In Memoriam Doyle

- A doki megmondta, hogy ezzel a sok betegséggel, ami nekem van, maximum nyolc évet lehet élni, csak azt nem tudta megmondani, hogy mikortól számítja a nyolc évet.

Hát, a doki pár évvel elszámította magát, pedig a balszerencse meglehetősen Doyle ellen dolgozott. Egyszer rosszul lett és két napot töltött pincéjében egyedül, amíg fel nem tűnt nekünk, hogy nincs sehol. A szomszédság kihívta a mentőket. Vietnami sérülései miatt ekkor le kellett vágni mindkét lábát, mint mondta, e drasztikus fogyókúra után legalább nem zaklatják azzal, hogy túlsúlyos.

Sokan ettől kétségbe estünk volna, Doyla azonban szervezkedni kezdett. Kapcsolatba lépett a veterán szervezetekkel, akik akadálymentesítették fürdőszobáját, kiharcolta, hogy építsenek egy sci-fi-be illő liftet a nappalijából háza alagsorába, mert ott volt a mosógépe és a fegyverszekrénye. Egy szünetmentes áramforrást is telepítettek a házhoz, a földgázüzemű generátor segítségével mindig tudta tölteni elektromos tolószékét, amivel gyorsulási versenyeket rendezett az utcai bicajjal rendelkező gyerekekkel. És hát mindig működött a frissen - veterán támogatással - telepített légkondija is.

Új tetőt tetetett a házára és fantasztikus kertje volt, ahol gyönyörű málna, eper, szőlő és paradicsom nőtt a pici grillező körül. Onnan telefonált néha, hogy beleragadtam a kertbe, kitolnál?

Kitoltuk és gyorsan megtanultuk, hogy lehet egy kétszázötven kilós motoros tolószéket kiszabadítani a vizes fűből. Elárulom, nehezen, de idővel kidolgoztuk a helyes módszert és egyedül is meg tudtunk birkózni ezzel a feladattal. (Amikor épp egy szomszédja se volt otthon, akkor ugyanehhez négy markos rendőr kellett, Doyle ugyanis kihívta a 911-et, mert hát ezért fizetjük a rendőrséget.)

Együtt izgultunk, amikor vizsgázott autóvezetésből: veterán támogatással vett egy átalakított Toyota egyterűt leereszthető mozgáskorlátozott rámpával, kézigázzal és fékkel. Egy veterán épített neki egy profi rámpát az utcától a teraszáig, hogy be tudjon jutni kerekesszékkel otthonába. Négyen emeltük le a motoros tolószékét a rámpáról, amikor az autója rámpája fennakadt rajta és ő meg felakadt.

Együtt hajkurásztuk az autójába költözött macskát és takarítottuk le róla a méteres havat telente és segítettünk, amikor problémái voltak Jézussal.

Azt is tervezte, hogy majd elmegy a sóssivatagba száguldozni a són.

Tervezte, hogy teljesen felújítja a konyháját és kicserélteti az ablakokat is.

Egyszer megkért, vigyük el felesleges mankóit és tolószékeit az egyház jótékonysági boltjába mint adományt. Pont aznap nem fogadtak adományokat (rendnek kell lenni) és én lopva az adományozó ajtóhoz pakoltam a cuccot és amikor kész voltam, Doyle csikorgó kerekekkel fékezett mellettem, kicsapta az ajtót és mint egy gengszerfilm bankrablásakor kiáltotta: GO GO GO GO és fél centi gumit hátrahagyva menekültünk, mielőtt egy mormon egyházfi szólt volna, hogy vigyük haza a cuccot és hozzuk vissza másnap.

Mindenkinek kölcsönadta elektromos hómaróját és mi eltakarítottuk a havat a járdájáról és garázsa elől, ahol egy akadálymentesített műhelyt rendezett be magának. Meg macskaházat. Egyet a garázsban és épített egyet a kertbe. A kerti macskaház emeletes volt és mindhárom szintjén be lehetett nézni, hogy mit csinálnak a cicák.

A kóbormacskák lettek új hobbija: lelkesen szervezett egy all you can eat macskaéttermet, ahol tucatnyi kóbor és nem kóbor macska ehette magát túlsúlyosra.

A macskákat évente egyszer befogta és kijárta több állatorvosnál és állatvédő szervezetnél, hogy ellássák és ivartalanítsák őket. Együtt vittük a nyávogó ketreceket az térintésmentes állatklinikákra és menő állatorvosokhoz, hogy a recepcióssal folytatott rövid és kedves beszélgetés után soron kívül előrevegyék és minden ellenszolgáltatás nélkül ellássák macskafarmját.

Esténként egy óriási asztalon 2x4 méteres kirakósokkal molyolt, amihez felemelte tolószéke ülését, hogy lenézhessen a műre. Amikor elkészült, eladományozta a puzzle-t és vett egy másikat.

Rászokott a rendszeres palacsintafogyasztásra, mi lettünk a szállítói és ezzel párhuzamosan leszokott a dohányzásról - amire a még Vietnamban kapott rá.

A kávét nem adta fel, autójára és kerekesszékékeire is kávésibriktartót szerelt és a mormon egyháztól takarítani kijáró önkéntesek szörnyülködése közepette lelkesen hörpölgetett.

Aztán egy téli nap nem sokkal hetvenötödik születésnapja után reggel megetette a macskákat, megebédelt, lefeküdt szokásos délutáni sziesztájára és nem ébredt fel többet.

Doyle, nyugodj békében.