Madárpihenő

Kispesten sétálva láttam meg a kerület legjobb madárpihenőjét. 

Ékszerdoboz

Olvastam a Várban egy plakáton, hogy a Vár egy ékszerdoboz lesz. 

Ha így van, ez lesz a világ első beton ékszerdoboza. 

Kaporraktár

“Kaporraktár” - olvastam automatikusan fél szemmel, majd megtorpantam, megmerevedtem és visszaléptem az emléktábla elé. 

“Ja, pus-kaporraktár” - és csalódottan legyintettem. 

Csoki nyelhető

Onnan látni, hogy nem vagyok képben a magyarországi mindennapokban, hogy egy darabig eszembe se jutott, hogy a CSOK betűszót fejtsem meg, hanem azon elmélkedtem, hogy mit kell venni ahhoz, hogy 10+10 csokit nyelhessek. 

Mágnes horgászat

Elképzeltem, ahogy egyik horgász kipirult arccal mutatja, hogy “ekkora mágnest fogtam”. 

Persze tudom, hogy a mágneshorgászat mást jelent: bedobják a mágnest a tóba és kihúzzák és a mágnes kifog mindenféle vastárgyat. 

Ami biztos zavarja a halakat és ezért tilos. 

Vagy, mert így fogják ki azokat a halakat, amiknek vasakaratuk van. 

Apróbetű

- Mik lehetnek a különleges csomagok? - tettem fel a teljesen felesleteges költői kérdést miközben a bőröndöket csekkoltam be. 

Rákattintottam a linkre. 

Volt ott minden, amit vártam. Ejtőernyő. Babakocsi. Kerekesszék. Sportfelszerelés (kivéve golfütők - mert a golf nem sport?), nyereg, bicaj és hawaii ananász. 

Ananász?

Erre azért nem számítottam. Majd szeretnék egyszer ananászt vinni valahova. 

A nagymester parkolója

Ez a parkoló a nagymesteré. 

Nem egy kungfu Mester, hanem a szabadkőműves páholy nagymestere. 

Herman Ottó Balin

A következő bejegyzés nem Herman Ottó és egy trópusi sziget kapcsolatáról szól. 

Ez a bejegyzés Herman Ottó titkos életéről szól, amit Tolkien tett halhatatlanná Babó (eredetiben The Hobbit) című művében. 

A fénykép világos bizonyíték arra, hogy Herman Ottó volt Balin, Mória ura. 

A bélyegen szereplő portré korábbi, még azelőtt készült, hogy Balin a kormányzás súlya alatt inni kezdett. 

E meggyőző bizonyítékok is alátámasztják Abraham Lincoln híres mondását, miszerint minden, amit az Interneten találunk, igaz. 

Pinecrest vasútja

Nem hagyott nyugodni az elhagyott bánya a Brigham szurdokban. Próbáltam mindenféle újabb adatot kibogarászni róla, de a bányáról nem igazán találtam semmi újat.

Bezzeg a vasútról, ami itt kanyargott felfele rengeteg érdekességet olvastam.

Salt Lake City építéséhez a legtöbb követ ebből a kanyonból szállították. A vörös és sárga homokkőből épült a város nagy része.

A köveket a kőfejtőkből óriási, öszvér vontatta (azaz mivel jórészt lefele kellett jönni, fékezte) szekerek szállították az építőanyagot.

Lassan és drágán.

Ezért gondolta pár üzletember 1901-ben, hogy milyen jó lenne egy villamos vasutat építeni a völgybe.

A gondolatot tett követte és hamarosan egy keskeny nyomtávú vasút kanyargott fel a hegyre. A fővonalból mellékvágányok ágaztak le a kőfejtők fele.

Az építkezés sokba került és a befektetők ahol lehet, spóroltak: a helyi villamostársaságok leselejtezett személykocsijait alakították át tehervagonná és két leselejtezett villanymozdonyt is vásároltak az Emigration Canyon Railroad Company számára.

És biztosan haladtak a csőd fele.

Csak a villanyszámla havi több ezer dollárt tett ki és sziklákból nem folyt be elég bevétel. Csak csordogált, hogy a képzavarnál maradjak.

Egy nap az igazgató következő állásán gondolkodott, amikor meglátta, hogy a tehervagonokon pár helybeli üldögél.

Mint megtudta, a városiak körében népszerű volt felvonatozni a hűvös hegyekbe a nyári forróságban.

Erre az igazgató egy nagyot álmodott: vett pár személyvagont, szépen kifestette őket zöldre, arany díszítéssel, süppedős üléseket szerelt beléjük és azt mondta: 50 cent, de nem rap-pelni akart, hanem ennyi volt egy út fel a hegyekbe.

Az út az egyetem közelében levő telephelyről egy óra volt, ennyi idő alatt küzdötte le az Emigration canyon 16 kilométerét a vasút.

