Mindörökké Halloween

Olyan macera leszedni és bedobozolni a szó szerint óriási (hehe) Halloween dekorokat, hogy sokan inkább bevezették a permanens Halloweent. 

Csak át kell öltöztetni őket és újratölteni az üvegeket. 

Carrigan canyon és a H-szikla

A cím nem teljesen igaz. Mi nem a Carrigan canyonban mentünk fel. Ennek fő oka, hogy a Carrigan-canyon le van zárva a vízműig.

De mi mellette mentünk fel a H-sziklához és lusta voltam megkeresni a Carrigan feletti gerincek nevét.

Ha van nevük egyáltalán. (Biztos van, nem lenne ekkora szerencsém.)

Tipikus tavaszi utahi túra volt: nagyjából három óra alatt minden szinte tavasszal előforduló időjárást megjártunk. Volt meleg, napsütés, hideg, szél, árnyék, felhő, eső, vihar, verőfény. 

Szerencsére a villámlásból, hóból, jégesőből kimaradtunk - az feljebb volt. Olyan magasra nem mentünk.

A természet friss, üde, vad zöld volt, annyira, hogy legszívesebben mindenből salátát csináltam volna.

De aztán nem csináltam, inkább mentünk felfele és időnként visszanyeltem a tüdőm.

Túlzok: egyáltalán nem volt meredek. A Neffs-kanyonhoz képest. Az olyan volt, mintha meredek lépcsőn mentünk volna fel.

Ez csak kényelmes rámpa volt.

Ennek köszönhetően kitárult alattunk Salt Lake City völgye.

Közben az Emigration-kanyon bejáratát (fenn) és feljebb Pinecrestet elnyelték a felhők.

Aztán kisütött a belvárosban a nap és az Antilop-szigeten meleg lett.

Mi pedig a sokfele menés után elindultunk lefele.

A H-sziklához mentünk, amit azért hívnak így, mert ráfestettek egy H-t. Mert erre van a Highland High School. Vagy, hogy tökéletes legyen, Hool.

És innen már simán vissza lehetett sétálni egyenesen és vízszintesen az autóhoz.

Hogy miért nem így jöttünk? Mert így jobb volt a kilátás. És hosszabb is volt.

Szikarajzok között

A tavaszi harminc fokban kifejezetten üdítő volt felmászni a hegygerincre: ott legalább a menetszél hűtött minket.

Pár éve annyira megtetszettek a titkos, alapítványi tulajdonban levő sziklarajzok, hogy eljöttünk önkénteskedni.

Úgyhogy most mi tartjuk a biztonsági indoktrinációt a résztvevőknek, akik huszonnégy órával korábban kapják meg a találkozóhely koordinátáit.

- Főzelék vagyok, Ribizli Főzelék - mutatkozom be - és nem mondom meg, hogy hol vagyunk, mert ha megmondanám, akkor törölnöm kellene a memóriátokat.

De ezt már nem tettem hozzá, csak gondolatban.

A korai melegben egyes kaktuszok elvirágoztak.

Ez a sziklarajzokat nem érdekelte, ők még ott vannak. Igen, ezen a képen van egy mini sziklarajz, amit az talál meg, aki tudja, hogy ott van.

A fenti viszont jól látható. Szerintem egy halfej, ami nem büdös. Itt egy régi vésetet kereteztek be, ettől a halnak szeme is lett.

A régi véset akármi lehet és valamiért bekeretezték. Vagy azért, hogy működjön a varázslat, vagy azért, hogy ne. Vagy egyéb.

Az valószínű, hogy a tó túlsó partjáról eveztek át ide az emberek és itt volt egy ideiglenes táboruk, ahol halásztak (vajon miért nem halásztak a másik oldalon? vagy ott is halásztak?) és vadásztak. (Ezért is van a fenti sziklarajzon egy állat felül. (Bighorn sheep, ami azt hiszem magyarul kanadai vadjuh néven fut, ha kergetik. Pedig ez nem is Kanada.)

Az világos, hogy vadászni miért jártak át: egy település - még egy félnomád életmódot folytató társaság települése is - gyorsan elfogyasztja a környéken elejthető vadat, illetve a megmaradt vadak elvadulnak és messze elkerülik az embert.

Ezért pár hétre átköltöztek a tó túlsó partjára, ültettek valamit, vadásztak és gyűjtögettek kaktuszt, amiből lehetet szeszt csinálni. (Olvastam egy elméletről, ami szerint Mezopotámiában a letelepedés fő oka az volt, hogy másként nem tudtak gabonát termeszteni a sörnek.)

(A fenti fotón korabeli helybeliek dűlöngélnek, talán részegen és én ezt a rajzot "Vigyázat, csúszásveszély-nek" hívom. A kaktusztól beszívott indián hanyattesik a sziklán.) Persze lehet, a korabeli Munkavédelemi Hatóság kötelezővé tette, hogy ezt idekopácsolják, hogy aki jött a ceremóniára, tudja, veszélyes terepre tévedt.

