Atomot nekünk

Mostani nevadai látogatásunkkor kihagytuk Las Vegast és Boulder Cityt is.

Ezt a posztot azért nevadai látogatásunkhoz szerettem volna időzíteni, de nagyon vacak volt az internetünk és inkább a Valley of Fire-ben mászkáltunk.

Pedig előre tudtam, hogy akarom megírni ezt a bejegyzést, aminek képanyagát már korábban összeszedtem.

- Szivem - mondta Jane Joe-nak az ötvenes évek fénypontján a még nem igazán fényes Las Vegasban, ahol a Fremont Street volt az igazi központ - csináljunk valami érdekeset! Unom a koktélt.

- Én meg a pókert - mondta Joe Jane-nek.

- Mit csináljunk?

- Nézzünk atomrobbantást!

Ez korán se volt akkor hülyeség, mint mai szemmel látszik, akkoriban még talán divat volt ukázba adni katonáknak, hogy nézzenek már bele az atomvillanásba, hogy azán méricskélni lehessen az eredményt, az emberek pedig lelkesen fizettek azért, hogy a megnézhessék, milyen is az akkori tudomány fénypontja. (Innen is látni a különbséget a szovjet és az amerikai rendszer között. A szovjetek renitens, Gulágról kölcsönzött osztályidegen elemeket kényszerítettek erre gépfegyverrel, míg az amerikaiak fizettek érte.)

Több cég is kínált kirándulásokat megnézni az atomot egy biztonságos kilátóból vagy toronyból.

Három dollárért csak egy kilátótornyot adtak - meg buszt a kirándulásra -, de picit többért egy hegytetőről lehetett bámulni az Armageddont.

A program után Joe és Jane visszatértek Vegasba, majd megvették gyermeküknek a méregdárga atom-kísérletező készletet és boldogan élek, amíg....

Las Vegas

Megjegyzés: Las Vegasban még Puppey örökbefogadása előtt voltunk. (Az időrenden mostanában jobban ugrál, mint egy modern regényben.)

Vagast nem szeretjük, de ha már el kellett mennünk, végigautóztunk a Strip-en, el a Szabadság Szobor előtt végig fel a Fremont Streetig.

Szombat reggel Las Vegas nem a forgalmáról híres, így nyugodtan autózhattunk végig a "főutcán".

Közben sokadszorra is megállapítottuk, hogy ez nem a mi világunk.

Aztán amikor ránéztünk az autó hőmérőjére, végképp elegünk lett és elindultunk UFO-kat kergetni és megnézni a Cathedral Gorge-ot.

A szomjas Vegas

Las Vegas szomjas.
Ez nem csak azt jelenti, hogy Vegasban rengeteget lehet inni, hanem azt is, hogy a sivatagba épített városnak rengeteg vízre van szüksége az uszodákhoz, zöld fűhöz, szökőkutatkhoz, medencékhez.



Mivel a környező források és a Lake Mead sem ad elég vizet, a nevadai szakemberek a környező államokban keresnek megoldást - és vizet. Ez a utahi átlagember szemében nem egy népszerű dolog.



Ha egy ilyen helyről vizet visznek el, az utána csak rosszabb lehet.

Las Vegas Szkopjében 2

- Holokauszt múzeumot szeretném megnézni. 

- Én is. 

Ebben maradtunk. 

V rámutatott egy épületre:

- Az az a térkép szerint!

A bejáratnál két ágyu vigyázta a kaput és egy olyan rámpát, ahol bárki szabadon kitörhette a nyakát. 

Beléptünk és mellbevágott a légkondi. 

Egy rövidhajú, izmos fickó fogadott. 

- Jónapot. 

Fél szemmel a falfestményeket nézegettem. 

Elsô világháborus csata. Portya a törökök ellen. Portya a magyarok ellen. Sehol egy menóra. Szónokló emberek viasszobrai. 

Finoman megböktem V-t, aki majdnem elesett. 

- A Macedon haza harcai - feliratot mutattam neki. 

- A múzeum csak tárlatvezetéssel látogatható. Nagyjából egy óra. 

- Nem lehet rövidebben? - alkudoztam. 

- De. 45 perc. 

- 15?

- Nem. 

- Ne alkudozz, - mondta V -, ha késô lesz, azt mondjuk az autóban hagytad a fagyikelyhedet és érte kell menni. 

Aztán megnéztük a belépôk árát.

- Ennyit fizessünk azért, hogy megmossák az agyunkat?

- Inkább kocsmázzuk el. 

Kifelemenet három turistába botlottunk. 

- Ez volt életem legjobb múzeuma - mondtam - ki ne hagyjátok. 

A holokauszt-múzum, ahol a helyi szefárd közösség törtétét mutatják be, persze zárva volt. 