Egyes szerelvények a belvárosból indultak, mások a telephelyről. Az utasok a legjobban a belvárosból szerettek indulni, onnan döcögtek fel 2500 méterre.

Persze volt, aki már leszálltak Utah első serfőzdéjénél és nem mentek tovább.

A többség azonban felvonatozott Pinecrestre, ahol hamarosan hetvenötszobás fogadó épült. Volt villanyvilágítás, fürdőszobás szobák, étterem és mulatságok.

Pinecrestben pedig elkezdtek parcellázni.

150 dollárért már egy négyszáz négyzetméteres patakparti telket lehetett venni pici házikóval, de volt nagy házikó is nagy teljen hatezerért.

A vasúttársaság ingatlanos céget is alapított és ingyen vitték fel (és le is) a potenciális vásárlókat. 

Kiadtak egy kis könyvet is Pinecrestről, ahol leírták, mit csinálnak itt az emberek: hűsölnek. Kirándulnak. 

1905-ben még sátrakban kempingeztek itt a városiak vagy csak felvonatoztak egy napra (külön több újságcikkben ajánlották, hogy a gyerekek megfelelő ruhában érkezzenek, amiben nyugodtan lehet bujocskázni a patakparton.)

Ha a sok túrázás és hűsölés után valaki enni akart, a Pinecrest fogadóban fantasztikus menükből válogathatott.

Három dollárért már egy DeLuxe Steak menüt lehetett rendelni minden földi jóval.

Belegondoltam, hogy ötven centért feljöttek és három dollárért egy ilyen ebédet ehettek. Az akkori egy dollár ma harminchármat ér, szóval ez az ebéd nagyjából ma egy százas lenne.

Hiába, a jó levegőt meg kellett fizetni.

Aztán jött az autó, a vasút 1947-re megszünt, a fogadó eltűnt, még nem jöttem rá, hol lehetett. A síneket felszedték, de a házak maradtak: Pinecrest pár tucat háza ma is tehetős emberek otthona.

És szinte semmi, de semmi nyoma nem maradt a vasútnak a pálya helyén kívül. Itt-ott látni egy-egy rozsás csavart, oszlopot, de ránézésre nem lehet megmondani, hogy valamikor itt kőbányák, nyári táborok, éttermek voltak.

Mindörökké Halloween

Olyan macera leszedni és bedobozolni a szó szerint óriási (hehe) Halloween dekorokat, hogy sokan inkább bevezették a permanens Halloweent. 

Csak át kell öltöztetni őket és újratölteni az üvegeket. 

Carrigan canyon és a H-szikla

A cím nem teljesen igaz. Mi nem a Carrigan canyonban mentünk fel. Ennek fő oka, hogy a Carrigan-canyon le van zárva a vízműig.

De mi mellette mentünk fel a H-sziklához és lusta voltam megkeresni a Carrigan feletti gerincek nevét.

Ha van nevük egyáltalán. (Biztos van, nem lenne ekkora szerencsém.)

Tipikus tavaszi utahi túra volt: nagyjából három óra alatt minden szinte tavasszal előforduló időjárást megjártunk. Volt meleg, napsütés, hideg, szél, árnyék, felhő, eső, vihar, verőfény. 

Szerencsére a villámlásból, hóból, jégesőből kimaradtunk - az feljebb volt. Olyan magasra nem mentünk.

A természet friss, üde, vad zöld volt, annyira, hogy legszívesebben mindenből salátát csináltam volna.

De aztán nem csináltam, inkább mentünk felfele és időnként visszanyeltem a tüdőm.

Túlzok: egyáltalán nem volt meredek. A Neffs-kanyonhoz képest. Az olyan volt, mintha meredek lépcsőn mentünk volna fel.

Ez csak kényelmes rámpa volt.

Ennek köszönhetően kitárult alattunk Salt Lake City völgye.

Közben az Emigration-kanyon bejáratát (fenn) és feljebb Pinecrestet elnyelték a felhők.

Aztán kisütött a belvárosban a nap és az Antilop-szigeten meleg lett.

Mi pedig a sokfele menés után elindultunk lefele.

A H-sziklához mentünk, amit azért hívnak így, mert ráfestettek egy H-t. Mert erre van a Highland High School. Vagy, hogy tökéletes legyen, Hool.

És innen már simán vissza lehetett sétálni egyenesen és vízszintesen az autóhoz.

Hogy miért nem így jöttünk? Mert így jobb volt a kilátás. És hosszabb is volt.

Szikarajzok között

A tavaszi harminc fokban kifejezetten üdítő volt felmászni a hegygerincre: ott legalább a menetszél hűtött minket.

Pár éve annyira megtetszettek a titkos, alapítványi tulajdonban levő sziklarajzok, hogy eljöttünk önkénteskedni.

