Ribizli a kőkorból

Ribizliék boldogan kieveztek a Little Dell-re. Áteveztunk a viztározó másik oldalára, ahol piknikeztünk, mászkáltunk, majd elindultunk vissza.

Amikor Ribizlifozelek balerina-testével lépett volna be a kajakba, megcsúszott az agyagos partin és inkább zuhantam, mint léptem a hajóba, ami ettől megmakrancosodott és levetett magáról. Egyik pillanatban büszkén ültem a hajóban, a következőben fejjel előre süllyedtem a mélybe, amíg meg nem fogott a mentőmellény és már a felszinen is voltam szemüveg nélkül.

- Segíthetek? - evezett oda első számú tettestársam és ahogy elegánsan mellém farolt, úgy pofán csapott az evezővel, hogy még a Plútót is láttam.

Ekkor kieveztünk a másik oldalra és én elővettem volna a pótszemüveget az autóból. De nem volt ott. Előkaptam a telefonomat, hogy kedvesen annyit mondjak bele, hogy SEGÍTSÉG, de a telefon meghalt, végtelen ciklusba esett és folyamatosan indította újra magát.

Nem maradt más hátra, mint hazavezetni.

- Miért engedted le az ablakot?

- Hogy halljam, ha jön valaki - nem volt a legjobb akasztófahumorom, de a csendet biztosította az autóban.

Otthon boldogan vettem fel a pótszemüvegem és sváb, zsidó, görög és egyéb őseim biztatása közepette kerestem száz méter madzagot és rákötöttem egy erős mágnest, aztán a szakadó esőben visszaeveztem, partra futtattam a hajót és elkezdtem a horgászást. Öt-hat méter kötelet a vízbe lógattam és húztam. Tíz perc múlva poziciót váltottam és tovább horgásztam.

Először egy mágneses kavicsot fogtam ki, aztán úgy fél óra után egyszercsak ott volt szemüvegem a mágnes végén.

EKKORA SZEMÜVEGET FOGTAM! - kiáltottam boldogan és azon gondolkotam, vezessek-e át Wyomingba lottózni vagy Nevadába rulettezni egyet.