Séta a Strip-en

A Strip-en igazából nem lehet sétálni és nem is sétálnak sokan.
A tömeg ugyanakor nagy.

A járda általában keskeny, így a viszonylag kevés sétáló hatalmas sokadalomnak látszik.

A többség azonban nem az utcán van, hanem a kaszinókban, szállodákban. Esetleg a bevásárlóközpontokban.



Az utcán elviselhetetlen meleg van, sokkal egyszerűbb leparkolni valamelyik kaszinó-szállodában (ingyen), aztán átsétálni a garázsból a bevásárlóközpontba vagy játszani. (Jellemzően az utikönyvek, prospektusok nem tanácsolják ezeknek a parkolóházaknak a használatát, mert messze vannak a kaszinóktól. Nekünk Yodával teljes tizenkét percünkbe került, hogy eljussunk a parkolóházból a Stripre, ami valóban rettenetesen hosszú idő.



Salt Lake Cityben elszoktunk ettől a nagyvárosi fertőtől. Rengetegen dohányoztak az utcán. Ezen már eleve megdöbbentünk. De amikor láttuk, hogy mindenütt lehet alkoholt venni, elállt a lélegzetünk. Az utcán emberek mászkáltak alkoholos itallal a kezükben. Steakhouse-ból viszont rengeteg volt. Sok helyen steak-et kínáltak homárral.
Mivel Yoda nem szereti a tengeri mütyűröket, inkább továbbsétáltunk.



A belső terek, az épületek hihetetlenek voltak. Szerintem egy óriási giccs az egész - de jól meg volt csinálva.
A bevásárlóközpontok, kaszinók folyosói gyakran egy utcát idéztek.



Velencében leesett az állunk. Néztük a Doge-palota elott elsuhanó gondolákat és az eredeti városra gondoltunk. Nem gondoltam volna, hogy itt fogom viszontlátni Velencét. De ha már itt voltunk, egy vendéglőben rendeltünk elvitelre egy ebédet, kiültünk a Mini-Rialto lábához egy lépcsőre, néztük a csatornát (ami sokkal tisztább, mint a velencei eredeti) és megebédeltünk.

Tényleg olyan volt, mint Velencében.