- Most megnézünk egy másik bazaltrakást! - mondtam.
Ezt Hegyestűnek hívnák és nem Paul Bunyan farakásának. Nem Utahban van, hanem Magyarországon és az oszlopos elválású képződmények nem fektetve vannak, hanem állítva.
Emellett Hegyestű a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park része és ezért van benne egy (nem működő) lift és egy wc is. (És fizetni kell a belépőért.)
A felső fotón alul látható oszlopokat pedig nem a Paul Bunyan rakta össze, hanem a bányászok szabadították ki.
Továbbá Hegyestůnél a bazaltot zöld erdő veszi körül és nem egy kráter helyét borító kiszáradt tófeneket látni, hanem a Balatont.
Ettől pedig a megkopott üdvözlés is barátságosabb lett.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Hegyestű. A turista besétált, megnézte és elsétált
Aztán épült látogatóközpont és lift. Valószínűleg EU pénzből.
A lift úgy egy méter szintkülőnbséget győzött le - amíg működött. Oszt megdeglett.
Mert az EU építest fizetett, nem karbantartást.
Ha rámpát építettek volna, akkor az első teraszra is fel lehetne menni kerekesszékkel, babakocsival, bottal, tokkal, vonóval. A rámpa meg örök (kérdezzétek meg a fáraókat) és olcsó. A lift meg drága.
Gyerekkoromban nagyapámmal ittam ebből a balatonfüredi kútból és most eljöttem nosztalgiázni
Miközben egy fickó úgy két tucat 1.5 literes edényt töltött meg, elolvastam a tacepaót: mivel a vizhozam csökken, nő az arzénkoncentráció és napi maximum egy litert ajánlanak rendszeresen fogyasztani
Megtaláltam a tökéletes helyszínt egy balatoni reklámfilm forgatásához.
Átsétálunk egy kis mezőn.
Megcsodáljuk a kilátást és a távolban nyújtózó türkiz szinű tavat.
Majd megcsodáljuk e középkori felhőkarcoló romjait.
Ezután leülünk az ittenni bodegánál, ahol helyi borokat lehet inni egy itteni borász társaságában, aki valószínűleg 12 órát képes megállás nélkül borokról beszélni.
Természetesen egyből arra gondoltam, hogy Balácapuszta környékén termesztik a tihanyi levendulát
De a szín nem stimmelt igazán és messziről nem nézett ki levendulának.
Engem az is meglepett, hogy az internt nincs tele lila virágok között fetrengő alulöltözött influenszerekkel (egy barátom, amikor sok-sok éve magyarra tanítottam, azt hittem, hogy az alulöltözött azt jelenti, hogy nadrág van valakin).
A dolog nem hagyott nyugodni és elkezdem nálam okosabbakat megkérdezni. Közben eszembe jutott, hogy a Pilisben láttam valmi hasonlót, de nem ekkora mennyiségben.
Az egyik válasz facélia volt. Erről persze én az egyedül élő facér virágra gondoltam, mert hát a jet lag még tart.
A mézontófű az már többet mondott. Termelői szerint a legjobb méz az akácméz után.
Úgyhogy most addig nem nyugszom, amíg nem találok ilyen mézet valahol.
A Vár közepén, a hollós kapu mellett láttam meg ezt a kapcsolotáblát.
Körülötte épuletek tünnek el. Új épületek nőnek ki a földből és ez a rejtélyes valami ott van.
Vajon egy titkos liftet kezel, ami egyenesen a Duna alatti Földönkivüli Irányítóközpontba visz? Vagy egy páncélterembe? Vagy egy titkos csillagtérképet aktivál? És kinél van a kulcs?
Néztem a borreklámot a várban. Ybl szakálla. Hauszmann bajusza. - Mi lehet a következő bor? Kossuth mellszőre? Ferencz Jóska haja? Vagy Sissi…. Hagyjuk.
Van a Salt Lake City reptéren ivókút. Olyan is, ahol meg lehet tölteni a kulacsot hideg vízzel. De olyan is van amiből folyékony kézfertőtlenítő csepeg mocskos kis kezemre.
A párizsi repülőtéren téblábolt a mozgókuka. Egy nagyjából 30 m2-es területen mászkált össze-vissza és várta, hogy beledobjanak valamit. Lassan ment (mert tovább akart érni) és mindenkinek útban volt.
- Először végighúzom kezem a combja külső oldalán, majd folyatom a belsőn. Itt csak a kézfejemet használom. Utána a fenekét fogom megvizsgálni, majd az ágyéka következik. Szeretné, hogy ezt egy privát helységben csináljuk vagy itt publikusan?
Azért nem gondoltam volna, hogy ezt valaha is egy szakállas pasi fogja nekem mondani a reptéren biztonsági ellenőrzéskor.
- Ott... - persze én se láttam semmit, csak reméltem, hogy ott van. Amikor felkészültem erre az útra, akkor valahogy a Skull Valleyt átszelő aszfalt úttól Iosepa után idevezető szakasz felszínesen volt leírva. Hogy hát a tipikus tómeder, eső után nem mindenhol járható, meg "pár mérföld".
Persze előre lemértem (jópár volt, nem pár), de akkor is. Menni más volt rajta, mint olvasni.