Az ottomán híd mellett, makedón Fülöp és Nagy Sándor szobra között és egy oroszlános, meg egy lovas szökôkút között ültünk le a Stonebridge szállodában. Ez már tiszta Las Vegas volt belülrôl is. 

Megnéztük a folyœmederbe ültetett füzeket és hatalmas hajókat. Ezeket havi 1200€-ért bérlik vállalkozók. 

- Kalózos tematikus park - legyintettem. 

- Vegasban is láttuk. 

- Nézzük meg, mi ez! - böktem egy Teréz Anya idézettel díszített palotára. 

Detektoros kapu. 

Erôs légkondi. 

Fegyveres ôr. 

Rendôrség. 

Vigyor. 

Távozás. 

- A diadalívet még meg szeretném nézni. 

- Mit?

- A diadalívet. Ott van a turistatérképen.

Határozottan több térkép volt, mint turista. 

- Ide vissza kell jönni - néztem körül. 

- Vegasba is el akarunk majd menni - bólogatott V. 

Red Rock Canyon

Valóban, ezek a sziklák vörösek voltak. De ez hőmérsékletükön nem változtatott semmit. Forrók voltak, csakúgy, mint a szemgolyószárító szél. Szerintem, ha a szélben az ember szemgolyójának melege van, akkor ott tényleg túl magas a hőmérséklet.



Véletlenül lett fél napunk és ezt kihasználtuk: elmentünk megnézni a Red Rock Canyont. (Romesz, köszönjük a tippet!)



A Red Rock Canyonról tudni kell, hogy évente egymillió ember jön ide. Remélhetőleg ők ezt akkor teszik, amikor hűvösebb van. Itt kirándulni kell, sétálni, forrásokat keresni, sziklarajzokat nézegetni - amikor a túrázó lábbelije nem ragad bele az olvadó homokkőbe. Egyes leírások szerint a Red Rock Canyon a Stripről is látható. Ezt elhiszem, de nem nagyon tudok olyan embert elképzelni, aki a Stripről ezt keresné...



Amikor megálltunk valamelyik kilátóban és kiszálltunk az autóból, Yoda azonnal kereső üzemmódba kapcsolt és addig nem nyugodott meg, amíg nem talált egy árnyékot. Amint megvolt az árnyék, befészkelte magát és hat macskával nem lehetett volna onnan kicsalogatni.



Egy patakpart tetszett a legjobban a Mesternek. Itt árnyékos padokat találtunk egy erecske partján. Népszerű hely volt, a szomszéd padon páran a krími háború angol lovasrohamait elemezték.



Mi ettünk, majd mielőtt elolvadt volna az aszfalt, elindultunk. Ide még visszajövünk túrázni - ha majd lehül az idő és 25 fok lesz.

Vegasi hiányérzet

Több vegasi séta és több vegasi nap után egy este, naplemente után megvilágosodtunk.

- Láttál te itt valahol is órát?

- Órát?

- Utcai órát. Kakukkosórát. Toronyorát. Bármit.

- Nem.



Las Vegasban az idő nem halad. Az idő van. Az épületek belseje éjjel-nappal világos. Kinn időnként valaki az égen leoltja a villanyt, de benn örök nappal van, örök nap, örök játék, örök szórakozás.



- Szerintem menjünk innen...

- Menjünk.

A piramis árnyékában

- Ez mekkora! - nézett fel a Szfinxre a Mester.

A Szfinx óriási volt, csakúgy, mint a rokona, egy óceánnal arrébb.

Ez a Szfinx azonban a mormon összeesküvés része volt. Most nem arra gondolok, hogy a mormonok szerint ótestamentumi időkben egy izraeli törzs eljutott Dél-Amerikába és ott civilizációt épített, majd dicső csatában elhullott az indiánok ellen, hanem arra, hogy Las Vegasból valamikor a maffia után a mormonok profitáltak a legjobban.



A mormonok egyes pletykák szerint komoly összegeket ruháztak a sivatagi oázisba. Hoffa mormon pénzen terjeszkedett itt és Howard Hughes mormon agytröszttel vette magát körül, amikor nekilátott felvásárolni a várost. (Állítólag az egész akkor kezdődött, amikor a különc milliárdos kibérelte a Desert Inn legfelső emeletét pár évre. Idővel a szálloda vezetése finoman megpróbálta kitessékelni, erre Hughes megvette az egész szállodát.)

A mormonok nemcsak pénzt adtak: közel százötven éve az amerikai délnyugaton a mormon építőipar megkerülhetetlen. Mindenütt ott voltak a transzkontinentális vasúttól kezdve a Hoover-gátig.

A tipikus vegasi csillogó neonreklámokat Salt Lake Cityben készíti a YESCO. A jellegzetes vegasi giccses szobrokat pedig egy másik utahi cég gyártja. Ők óriási - de könnyű - szobrokat készítenek. Ők gyártották a Szfinx-et is. A cégnek egyébként két nagy megrendelője van: Las Vegas és a mormon egyház.



