A mozdíthatatlan kutya

- Sétáljunk ezen a szép reggelen! - javasolta Puppey hajnalban.

- Nem megyünk messzire - feleltem - dolgozni kell majd menni!

- Menjünk, menjünk!

- De nem megyünk a városba! - mondtam.

- De. Megyünk.

- Nem megyünk.

- De megyünk - és Puppey leült a járda szélén.

Puppey ilyenkor a Mozdíthatatlan Tárgy, amit egy archimédeszi Fix Ponttal és emelővel se lehet kimozdítani.

- NEM. MEGYÜNK. A. VÁROSBA.

- AKKOR. ITT. MARADUNK.

- És ha hazamegyünk reggelizni?

- Reggelizni azt lehet - és sikerült kimozdítani a megmozdíthatatlan tárgyat.

Sivatagi séta

- De jól néznek ki ezek a sziklák! - ezeket a sziklákat már akkor kinéztük, amikor a Blue Lake-hez mentünk és most elhatároztuk, hogy megnézzük őket, ha már erre jártunk. (Nagyon örülök, hogy akkor eljutottunk Ferguson Springs-be, mert az ma már magánterület.)

A kisautóval nem tudtunk volna lemenni a tóhoz, de ezek közé a sziklák közé simán eljutottunk.

Én reméltem, hogy esetleg találunk itt pár sziklarajzot és vagy pár szép csillogó vulkanikus követ.

Olyan közel vezettem a sziklákhoz a földúton. Ekkor Puppey már hangosan lihegett a fülembe és toporzékolt:

- SÉTA, SÉTA, SÉTA!

Úgyhogy egy darabig a helyi gyíkpopulációt terrorizáltuk.

A gyík berohant egy bokorba, Puppey pedig háromszor körbeszaladta a borkot és akármerről akart a gyík továbbmenni, gyorsan ránevetett ragyogó fogaival.

Hamarosan az összes gyík emigrált és a fiatalúr elfáradt és ekkor áttértünk a virágokra.

Ezeket a piros virágokat az egyik legnehezebb dolog itt lefotózni: a kamera nem állítja jól be a mélységélességet, én pedig a szikrázó napsütésben nem látom a képernyőt.

Ez a sziklacsoport olyan helynek nézett ki, ahol lehetnek sziklarajzok.

Valamit láttam is a távolban, amiről azt hittem sziklarajz, de csak guánó volt az egyik szirt oldalán.

Sziklarajz tehát nem volt, de találtam két kőeszközt, ami vagy kőeszköz volt vagy kőeszköz formájúra tört kvarc.

Ekkor már mindenki éhes volt és meglehetősen messze voltunk a civilizációtól, ezért a csomagtartóból ettünk.

Majd a csomagtartón kávéztunk.

Még lenéztünk a távoli sóssivatagra és elindultunk hazafele.

Temetői séta

Salt Lake City nagy temetőjébe jó benézni és sétálni egye, mindig lehet itt valami érdekeset találni.

Ez most is így történt.

Alig néztünk körül, megjelent a temető egyik lakója.

Nagyon elégetettnek tűnt, amint aki most ette meg az összes művirágot a temetőből.

Egy kemence jellegű sír felől jött, ami faszénnel volt tele. Remélem faszénnel.

(A hawaiiak gyakran kijárnak rokonaikhoz szépen kiöltözve és isznak és esznek az egészségükre, majd zenélnek nekik.)

Setáltunk egy kicsit a japán, majd a kínai parcellák között.

Aztán megláttuk a talán legszomorúbb sírt.

Nagyon reméltem, hogy nem a kedvességet temették ide.

Ekkorra már lejárt az időnk: haza kellett menni az éjjeli viharban leszakadt ereszeket megszerelni.

Hátsó

Amikor fiatal voltam és naív, azt hittem, hogy a Koenigsegg autógyár egy vicc és, hogy Gróf Königsegg Lajos egy humorista álneve. Ami király név.

Tévedtem.

A Koenigsegg egy svéd nemesi család, aminek egyik tagja egyedi autók (Koenigseggek) gyártásával foglalkozik. Nem tévesztendő össze Baden-Würtenberg elődjével, ami szintén Königsegg volt és valamikor a 17-ik században kettévált és két Königsegg lett belőle. Innen származnak a svéd Koenigseggek.

Egy másik Königsegg, Königsegg Lajos az abesszín császár tanácsosa és a Monarchia diplomatája volt.

A lenti (Fortepan) fotó egy erdélyi Königsegg birtokon készült. (Nem tudom, a vadászok közül melyik a Königsegg, mert szemből készült a fotó.)

A Koenigsegg egy kézműves, performance autómárka, aminek autóiért darabonként több, mint egymillió dollárt kérnek. Vagy több, mint hármat.

Tudatlanságom további jele, hogy én az első képen levő autóra mondanám azt, hogy Königsegg, de nem, a Koenigsegg az alsó képen levő autó.

Most segghülyének érzem magam.

Száraz uszoda

- Nincs életmentő, nem lehet úszni - foglaltam össze a táblát.

Az uszoda szárazon esett szét Wendover határában.

Teljesen olyan volt, amilyennek egy sugárzó ajtó közelében levő uszodát elképzelek. 

Azt az egyet nem tudtam elépzelni, hogy a betonból kinövő fű honnan szívja fel a vizet.

Az öltözőkről a nap leszívta a festéket - ha volt egyáltalán - és barna épületek reménytelenül száradtak bele az időtlenségbe.

- Milyen mély ez a medence! - lepődtem meg.

Itt van mélyvíz és mélyebb víz. 

Ez az a mélység, ahol mindenki egyforma magas mert mindenkinek csak a válla és a feje látszik ki. Ha nem látszik ki, jön az életmentő.

Arra gondoltam, hogy be kellene menni és fürdőruhában pózolni a medence mellett.

Egész jó fotók lennének.

Majd egyer, ha majd megtelik a medence...

Sugárzó ajtó

Amikor egy ajtón a sugárzó anyagok matricát látom meg, általában nem sugárzok a boldogságtól.

Még akkor sem, ha az ajtó és az ajtóhoz tartozó lakókocsi korát c14 vizsgálattal lehet meghatározni.

Ilyenkor Ribizli egy valamit tehet: előkapja a GM számlálóját és várja a recsegést-

Az eredmény meglepő volt.

Benn a trélerben kisebb volt a sugárzás, mint kinn.

De azért nem fogunk oda bezárkózni.

Jericho mellett

A Civilian Conservation Corps, a CCC megváltoztatta a utahi sivatagot. A harmincas években a CCC gátakat, csatornákat és utakat épített. Azt hiszem, ők építhették a vízvezetéket a bazalt farakásnál és a víztározó, aminek a maradványait arrafele láttuk, szintén az ő kezük nyomát viselhette.

Amikor olvastam, hogy Jericho mellett is volt egy CCC tábor, megálltunk, hogy megnézzük, mi maradt belőle.

Szinte semmi.

A műholdkép mutatott pár alapot és mi találtunk három lépcsőfokot is. Simpson Springsnél sokkal több maradt meg a CCC táborból. 

Jericho, amiről a tábort elnevezték, egy mezőgazdasági település volt az azóta szintén elünt Silver City közelében a vasút mentén.

Abból se maradt szinte semmi: a karámok és pár kunyhó.

A karámokat ma is használják néha és amikor megláttunk egy, az úton átdülöngélő sánta birkát és pár alvó pásztorkutyát, elhatároztuk, ide majd egyszer visszajövünk, amire ezt a látványt sikerül elfelejteni.

Mondjuk, amikor majd megint lesz víz ezekben a régi tározókban.