A bostoni repülőtér, a Logan egy káosz. Idegenként kocsival rémisztő odamenni, kaotikus parkolni, szinte lehetetlen kijutni és rémisztő visszajönni. Metróval vagy ezüstmetróval például könyvet olvasva vagy akár behunyt szemmel is kitalálok. Sőt, hajóval is bármikor kijutok - amikor mennek a bostoni tömegközlekedési vállalat hajói.
Kocsival viszont a legegyszerűbb, ha belevetjük magunkat a bostoni autópályaalagutak makaróniként kanyargó labirintusába. Először sokkoló volt kimenni, másodszorra egész jól ment: lelkileg felkészültem a tengeröböl alá vájt alagutakra és arra, hogy időnként megszünik benn -lenn- a gps. Ettől a klausztrofób érzéstől eltekintve egy bajom volt csak: egy vidám március-bucsuztató hóvihar. Legalább megállapíthattam, hogy az alagutaknak is van valami haszna: ott benn nem havazik.
Öt éven keresztül Logan egy építési terület volt, ezért most, öt év elteltével fura érzés volt, hogy majdnem minden készen van. Szemem sarkából láttam egy-két állványt, kósza sisakos szakit, de a reptér majdnem teljesen kész.
Sajnos az irányítótáblákat (United jobbra, Delta balra) még nem tették fel. Logan évi 27 millió utasával, napi 900 járattal, hat kifutópályájával, tizenhatezer alkalmazottjával az Egyesült Államok 19. legforgalmasabb reptere, miközben egyetlenegy légitársaságnak sem központi repülőtere (hubja). Valamikor a PanAm központja volt, azokban a boldog békeidőkben, amikor még volt PanAm és még semmiféle igazolvány sem kellett ahhoz, hogy valaki felszálljon egy repülőre. Az úri közönség megmutatta a jegyét, beszállt a gépbe és kinyújtotta a lábait. Mert akkor még volt hely az utasok lábainak a repülőkön. A biztonsági ellenőrzés pedig annyit jelentett, hogy a szerelők átnézték a repülőt, rendben van-e a hajtómű.
Ki akartam próbálni a mobiltelefonos parkolót. Ezt a parkolót azért hívják így, mert itt ingyen lehet várakozni fél órát és ha mobilon ránkcsörög az ismerősünk, aki elé kijöttünk a reptérre, hogy megérkeztem, itt várok, akkor csak a megfelelő terminál elé kell gördülni. Az érkező beugrik az autóba és már lehet is menni. Ha az autós sokat vacakol, jön a rendőr és kedvesen rászól, ha tovább vacakol, akkor megbünteti.
A szakadó hóban inkább a központi parkolóba mentem. (A legtöbb terminálnak saját parkólója is van.)
A liftben vidám madárcsicsergés hozta ki Yodát a sodrából, a Mester nem értette, miért szól a magnóból a végtelenített gumizene helyett a madárdal. Amikor olyan hideg van, hogy a madarak szárnya a levegőben verdesés közben fagy össze. A lift el lehetett átkozva, mert miután megnyomtam a 4-es gombot, remegni kezdett és zümmögött. Én álltam benn és Yodával beszélgettem. Közben feltünt, milyen sokáig tart az út. Persze leesett a húszfilléres, az út nem tart sokáig, csak áll a lift.
A reptérről kijutni se volt egyszerű. Személy szerint én egy béna kacsa vagyok, aki egy parkolóházból sem találja meg a kijáratot - talán mert a legtöbb helyről lespórolták az EXIT táblácskákat.
A tervezőknek igazuk volt, kár volt kimenni a parkolóházból: olyan hóesés volt, hogy én még a hóembereket se engedtem volna ki az utcára.
Az átépített Logan gyönyörű és szeretem. Csak ne kelljen kocsival kimenni és ne havazzon.
.
