2009. április 23., csütörtök

Asszociáció


Nut Thief
Originally uploaded by ribizlifozelek

Olvastam az index.hu-n, hogy a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének munkatársa elegánsan lenyúlta a Wired magazin egyik cikkét. Fogta, kivágott belőle pár bekezdést, eléírt egyet és a saját neve alatt közölte. (http://index.hu/velemeny/jegyzet/2009/04/22/a_pirate_bay_es_a_kalozok_nagykepusege/)

Erről egy másik történet jutott eszembe, ami itt történt a Utahi Egyetemen. X és Y nem egy matekpélda, hanem két alapképzős diák. Egy órára jártak és mindketten írtak házidolgozatot. A házidolgozatban volt egy-egy közös elem, amit "véletlenül" ugyanúgy írtak le. Ettől kezdve a beindult a hivatali gépezet. Mivel nem lehetett tudni, ki lopott kitől, mindkettejüket megvádolták és mindkettejük ellen eljárás indult.

X az ötletét egy másik egyetemi órán a belső weboldalon már közzétette. Kimutatta, hogy a szöveg stilisztikailag az ő munkája. Ezzel ő tisztázta magát.

Y nem tudta bebizonyítani, hogy saját magától írta le majdnem szó szerint ugyanazt, mint X.

X-től elnézést kértek.

Y összes eddigi egyetemi jegyét törölték, őt magát meg páros lábbal kirugják az egyetemről. Y megteheti, hogy átjelentkezik máshova, van azért még itt pár másik egyetem, de jegyeit sem viheti magával, azaz a felvételin nem hivatkozhat rájuk és nem ismertetheti el őket. Azok a jegyek már nem léteznek, ahogy eddigi egyetemi évei sem.

Fort Douglas

10 megjegyzés:

Ziebi írta...

A mókus csudigyönyörű. :)

Y megérdemelte. Ennek otthon azt hiszem még nem nagyon van hagyománya...

Parmezán írta...

Elolvastam az indexen a sztorit, és élvezkedtem egy kicsit. Mikor a hóhért akasztják. Kár, hogy nem lesz belőle semmi.

e írta...

kirúgták azért, mert valakiről másolt? fontos dolgot? tehát szakdolgozatot, stb? mert ha csak egy házifeladatot akkor ezért kicsit túlzásnak tűnik a kirúgás...

arról nem is beszélve, hogy mi történik, ha kiderülne, hogy mégsem ő a hunyó?

Névtelen írta...

e:
Igen, igazad van. Nem fontos dolgot masolt, mert csak a szakdolgozat fontos. Ha csak egy hazit vagy esetleg szeminariumi dolgozatot masolt, az teljesen rendben van.

Es meg ha tobb szempontbol bebizonyitotta X, hogy az o stilusa, az o otletei, az altala mas orara olvasott konyvek / cikkek vannak idezve, meg mindig elofordulhat, hogy X lopott Ytol, sot, hogy mindketten kozos agyhullamokon mozognak, es csodalatos modon ugyanaz, ugyanugy jutott az eszukbe.

Meg hat termeszetesen mindenki kerulhet ilyen helyzetbe. Miert is lenne barmi rossz abban, ha valakitol masolunk, lopunk, ugy teszunk, mint ha a mienk lenne, es meg is probaljuk ezt indokolni?

Ha barkivel elofordulhat, hogy igy tesz, Y miert nem tehet igy? Mi rossz van ebben?

Parmezán írta...

Ennek neve van: academic dishonesty. Még egy fél bekezdést sem lehet kimásolni sehonnan sem megfelelő hivatkozás nélkül. Egyébként is, miért ne derült volna ki ha nem Y a hunyó? Volt lehetősége tisztázni magát. Vagy gondolod, hogy akik döntést hozzák, nem értenek ahhoz, hogy megítéljék mi történt, és ki másolt kiről?

A büntetés cseppet sem túlzás. Ezt a tisztesség, a mások munkájának tiszteletben tartása megkövetelei. Csak azt várom el másoktól, amit magamtól is megkövetelek.

Névtelen írta...

Parmezan,

Amit az elobb irtam, ironikus volt. Ezek szerint tul jol sikerult...

ribizlifozelek írta...

Mivel erre a bejegyzesre tobb visszajelzest kaptam foleg emilben, de itt is, kommentkent, egy kulon posztban reszletesebben is megirtam a velemenyemet:

http://ribizlifozelek.blogspot.com/2009/04/mi-rossz-plagiumban.html

Névtelen írta...

Egyszeruen felhaborito, erthetetlen es elkepeszto, hogy valaki ezt nem latja.

Ki lopas, kis stikli, kis fu alatt ez-az teljesen rendben van.

HAT NEM

es igenis ki kell rugni, aki ez ellen vet. Egy otletet, parafrazist is pontosan le kell hivatkozni, azt is, ha EGY HAZI ELKESZITESENEL MAS DIAKKAL BESZEL. Ha a diakra nem hivatkozik, ES MINDEGYIKRE, AKIVEL BESZELT, minimum a hazi eredmenye egyes, tobb ilyennel minimum az egesz kurzusra egyes.

MERT IGY TISZTESSEGES

Névtelen írta...

Es elnezest, de reszben ismetlem magam:

MINIMUM egyes a hazira
MINIMUM egyes a kurzusra

ribizlifozelek írta...

Mért legyek én tisztességes?
Kiterítenek úgyis!
Mért ne legyek tisztességes?
Kiterítenek úgyis.

JA