Ribizli a háztetőn

Az egész úgy kezdődött, hogy a hegyekből lezúdult egy hideg légtömeg. A csúcsokat belepte a hó.

Egy helyi ripoter rá is kérdezett az egyik sípálya igazgatójánál a nyilvánvalóra:

Van fenn hó? - a kérdés nagyon hülye, mindenki, akinek a látása valamivel jobb, mint egy vakondé, felnéz a hegyekre és látja a havat. Szerencsére a sípálya igazgatója türelmes ember és a riporter szellemi képességeinek megfelelően válaszolt.

- Mit gondol? Segítek. Ez nem strand. Ez sípálya. Nos?



Szerencsére a völgybe visszatért a vénasszonyok nyara, a húsz fok körüli hőmérséklet, az aranyló napsütés és a gyönyörű fények. Ez az a romantikus pillanat, amikor fel kell mászni a háztetőre és téliesíteni kell a hűtőberendezést.



A hűtőberendezés swamp cooler névre hallgat. Ez a száraz vidékek olcsó légkondija. A swamp cooler egy hatalmas doboz. A berendezés vizet permetez a doboz négy oldalán levő szivacsos szövetbe, amin egy motor levegőt nyom át. A forró és száraz melegben a víz elpárolog és a párolgás hőt von el. A hűvös, páradús levegőt a ventillátor benyomja a házba.



Téliesítéskor vízteleníteni kell a párologtató hűtőt és ajánlatos kiszedni belőle a hűtószivacsokat.

A dologgal egy problémám volt. A swamp cooler a háztetőn volt. Nekem pedig még egy járdaszegélyről lenézve is tériszonyom van. (Annak megvitatásától tekintsünk el, hogy akkor miért mászok fel annyi hegyre.)

Elővettük a létrát.
Felmásztam a létrán.
Felléptem a tetőre.

Kiegyenesedtem.

Nyeltem egyet.

Szemem rászegeztem a swamp cooler-re és arra a százötven dollárra gondoltam, amit egy szerelő elkérne a téliesítésére. Plusz anyagköltség. Mindig van anyagköltség.

Elindultam.

Néztem a dobozt.

Közeledtem.

Odaértem.

Átölteltem a dobozt és vizsgálni kezdtem.

Minden oldalsó lapot egy csavar tartott. Farzsebemből elővettem a csavarhúzót. Leszereltem az első oldallapot. A csavar vidám csilingeléssel követte a gravitáció nyomát és eltünt a mélyben.

A mélyben.
Nyeltem még egyet.



- Hogy nem szédülnek azok a hülye sasok? - morfondíroztam és nekiláttam a következő oldallapnak. Amikor a csavarhúzót ejtettem le, már rutinosan néztem utána - de a csavarhúzó régi szerszám, szereti a gazdáját és fennakadt az egyik lefektett alkatrészben.

A használati utasítás nagyjából eddig volt használható. A klasszikus használati utasítás volt, amit profi szerelőknek találtak ki, hasonlóan a profi receptekhez.

Karbantartás: leszedjük az oldallapokat. A leengedjük a felesleges vizet. Víztelenítjük a pumpát. Ha kell, kicseréljük a szivacsos szövetet. Ellenőrizzük a motor állapotát. A hajtószíjat. A motort szükség esetén megolajozzuk.


- Kérsz olajat? - kérdeztem a motort. Nem felelt. Ezek szerint nem kért.

A motor oldalán találtam egy gyári táblácslát, amit a Madárembereknek ragasztottak fel. A táblácskát csak lábujjhegyen lehetett látni. Álltam lábujjhegyen a tetőn és betűztem a táblácslát. Fülembe süvített a szél és úgy tünt, a háromezres hegycsúcsok itt vannak velem szemben. Verítékezve fókuszáltam a táblára:

- Használat esetén egy-ötévente évente olajozandó.

Tavasszal megitatlak - simogattam meg a motort, majd letöröltem a homlokomról a verítéket.

Mennyire igaza volt általánosiskolai tanáraimnak, a meleg levegőről. Azt mondták, felszáll és tényleg. Lenn a földön hűvös volt, itt a tetőn meg izzadok, mint egy ló. Pedig még szél is van. Biztos felszáll a meleg levegő!

Egyébként ilyen használati utasítással űrhajót is könnyű építeni.

1. Összekészítjük a hozzávalókat, külön figyelmet szentelve a biztonságos tárolásra.
2. Felépítjük az űrhajót.
3. Építéskor és kipróbáláskor tartsuk be a helyi és a szövetségi előírásokat.

Ugye, milyen egyszerű?

Egyértelmű volt, hogy a szivacsos szövetet itt ki kellett cserélni. Egyetlen egy vízkővé változott az egész. Farzsebemből elővettem a fogót és kiszedtem a megkövesedett szivacsot és “repül” kiáltással útjára engedtem. Elindult, majd némi habozás után fennakadt a tető szélén. A második is. A harmadik is. Biztos voltam benne, hogy ezt a sorozatot én megszakítanám és én nem akadnék ott fenn.

Leengedtem a vizet és a zsebemből előhalászott szivaccsal tisztábbra sikáltam a hűtőberendezés medencéjét.

Amit lehetett, lecsatlakoztattam.
Eltettem a szivacsot.
Eltettem a szerszámokat.
Visszaszereltem az oldallapokat.
Rátettem a ponyvát.
Lekötöttem a ponyvát.



Aztán elindultam lefele.

Ekkor végzetes hibát követtem el: ránéztem a kéményre.