Közel húsz év alatt nem jutottunk el a Middle Canyonban, aminek a felénk eső vége negyven percre van tőlünk, a távolabbi pedig ötventre.
Ennek ellenére sose voltunk - de ezt sok helybeli is elmondhatja magáról.
A Middle Canyon erdélyi méretű fenyveseivel és Magyarországot és a magyar zöldet idéző lombhullató erdeive kétezer ötszáz méterre mászik fel Tooeléből át Daybreakbe az Oquirrh-hegységen át. (Nem, nem gépeltem el, ezt így írják, majd erről valamikor írok bővebben.)
A völgyben természetesen bányásztak valamikor és most ennek a maradványaiba botlottunk bele.
Az expediciónak három célja volt: az egyik, hogy kiélvezzük a völgybeli 25 Celsius fokoz, miközben a városban a hőmérő felülről nyalogatta a 43 Celsiust, sétáljunk Puppeyval, annélkül, hogy belesüllyednénk az olvadt aszfaltba és, hogy megnézzünk pár elhagyott épületnek látszó valamit.
Az elhagyott vízművek láttán már sejtettem, hogy tényleg lesz itt valami érdekes.
Hanem, többek közt, a világ legmagányosabb piros WC-jére egy mező közepén.
A csontszáraz patak nem érdekes volt, hanem inkább szomorú.
Aztán, hogy felfele haladtunk, megláttam valamit a fák között. Egy épület betonalapját.
A betonmaradványokat alaposan kigraffitizték azok, akik idejárnak graffitizni és sörözni.
Ezeket (grafittizni és sörözni) a mormon ifjúságnak külön-külön és együtt is tilos TILOS VERBOTEN csinálnia, úgyhogy az ifjak feljönnek ide bűnözni.
Ezt úgy mondják, hanging around, amit egy falfirkában meg is örökítettek.
Az épület (ezt jöval a látogatás után sikerült kideríteni) eredetileg egy közeli bánya szivattyúháza volt. Majd egy lánycserkésztáboré és végül az enyészet lett.
Azt, hogy a cserkészlányok és cserkészfiúl szivattyúztak-e, azt nem tudom.
A közelben viszont találtam egy kerítéssé átépített reciklált fúrófejet.
Innen egy széles út vitt fel egy meddőhányó tetejére.
Innen nyílt a bánya egyik alagútja, ami a vizet vetette el egy távoli tárnából. Ma ez a víz Tooelébe megy. Az valószínűleg mellékes, hogy ebben a bányában arany és ezüst mellett ólom is volt.
Természetesen benéztünk és egy nagyon szép gerendagyűjteményt láttam benn.
Itt kellett eldönteni, hogy majd próbáljunk-e átmenni a hágón és leereszkedni a másik oldalon a Butterfield-kanyonon át, vagy pedig menjünk vissza, amerre jöttünk és kockáztassunk meg egy tollfosztással járó konfrontációt a vadpulykákkal. (Lásd a lenti fotót.)
Erről a kirándulásról egy hétperces film is készült, amit itt lehet megnézni.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.