Egy android a sivatagban

A sivatagba (többek közt) egy Motorola Androidot vittünk. Volt benne GPS, 3G. Ezt a sok betüt sok-sok $-ért adták. (A GPS-t speciel ingyen igérte a cég.)

Tetszett a kütyü. Pici volt és aranyos. Meg néha fura.

A hátán volt egy teljesen rejtélyes egérpad. Sokak szerint jó ötlet, szerintem néha lenyomtam vele olyasmit, amit nem kellett volna. Innen is látszott, az android nem teljesen emberszerű: az ember hátán kevés idegvégződés van, az övén meg rengeteg volt.

Ezt a sok ideget át lehetett volna ültetni az érintőképernyőbe. Annak ugyanis szüksége lett volna rá. Azt olvastam, hogy pár telefontesztelő egyenes vonalakat huzgált az iPhone és más okostelefonok képernyőjére. Az iPhone-on a vonal egyenes lett. A többin is, csak azt az egyenest vonalzó helyett ökörpisiléssel jelölték ki.

A telefon azért is furcsának tűnt, mert szét lehetett nyitni, ilyenkor előbújt belőle egy billentyűzet. Ez miért fura? Mert volt benne érintőképernyős billentyűzet is. Az Alpha Centauri négykezű droidjai bizonyára díjazták ezt az újítást, miközben hosszú nyelvükkel a telefon hátlapján levő érintőfelelet masszírozták, engem azonban ez hidegen hagyott.

Az érintőképernyő billentyűzete nem volt rossz. Igaz, jó sem. Ha nem ismertük volna az iPhone-t, jó lett volna. De ismertük.

A fizikai billentyűzet sem volt tökéletes. Valószínűleg egy-két hónap gyakorlással négy kéz nélkül is tökéletesen használtuk volna, de ekkor épp csak két kezünk és pár napunk volt.

A képernyő jó volt. A kamera jó volt - bár annyira nem, hogy fényképezzünk is vele. Szóval, nem volt jó.




Nem voltunk nagyigényűek: internetezni akartunk, telefonálni akartunk. Ez tökéletesen ment - csak megint az iPhone-nal hasonlítottuk össze a ketyerét. Ahhoz képest bonyolult volt a menü. Az iPhone megalkotói egyszerűen képesek voltak sutba dobni minden mobilhoz kapcsolódó szokást és szakítani a bonyolult menürendszerrel. Lehet, hogy sokak szerint nem, de én, a technikai analfabéta az iPhone-ig minden telefonomnál bele kellett nézzek a készülék mellé adott vaskos könyvbe. Az iPhone-nál nem. Ahhoz könyvet se adtak. A Backflipnél se kellett használati utasítás, bár a készülék kezelése bonyolultabb volt. Az Airplane mód bekapcsolásához Kasszandra intuíciója is kevés volt. Az ikonok átrendezéséhez egy idő után majdnem a sátorcövekek beverésére használt kalapácsot hívtam segítségül. A háttérkép kicserélése is gyorsabban ment volna ecsettel és festékkel, mint a gombok nyomogatásával.

A ketyere legnagyobb hibáját a GPS bámulása közben fedeztük fel. Nem azt, hogy a cég ráterhelte kártyánkra az ingyenes GPS aktivációs díját - ezt első szóra visszaadták -, hanem azt, hogy rádöbbentett a ketyere a szomorú valóságra. Ámokfutó vagyok. Egy őrült sebességmániás, akit gyorshajás miatt kizárnak az ágyugolyófutamról.
Gyorsabban mentünk az autóval, mintsem a ketyere letöltötte volna a műholdakról a térképet.

Mindezek ellenére szerettük. Jó telefon. Szép telefon. Aranyos telefon. Kezelhető telefon, de az az iPhone... hát, igen...



(Forrás: http://www.att-phones.org/wp-content/uploads/2010/01/att-motorola-backflip-android-phone-hands-on-19.jpg.)