Picit arrébb van egy másik rajz (a fentiről semmi se jutott eszembe, de tetszett és betettem ide a fotót, amiről beszélek, az lenn van), amin három haver néz bele a világba.

Ez a három haver engem a közeli Három harcosra emlékeztet. Sőt, délen a Calf Creek mellett is van három haver, és én emlékszem három haverre a San Juan-folyó mellől is, de annak nem találom a blogbejegyzését, csak a masztodonét.

Máshol is gyakran szerepel három harcos (Vernal mellett van egy hely és egyszerűen nem emlékszem, hogy arról írtam-e vagy sem. De majd megkeresem és belinkelem, ha igen és megírom, ha nem. Ha megtalálom a fotókat.)

Persze lehet, nincs ebben semmi különleges: elnök, alelnök és titkár, nincs itt semmi látnivaló.

A sprirálnál nagy szerencsénk volt: pont úgy sütött a nap, hogy a spirálnál lehetett látni, hogy lett bekopácsolva a sziklába. Azon túl, hogy lassan és precízen.

Nem szabad hozzájuk érni, mert az olaj az ember ujjain elkezdi őket tönkretenni és ha már itt vannak ezer éve, ne miattam tünjenek el, de nagyon kívántam hozzájuk nyúlni és végighúzni ujjaimat rajtuk, hogy érezzem a véseteket.

Azért szabadkézzel odavésni azt a spirált, az nem volt semmi.

A fenti rajz engem a komplex lakóházakra emlékeztet, amikben délen laktak az emberek, de itt inkább veremházakat használtak (a korai telepesek idején a fiatalok feladata volt a veremházak lebontása, mert hát a legjobb földeken álltak és útba voltak, amikor felszántották a földet).

Az az érdekes, hogy tizenvalahány túra után is mindig találni itt valami újat. Például a fenti rajzot, ahol ott a nagykés felül, bal oldalról valamit elvittek és alul ott a hosszú sorminta, ami akármi lehet, de betemette a föld. Ilyenkor felmerül, hogy mennyi nem látszik belőle.

Lehet, ha kiássák, ott lesz ízes helyi nyelven, hogy "hülye aki elolvassa".

Egyesek szerint a kövezkező rajz a helyiegyetem reklámja, ami egy U, vagy egy szülés, de szerintem ez a "hogy ityeg a fityeg" kifejezés rajzos megjelenítése.

A naív Ribizli

Ribizli naív és hisz a szakértelemben, ezért legalább négy percig googlizott, hogy megtalalja, hány centi egy “sm” és közben arra gondolt, milyen fura, hogy nem inchben (colban) van. 

Ribizli az iroda

A WizzAir úgy gondolta, hogy online utazási iroda vagyok. 

Ettől ötven százalékkal megugrott a foglalás végösszege. 

Szerencsére észrevettem - mert nem vagyok vak - és mert nem gondoltam, hogy ezek extra adók. És mert tudok olvasni. 

Egyes fórumokon azt írták, ha valaki túl sokat kezd el újra keresni miután kiválasztott egy járatot, akkor csinál ilyent az app. 

Én kitöröltem. Újra telepítettem és szerencsére elfelejtette, hogy én iroda lennék. Mert nem vagyok…

Vagy eltelt egy kis idő és törlődött a “priuszom” vagy az újratelepítés segített. 

Vagy az alkalmazás elhitte, hogy nem vagyok iroda. 

Bagoly a fán

Amint körülnéztem, egyből tudtam, merre lehet a következő geoláda. 

Lelkesen siettünk A fa fele és sajnáltuk, hogy Puppey nincs itt most velünk: sziklarajzokat néztünk és ide kutyák nem jöhetnek be.

A fánál a kincset hamar megtaláltuk, ám közben nem tudtam szabadulni az érzéstől, hogy valaki néz.

Valaki meredten bámul rám.

Mivel itt egy fa mögül nehezen tudtak volna figyelni, körülnéztem, hogy honnan nézhetnek.

Hamarosan meg is találtam a leselkedőt, aki szerint én lehettem a betolakodó.

Most kicsit örültem, hogy nincs itt Puppey. Leugatta volna a baglyot a fájáról.

A filmekben ilyenkor jönnek a nagybaglyok és letépik a betolakodó haját. Nálam ezt nehezen lehetett volna megvalósítani alapanyag hiányában.

Talán ezért se jöttek a nagybaglyok.

Mindenesetre gyorsan visszahúzódtam és hagytam a baglyokat tovább sasolni.

Csörgőkígyótanfolyam

- Csörgőkígyótanfolyamra megyünk - magyaráztam Puppeynak.

- A kígyókat fogom tanítani, hogy hagyjanak békén?

- Nagyjából - feleltem.

Puppey két éve már volt csörgőkígyótanfolyamon, de most újra elment, hogy átismételje a dolgokat.

A tanfolyamokat korábban iskolakertekben szervezték, amik tanítási időn kívül közterületnek számítanak, csak valamelyik iskola megtudta, hogy csörgőkígyók grasszálnak a füvön és a diri teljesen kiakadt és megkérte a kilgyók anyját, hogy ezt máskor ne tegye.