Úgyhogy most mi tartjuk a biztonsági indoktrinációt a résztvevőknek, akik huszonnégy órával korábban kapják meg a találkozóhely koordinátáit.

- Főzelék vagyok, Ribizli Főzelék - mutatkozom be - és nem mondom meg, hogy hol vagyunk, mert ha megmondanám, akkor törölnöm kellene a memóriátokat.

De ezt már nem tettem hozzá, csak gondolatban.

A korai melegben egyes kaktuszok elvirágoztak.

Ez a sziklarajzokat nem érdekelte, ők még ott vannak. Igen, ezen a képen van egy mini sziklarajz, amit az talál meg, aki tudja, hogy ott van.

A fenti viszont jól látható. Szerintem egy halfej, ami nem büdös. Itt egy régi vésetet kereteztek be, ettől a halnak szeme is lett.

A régi véset akármi lehet és valamiért bekeretezték. Vagy azért, hogy működjön a varázslat, vagy azért, hogy ne. Vagy egyéb.

Az valószínű, hogy a tó túlsó partjáról eveztek át ide az emberek és itt volt egy ideiglenes táboruk, ahol halásztak (vajon miért nem halásztak a másik oldalon? vagy ott is halásztak?) és vadásztak. (Ezért is van a fenti sziklarajzon egy állat felül. (Bighorn sheep, ami azt hiszem magyarul kanadai vadjuh néven fut, ha kergetik. Pedig ez nem is Kanada.)

Az világos, hogy vadászni miért jártak át: egy település - még egy félnomád életmódot folytató társaság települése is - gyorsan elfogyasztja a környéken elejthető vadat, illetve a megmaradt vadak elvadulnak és messze elkerülik az embert.

Ezért pár hétre átköltöztek a tó túlsó partjára, ültettek valamit, vadásztak és gyűjtögettek kaktuszt, amiből lehetet szeszt csinálni. (Olvastam egy elméletről, ami szerint Mezopotámiában a letelepedés fő oka az volt, hogy másként nem tudtak gabonát termeszteni a sörnek.)

(A fenti fotón korabeli helybeliek dűlöngélnek, talán részegen és én ezt a rajzot "Vigyázat, csúszásveszély-nek" hívom. A kaktusztól beszívott indián hanyattesik a sziklán.) Persze lehet, a korabeli Munkavédelemi Hatóság kötelezővé tette, hogy ezt idekopácsolják, hogy aki jött a ceremóniára, tudja, veszélyes terepre tévedt.

Picit arrébb van egy másik rajz (a fentiről semmi se jutott eszembe, de tetszett és betettem ide a fotót, amiről beszélek, az lenn van), amin három haver néz bele a világba.

Ez a három haver engem a közeli Három harcosra emlékeztet. Sőt, délen a Calf Creek mellett is van három haver, és én emlékszem három haverre a San Juan-folyó mellől is, de annak nem találom a blogbejegyzését, csak a masztodonét.

Máshol is gyakran szerepel három harcos (Vernal mellett van egy hely és egyszerűen nem emlékszem, hogy arról írtam-e vagy sem. De majd megkeresem és belinkelem, ha igen és megírom, ha nem. Ha megtalálom a fotókat.)

Persze lehet, nincs ebben semmi különleges: elnök, alelnök és titkár, nincs itt semmi látnivaló.

A sprirálnál nagy szerencsénk volt: pont úgy sütött a nap, hogy a spirálnál lehetett látni, hogy lett bekopácsolva a sziklába. Azon túl, hogy lassan és precízen.

Nem szabad hozzájuk érni, mert az olaj az ember ujjain elkezdi őket tönkretenni és ha már itt vannak ezer éve, ne miattam tünjenek el, de nagyon kívántam hozzájuk nyúlni és végighúzni ujjaimat rajtuk, hogy érezzem a véseteket.

Azért szabadkézzel odavésni azt a spirált, az nem volt semmi.

A fenti rajz engem a komplex lakóházakra emlékeztet, amikben délen laktak az emberek, de itt inkább veremházakat használtak (a korai telepesek idején a fiatalok feladata volt a veremházak lebontása, mert hát a legjobb földeken álltak és útba voltak, amikor felszántották a földet).

Az az érdekes, hogy tizenvalahány túra után is mindig találni itt valami újat. Például a fenti rajzot, ahol ott a nagykés felül, bal oldalról valamit elvittek és alul ott a hosszú sorminta, ami akármi lehet, de betemette a föld. Ilyenkor felmerül, hogy mennyi nem látszik belőle.

Lehet, ha kiássák, ott lesz ízes helyi nyelven, hogy "hülye aki elolvassa".

Egyesek szerint a kövezkező rajz a helyiegyetem reklámja, ami egy U, vagy egy szülés, de szerintem ez a "hogy ityeg a fityeg" kifejezés rajzos megjelenítése.