozzá kastély és mauzóleum is.

- Kastély? Mauzóleum? Itt?

- Persze. Gyertek.

 

A fotográfus visszatér

A Dunaparton sétálva láttuk, hogy egy élelmes ember talált egy piaci rést és hat euróért elkezdte a turistákat fotózni.

Ekkor jutott eszembe a Vajdahunyadnál látott selfiegép, ami húsz lejért, úgy négy euróért tette ugyanezt. Ha tisztán a számokat nézzük, kétharmad árért a gép két fotót adott, míg a fotós egyet.

Nekem a fotós jobban tetszett: szeretem, ha emberek dolgoznak és nem gépek. Az ember ráadásul szerintem jobban illik a történelmi környezetbe, mint a selfigép.

Viszont jobb, ha én csendben maradok. Egyik szolgáltatást se vettem igénybe, csak a selfigéppel csináltam egy selfiet.

Tábla az erdőben

Csabdiba a templomrom miatt jöttünk: a rom maga jó volt, de kicsit csalódást okozott a kerítés: az eddigi romoknál nem volt. 

Értem, hogy kell(het), de kerítés nélkül jobban illenek a tájba. 

Volt itt még bónuszként egy szovjet síremlék hetvenöt ismeretlen katonának. A betonmonstrumon több felirat is volt és lelkesen fordítgattuk őlet, amíg meg nem találtuk a magyar verziót szintén töredezetten.

Régimódiak vagyunk, arra nem is gondoltunk, hogy beszkennneljuk es beolvassuk őket a telefonnal. Hol van abban az agytorna?

Illetve kinek jut ilyen eszébe?

Aztán ha már ott volt, felszaladtunk a hegyre, ahol egy pici, gyalogos ösvényen belebotlottunk a táblába.

A tábla ott állt az erdőben a keskeny ösvény mellett és egy fásítási program és a rá elköltött másfél milliárd történetét hírdette büszkén a baglyoknak, nyusziknak, rókáknak és őzikéknek, akik bizonyára örültek az új fáknak.

Tudom, hogy Csapdi dombja feletti ösvény bizonyára több túrázót vonz, mint az országos kék, de ide egy kisebb tábla is elég lenne - amit nem nehézgépekkel kell belopni az erdőbe. Máshova meg lehetne tenni egy nagyot, hogy ország világ lássa, mire ment a pénz.

Arra gondolni se merek, hogy a tábla esetleg azért van itt, hogy ország-világ ne lássa mire ment el másfél milliárd.