Új helyszínt kellett keresni a csörgéshez.

A választás egy közeli falu, Francis játszóterére esett. Azaz a játszótér mögötti rodeó mögötti térre.

Itt épp egy fickó csomagolta el a lovát, amikor Puppey megérezte a kígyó szagát és egyből elindult a másik irányba. Amint a kígyó megcsörgette, azonnal elege lett ebből és visszaszaladt az autóba, ahonnan nem is mászott elő egy darabig.

Szóval két év után is emlékezett a kígyóra.

Vagy az oktatóra.

Murray temető

- Nézd, ide bejöhetsz! - mondtam Puppeynak. Ismét találtunk egy temetőt, ahova lehetett jönni kutyával.

- De nem pisiled le a művirágokat! - tettem hozzá.

- Tilos?

Erre nem mondtam semmit, inkább elindultam megnézni egy enyhén budhista hatást tükröző sírkövet.

Először ráadásul Sawyer helyett Savior-t olvastam.

Csak mi voltunk itt (meg a lakók), Murray temetője jobb volt, mint a közeli park a nemlétező főnök létező szobrával.

Aztán megláttunk egy kosfejes sírt, amiről elsőre nem tudtam eldönteni, hogy egy Baphomet-imádó templomosé vagy egy megrögzött vadászé (az utóbbi).

Mindenesetre, amikor megláttam a sírt spanyolul előtört belőlem a szóvicc: Qué cabrón!

(Nem fordítom le. Nem is tudom.)

Aztán ott volt az ágyu.

Amiről az a pletyka, hogy az első világháború hőseinek olcsóbb volt egy leselejtezett löveget venni, mint szobrászt fizetni.

Aztán megláttuk a szokásos vérnyulakat és inkább elmenekültünk.

Neffs-szurdok északi ága

Remélem, jól magyarítottam a Neffs Canyon North Fork kifejezést.

A Neffs Canyon egy városszéli vadon, aminek északi völgyét nem jártuk még be végig.

- Most se fogjuk? - néztem a ZÁRVA tábla után a szkeptikus Puppey-ra, aki lemondóan visszagömbölyödött székébe.

Aztán eszembe jutott, hogy ez a tábla októberben is itt volt. Meg talán korábban is.

Esetleg a helybeliek így próbálják megakadályozni, hogy az évi ötvenmillió dollár alatt kereső söpredék bűzös lehellete beszennyezze erdőszéli magányukat.

(Az alábbi fotó nem most készült és csak illusztráció, lehet, hogy a ház tulajdonosai évi százötven millánál húzzák meg a határt.)

Mindenesetre nekem gyanús, hogy egy itt lakó vett pár ilyen táblát és kitette az útra. Minden egyes elriasztott hippi nyereség.

Nem is volt senki az ösvényen, amikor elindultunk. (Mert Ribizli KEurópai és már októberben se érdekelte ez a tábla és most májusban se nagyon foglalkozott vele.)

Inkább a kilátást csodáltuk.

Jó, Puppey a fákat, én a kilátást.

Alig másfél kilométer után átkeltünk a patakon és elindultunk felfele. Komolyan felfele.

Igazából az odaút felét már megtettük. Innen már szinte többet kellett felfele menni, mint vízszintesen.

A patakban bőven zubogott a víz és mi egyenesen mentünk fel a tavacskáig.

Csak egy vagy két nimfa hiányzott belőle.

Itt voltak a tizenkilencedik század végén épített vízművek is.

Valahol vannak újabbak is, nekik köszönhető, hogy nyáron a tavacska alatt ritkán folyik valami. Kivéve, amikor Puppey errejár.

Itt a víz java eltünik egy csőben és megy a városba.

Lenn késő tavasz volt, itt késő tél.

Hamarosan havat tapostunk - de csak azért, mert véletlenül letértünk az ösvényről. Kimásztunk a hóból és visszaereszkedtünk egy fenyvesbe.

Egy speciális helyet kerestünk, ahol 2002-ben eldugtak egy geoládát.

Reméltem, nem kell minden gúlát szétszedni - és nem is kellett.

A kincs egy nagy kőtömb alatt volt. 

Úgyhogy a nagy sziklák alá néztünk be óvatosan, nehogy medvét vagy kígyót találjunk.

Először találtunk egy pár alsóneműt (férfi, női), aztán egy, már 2005-ben emlegetett titkos sörkészletet. Hat doboz sör lapult a kő alatt. 

Mivel Ribizli nem sörös, otthagyta a következő látogatónak.

A becsületességet a kincs megalálása jutatlmazta.

Puppeyval elfogyasztottunk egy almaszószt és elindultunk visszafele. Nagyjából olyan volt feljönni és lemenni, mint három kilométert menni fel és le egy meredek lépcsőn, úgyhogy hazafele Puppey nem szkeptikusan aludt a helyén, hanem fáradtan.