Módszertan

A következő bejegyzés NEM Schmitt Pálról szól.

A következő bejegyzés NEM a magyar belpolitikáról szól.

A következő bejegyzés NEM az erkölcsről és annak hiányáról szól.

A következő bejegyzés NEM a plágiumról és következményeiről szól.

A köveztkező bejegyzés NEM a plágiumvadász programokról szól.

A következő bejegyzés NEM az én helyesírásomról szól.

A következő bejegyzés módszertanról szól.



A magyarországi eseményeket, Schmitt Pál plágiumbotrányát boncolgató blogokon gyakran találkoztam érdekes kommentekkel. Ezek a kommentek összeesküvéselméletet szimatoltak az események mögött: szerintük hatalmi manipulációk állnak a HVG leleplező cikke mögött. Az írók szerint egyszerűen lehetetlenség, hogy egy újságíró kikérje Schmitt (?) irományát és megtalálja a kilógó lólábat.

Szerintük ez lehetetlenség.

Nem tagadom, lehetséges, hogy valóban a titkosszolgálatok - UFÓ-k - sértődött szíriuszi emberek - pirézek - Jumurdzsák áll az események mögött.

A legegyszerűbb magyarázat azonban szerintem sokkal elfogadhatóbb: az újságíró kutatott. Keresett és talált. Azt, amit csinált, az a klasszikus filoszmunka.

Picit olyan lesz ez a bejegyzés, mint amit a Bajusz panamai doktoriját firtató kétkedőkről írtam pár hete.

I. Hogy jut az eszébe egy újságírónak nyomozni? És miért pont a doktorit? - kérdik a paranoiások.

Az elmúlt hónapokban az e-sajtó tele volt Schmitt nyelvújító leleményeivel és különféle elszólásaival (“a filozófia doktora”). Természetesnek tűnik, hogy egy, a témához kicsit is konyító újságíróban felmerül a kérdés, hogy tudja-e egyáltalán Schmitt, hogy miről van szó. “Hogy lehet ennek az embernek doktori címe?” - kérdezheti bármelyik szemfüles újságíró.
A szemfüles újságíró tehát elindul és filosz-tevékenységbe kezd: olvas.

II. Hogy lehet megtalálni az eredeti forrást, amikor annak Magyarországon csak egy példánya van és még talán a Wikipédiában sincs benne?

Itt kezdődik a szakma. A filosz munkája. Ez a munka IE (Internet Előtt) bonyolultabb és nehezebb volt, mint ma, de azért akkor sem volt reménytelen.


Első lépés: Össze kell állítani a téma bibliográfiáját saját kútfőből. Azaz seggelni kell. Régen katalóguscéduálkat pörgetve az ETO katalógusban (a konspirációs-elméletek megrögzött híveinek megjegyzem, az ETO katalógusnak SEMMI köze a focihoz). Ez a lépés újságírói nyomozás során kihagyható - érdemes azonban ismerni a témát.

Második lépés: Tovább kell seggelni. Egy ilyen munka átnézését az utololsó oldalakon kell kezdeni. Ott a bibliográfia. Meg kell nézni, mi van abban a bibliográfiában és ellenőrizni kell a tételeket. Régen ez bonyolultabb feladat volt, mint ma: poros katalóguscédulákat és referenciakönyveket kellett forgani. Az újságíró szerencséjére a kérdéses kisdoktori szerzője ezüsttálcán kínálta a megoldást: minden szokással és szabállyal ellentétben a bibliográfia nem alfabetikus sorrendben sorolja fel a felhasznált szakirodalmat. Az első tétel magyar címmel szerepel. Magyar címmel azonban ilyen nevű munka nem található a katalógusokban. Abban a pillanatban, hogy a hivatkozott mű nem létezik, megszólalnak a filosz agyában a vészcsengők. Miért hivatkozik olyasmire, ami nem létezik? (Ha a szerző utána odaírná, ha eddig eljutottál, kapsz egy láda sört, meg lehetne érteni a hibát, de itt nem volt szó láda sörről.)
Ekkor a HVG nyomozója elkövet egy apróbb hibát, de erről később.

Harmadik lépés: Meg kell nézni, mi lehet a rosszul hivatkozott mű. Ez is egyszerű, ülőképes ülepet igénylő munka. Adva van egy név (lehet rosszul leírva) és egy cím (valószínűleg szintén rosszul leírva). Az internet korában ez is egyszerű, csak variálni kell és előbb-utóbb valószínűleg meglesz a keresett mű igazi címe még akkor is, ha valamiért nincs benne az online katalógusokban.

Negyedik lépés: Ha megvan a cím, akkor meg kell keresni. Minél obskurusabb valami, természetesen annál nehezebb megtalálni. De érdemes próbálkozni. Elvégre a címet az Amazon is ismeri: Analyse du programme des Jeux olympiques d'hiver, 1924-1998 (Documents du musee) (French Edition).

El kell menni különféle könyvtárakba és ott ismét fenekelni kell. Katalógus vagy terminál előtt és keresni a könyvet. (Egy jó filosz természetesen azt is tudja, hogy milyen könyvtárakban kell a megfelelő dolgokat keresni. Egy, az olimpiai játékokról szóló munkát nem az Állatorvosi kar könyvtárban kell először megnézni. Előfordulhat, hogy ott van, de először a szakkönyvtárakban kell kezdeni.

Ötödik lépés: ha már megvan a mű, akkor ismét seggelni kell. Össze kell nézni.

Tudom, sokak számára ez hihetetlen, de szorgalmas rabszolgamunkával mindnen külső segítség nélkül el lehet jutni a megoldásig. És ez nem ördöngősség.

Szerintem egy hibát követhetett el a HVG újságírója: megelégedett az első tétel ellenőrzésével. Igaz, hogy már ez elegendő puskaporral szolgált a botrány kirobbantásához, de miként később kiderült, lett volna még mit keresni.

Ennek ellenére ez jó filoszmunka volt.