Előttünk a Cedar Mountains vonulata magasodott. A Cedar Mountains-nak ezen a részén viszonylag keveset jártunk eddig, pedig van arrafele is látnivaló, Aragonite elhagyobb városkája és bányái. Mi csak egy rádiótoronyhoz mentünk fel tavaly. Jóval délebbre a hegység lejtőin és völgyeiben láttunk musztángokat.
Itt és most vadlovakat nem láttunk, csak pár pronghorn antilop száguldott át előttünk. (Az alsó képen tökéletesen látni fenekének fehér foltját.)
A hegyeknél emelkedni és kanyarogni kezdett az út.
Örültem neki, mert kezdett unalmas lenni a nyílegyenes út.
Aztán pár kanyar és sok emelkedés után megláttuk a fehér sziklákat.
A Cedar Mountains mint a sok másik Észak-Déli hegylánc a Nyugati Sivatagban (helyi nyelven West Desert) jórészt dolomitból áll (mint a Kék-szurdok is, ami szerintem szürke, de ezen ne vesszünk össze).
A fehér sziklák dácitból vannak, ami egy magmás kőzet és nevét - most tessék kapaszkodni - Dacia római tartományáról kapta. Szóval átvezettem a fél (na jó, egy ezrednyi) sivatagon és elértem Daciába.
Azért lett a dácit dácit, mert Erdélyben rengeteg van belőle. (Most motoszkál bennem a gondolat, hogy be tudok-e szorítani a júniusi erdélyi ágyugolyófutamba egy kis dácitos hegységet.)
Szóval a dácit itt egy kakukktojás, hogy képzavarral éljek: egy harmincmillió évvel ezelőtti vulkánkitörés emelte őket ki.
Rengeteg bennük a pici csillogó kvarckristály. Néha az egész hegy csillog a napon, ha közelebbről megnézzük. (Relatíve közel van egy hely, Camp Topaz mellett, ahol a dácithoz hasonló riolitban lehet topázt találni).
A kőzet érdekesen erodálódik és mindenféle izgalmas sziklaformákat láttunk, miközben Puppeyval felfedeztük a környéket.
A fiatalurat főleg a gyíkok érdekelték - ez nem volt teljesen kölcsönös, a gyíkokat az érdekelte, hogy a fiatalúr hagyja őket békén.
Azt hiszem, látogatásunkról még tíz gyíkgeneráció múlva is rettegéssel fognak visszaemlékezni a hüllők.
Egy tavacskát is kerestünk.
A hely érdekessége, hogy itt van egy forrás egy időszakos tóval.
A tó nyár végére kiszárad és a forrás is gyakran elapad.
Használhattam volna az előre letöltött térképeimet, hogy megtaláljuk a tavat, de sokkal izgalmasabb volt az ösvényeken mászkálni és felfedezni ezt a furcsa világot.
A zöldüllő növényzet aztán elvezetett minket a tavacskához.
Annyira (még) nem voltam poros, hogy belegázoljak pancsolni, ahhoz többnapi itt-táborozás kellene, de ránézni is jól esett a vízre.
Nekem a tó gyanúsan négyzet alakúnak tűnt, lehet, hogy valamikor telepesek itt kimélyítették az eredeti pocsolyát, de lehet, hogy csak a természet volt OCD-s.
Mondjuk meglepne, ha egy ilyen oázisba nem költöztek volna be akár ideiglenesen a telepesek, de nem találtam semmilyen adatot arról, hogy itt lett volna egy tanya. (Pedig még Gillmore Wellről is találtam valamit!) Annyit adatot találtam, hogy forrás hivatalosan nem forrás, hanem seep, időszakos forrás, mert nyár végére kiszárad.
Rajzot most nem találunk (attól még lehet), de találtunk pár szilánkot, amik úgy néztek ki, mintha kőeszköz pattintásból maradtak volna vissza, sőt volt pár obszidián szilánk és obszidián pengedarab is. Obszidiánt a "közelben" a lávaalagutak közelében lehet találni.
A legtöbb kőeszköz darab (azaz szemét, szilánk, akármi) jáspisból volt, ami errefele szintén kevés van, az is messzebbről kerülhetett ide.
A felfedezéssel, mászkálással jól eltelt az idő.
Mindig és mindenütt lehetett valami érdekeset látni, találni.
Találtunk fenn a hegyen egy szétlőtt tepsit is - már kezdtem aggódni, hogy esetleg ide nem hordanak ki háztartási szemetet rituális kivégzésre.
Ennek ellenére a hely tiszta volt.
Talán mert itt nem voltak rozsás gépek, amiket szét lehetett volna lőni.
A sok mászkálásban alaposan megéheztünk.
Szeretem ilyenkor a táborozás "spártai" körülményeit finomságokkal ellensúlyozni.
És természetesn az ebéd után egy kávére is szükségem volt.
Ebéd után még találtunk egy ablakot a Cedar Mountain csúcsaira.
Ez tökéletes lezárása volt a napnak.
Hogy ne legyen annyira zökkenőmentes a nap, egy arra csúszómászó kígyó megcsörrentett, hogy szoljon, ő itt lakik és jobb ha kikerüljük egymást.
Így is történt.
A hazaút eseménytelen volt és a napot tökéletesen kifejezi a lenti fotó, ami a Behemót ablakáról készült.
Neked ez semmibe se kerül, én viszont kapok egy kisebb jutalékot az eladásokból, amibúl falatkát veszek Yodának.