Néztük Yodával a Szfinxet - valószínűleg az egyiptomit is ilyen harsány szinekre festették pár ezer évvel ezelőtt. Valamiért viszont az az érzésem, hogy az egyiptomi Szfinx méltóságteljesebben öregszik meg, mint a vegasi.

Amikor ezt a gondolatomat megosztottam Yodával, a vegasi Szfinx rejtélyesen elmosolyodott, a Mester pedig felemelte a lábát.

Szfinx

- Velence?

- Megvolt.

- New York?

- OK.

- UFÓ?

- Kipipálva.

- Kalózok?

- Megjelölve.

- Como?

- Az is.

- Párizs?

- Ja.

- Oroszlán?

- Persze.

- Hiányzik még valami?

- Szfinx nincs? - esküdni mertem volna, hogy Yodának csillog a szeme és viszket a lába a gondolatra.

- Piramis nem kéne?

- Van?

- Van.

Elmentünk. Megnéztük. Megvolt.

Cica

- Ezt? Én?

Yoda megilletődve nézte a cicát. A cica az átlagosnál is nagyobb volt.

- Tudod, amikor Tom és Jerryt nézünk, ez az a cica üvölt az elején - magyaráztam.

Hatalmas volt a cica és egyszerűen nem hittem el, hogy bronzból van. Akkora volt. De akkora. Hihetetlennek tünt, hogy egy ekkora macskát bronzból csináljanak meg. De az volt.



- A világ legnagyobb bronzszobra - mondtam Yodának. Látszott, a Mester lelkes.

- Menjünk közelebb - láttam, már a megfelelő pontot keresi.

Valamikor sokkal izgalmasabb mutatvány lett volna az oroszlánöntözés. Az MGM oroszlán szája volt egykor a kaszinóbejárat. Az emberek az oroszlán száján át léptek be az oroszlán bendőjébe játszani.

Kiderült viszont, hogy a kínai játékosok - akik sokan vannak -, nem szeretnek besétálni az oroszlán száján át a kaszinóba. Különben is, kevés ember dugja a fejét önként egy oroszlán vagy tigris szájába. Kérdezzék meg Royt, ha nem hiszik.



(Roy egy tigrisidomár, aki sokáig fehérttigrisek szájába dugdosta a fejét. Roy a világ legszerencsésebb emberei közé tartozik, mert túlélte. Roy szerint ő elesett, a tigris meg biztonságba akarta vonszolni - a nyakánál fogva. A dolog vonszolásos része sikerült.)

Az MGM meg akarta tartani kínai vendégeit, így kénytelen volt leszerelni az oroszlán száját és egy új szobrot építeni. Ezt mentünk megnézni Yodával.

- Lehet? - szimatolt a Mester.

- Lehet - bólintottam.

A Mester szállodában

Az utóbbi időben többször ért az a vád, hogy Yoda kétféleképpen jelenik meg a bejegyzésekben. Egyfelől, mint egy vérfarkas, aki le akarja tépni Elvis fejéről a parókát. Másfelől mint egy olyan személy, aki az emberiség kulturális örökségének válogatott kincseit pisili oldalba szuvenírgyűjtő turistaként.

Pedig Yoda ennél sokkal többet csinál az utazások alatt. Például liheg. Emellett ellenőrzi a szállodai szobákat.

Közel tíz kilométert sétáltunk a Strip-en. Yoda peckesen félrelökött minket és elsőként lépett a szobába és megállt az út közepén.

- Yoda, mi is be akarunk menni...

- Nehehhhheem - rázta meg magát jóízűen a Mester, természetesen az ajtó közepén. Aztán elégedetten beljebb lépett, majd felugrott az ágyára, leült és szembefordult velünk:

- Vacsorát. Most.

- Le akarom tenni a táskámat.

- Nyifff. Vacsorát. Most.

- Túl sok 24-et néz ez a kutya - kommentálta V az eseményeket. Most ő volt a soros, hogy hozzon a közeli vendéglőből egy fél marhából készült steak-et és a marha másik feléből csinált hamburgert.

- Vacsorát. Most - mondta Jack Yoda Bauer és nézett.

- Yoda, én egész nap nem pisiltem, te meg a Szamotrakéi istennő kivételével mindent megjelöltél.

- Vacsorát. Most - ilyenkor Yodának jobban beszűkül a szókincse, mint Jacknek vallatás közben. V vigyorogva csukta be maga után az ajtót és ment a már megrendelt vacsoráért.

- Vacsorát. MOST - ismételte meg nyomatékosan Bauer Yoda.

Kiporcióztam a vacsorabogyókat. Jack Yoda odasomfordált az edénykéjéhez, beleszagolt és méltatlankodva rámnézett:

- Azt mondtam, VACSORÁT. Hamburgert. MOST.